Zavart érzek az Erőben

Gondok vannak! Ahogy enyhülnek az éjszakák, elkezdtek eltünedezni napközben a gazdáim. Egyedül Gazdiapu a biztos pont, ő mindig velem van vagy legalább is nem tűnik el hosszú időre.

Kezdődött azzal, hogy megnövekedett itthon a sürgés-forgás - ahogy arról már beszámoltam. Aztán a Kiskisgazdi elment több napra egy nagy motyóval, ami meglehetősen fájdalmasan érintett, mivel ő a kedvencem. A többiek magyarázták, hogy nem sokára visszajön, de én hittem is meg nem is. De tegnap este végre hazatalált! Kiderült, hogy valamilyen madár táborban volt, lehet hogy sas vagy gólya? Nem is tudom. De nekem mindegy is, a lényeg, hogy visszajött! A többiek arra számítottak, hogy nagy őrjöngéssel fogadom, de én decensen örömködtem, éreztetvén vele, hogy neheztelek kissé a nélküle töltött napok miatt.

Elég álmos képem van?

Azt hittem végre visszaáll minden a szokásos kerékvágásba, de tévednem kellett. Reggel megint nagy nyüzsire ébredtem. Gazdianyu a szokásos időben ébredt - azt már megszoktam -, de most mindjárt megbolydult az egész ház. Hiába foglaltam el azonnal a jó meleg vackát, rá kellett jönnöm, hogy Gazdiapunak is jelenése van a konyhában. Pedig ilyenkor mi még hosszasan szoktuk húzni a lóbőrt, nem törődve Gazdianyuval, aki dolgozni jár. De ugye ma reggel! Ha Gazdiapu is felkel, akkor a család többi tagja is, ami rossz előérzettel töltött el. Odaszaladtam a nagy zöld táskához, de nem éreztem benne a strandoláshoz szükséges cuccok illatát, így szomorúan vánszorogtam vissza az ágyra. A Nagykisgazdi került elő először, majd a kicsi is és öltözni kezdtek. Annyit valószínűsítettem, hogy nem engem akarnak megpisiltetni testületileg, hanem valami más fondorlat van kialakulóban. Ez be is jött. Előbb az egyik, majd a másik is eltűnt itthonról pucbavágva magát.

Gazdiapu azt mondta, hogy elkezdődött az iskola. Emlékezzek csak arra az időre, mikor idekerültem! De én nem emlékszem. Mert nem akarok. Én arra akarok emlékezni, amikor mindenki egész nap itthon van és engem tutujgat! Az jó dolog! De ez a fele itt, a fele ott állapot nem. Miért nem tud mindenki megülni a fenekén, mint eddig? Ki a fenének jó ez a megjöttem-elmegyek állapot? Az ember kutyája így mihez tartsa magát? Arról nem is beszélve, hogy milyen fárasztó állandóan felpattanni és örülni, mikor csengetnek!

Brrrrr! Nincs egy perc nyugtom! Hát mikor aludjam ki magam? Nekem kipihentnek és szépnek kell lennem, én nem egy lestrapált anyakutya vagyok! Tessék tudomásul venni, hogy nekem is vannak jogaim!