Egy magamfajta kutyusnak kellenek igazodási pontok. Tudnom kell, hogy mikor mi következik a napirendben, ez a záloga az együttműködésnek gazdi és kutyája között.
 |
| Kissé tanácstalan vagyok |
Nálunk ez valahogy nem akar kialakulni. Áprilisban, mikor idekerültem, volt a családomnak egyfajta ritmusa, amihez igyekeztem alkalmazkodni. Reggel Gazdianyu nyitotta a napot fél hat körül. Kinn üldögélt a konyhában és kávézgatott, meg cigizett. Elmagyarázta, hogy ő ilyenkor éledezik, tehát ne zavarjam meg e közben, ilyenkor készül fel ugyanis fejben a napi teendőkből. Hogy zökkenő mentes legyen a dolog, én nem is zavartam meg, inkább a jó meleg helyére telepedtem az ágyban Gazdiapu mellé.
Aztán lassan a fiúk is elkezdtek szállingózni. Közben Gazdiapu is felkelt egy kis időre, amíg elkészítette a család tápját, majd, hogy ő se zavarja a reggeli nyüzsgést, gyorsan visszabújt mellém az ágyba. Így vártuk meg míg a többiek elmennek munkába, iskolába.
Mivel Gazdiapu eléggé lusta, na meg, hogy ne szokjak a hajnali sétához, visszaaludtunk még egy órácskát. A reggeli séta ideje nyolckor van, vagy kicsit később, ez már tőlem függ. Van, amikor nekem sem akaródzik felkelni, de fél kilencig mindenképpen megejtjük a dolgot. Utána Gazdiapu engem is megetet, megitat, majd miután ő is megreggelizett, elkészíti a kávéját és leül a számítógép elé. Én ilyenkor elszenderedek az egész éjjeli műszak után, mikor is teljes figyelmemmel a család javainak és álmának védelme az én reszortom.
Sajnos a konfliktusok abból adódnak, hogy én komolyan veszem ezt az önként vállalt feladatot, és ha ilyenkor valaki közelít az emeleten, én azonnal jelzem neki, hogy eltévedt. Persze nem farokcsóválással, azt úgy sem látná az ajtó mögül, hanem kieresztem a hangomat, nehogy kétségei legyenek. Igen ám! Én ilyenkor védem a gazdik álmát, csak sajnos ők meg felébrednek és mindenféle válogatott csúfságot vágnak a fejemhez. Ők azt akarják, hogy csendben őrizzem a házat, de hát úgy meg honnan tudja az a fránya betörő, hogy ne törjön be?? Ez nekem bonyolult!
Na meg amikor békésen figyelek az erkélyen, és látom, hogy egy nyavalyás macska ólálkodik odalent! Hát ki tud olyankor nyugton maradni? Én biztosan nem! Én vadászkutya vagyok vagy mi?! Nekem el kell kapnom a galád állatot, de ha már ez nem megy, legalább üzennem kell neki, hogy ha lemegyek megnézheti magát! Hát ilyenkor sem vagyok népszerű itthon, az szent!
Pedig én úgy igyekszem! Én annyira szeretek itt lenni! Végre úgy tudom lehajtani a fejem, hogy nem kell állandóan félnem, nem vagyok egyedül és mindenki olyan kedves velem! Ha nem ugatok! De tessék megérteni! Nekem ösztöneim is vannak, amiket nem tudok minden esetben kontrollálni! Igyekszem, igyekszem, de néha legyőzi az akaratomat és olyankor kibújik belőlem az állat. Tessék még egy kis időt adni nekem, hogy még jobban tudjak alkalmazkodni! Ígérem menni fog, csak ne tessenek rám haragudni! Ha pontosan tudom, hogy mit kell csinálni, akkor talán menni fog!
A nap nagy részében kettesben voltunk a gazdival, ő időnként felállt a gép elől és megsimogat, megpuszilgat, aztán hagy tovább aludni. Délután megérkeztek a fiúk és kisebb játszadozás után eltűntek tanulni. Gazdi befejezte a gépezést, elmentünk a közértbe és főzni kezdte a vacsorát a többieknek. Mikor Gazdianyu is hazatért, ettünk, majd kis játék után az esti séta jött, úgy nyolc körül. Ilyenkor nagyot sétáltunk, mert általában valaki elkísért bennünket és amíg gazdiék beszélgettek, én tudtam intézni a dolgaim.
Aztán jött a nyár. A két hónap alatt megszokott ritmus felborult. A Kisgazdik is itthon maradtak egész nap, ami kissé felforgatta az életünket. Össze-vissza jártunk közértbe, a déli séta eltolódott - igaz ebben én is ludas vagyok, mert ki akart negyven fokban kóricálni? Gazdianyu is hol itthon volt, hol nem, valami szabadságról beszéltek ilyenkor, meg aztán a kirándulások a velencei tóra és így tovább. Sokkal rendszertelenebb lett az életünk.
Egy dolog volt csak a szabály: amíg valaki alszik, addig a többieknek - nekem is - csöndben kell maradnunk. Hát! Lásd fenn! Ez nem mindig sikerült!
Aztán most megint visszazökkent minden a tavaszi kerékvágásba. Csak nekem ez így már nehéz. Nem tudom igazán, mikor van hétköznap és mikor hétvége. Én figyelek arra, hogy ha valaki alszik, azt nem bántjuk, de például tegnap is, azt hittem Gazdianyuról, hogy elaludt. Az én belső órám szerint már rég fel kellett volna kelnie, de még aludt. Hát igyekeztem gyorsan felébreszteni, nehogy elkéssen a munkából, de kiderült, hogy szombat van, ami emberi időszámítás szerint pihenőnap. Abba most nem mennék bele, hogy van amikor nem az, hát honnan tudjam én, hogy mikor kell őt ébreszteni? Én csak jót akartam!
Meg ma éjjel is. Hajnali ötkor tántorgott valaki haza olyan zajjal, hogy egy téli álmát alvó medve is bőszen kirohant volna a barlangjából. Hát csoda, hogy én is méltatlankodtam kissé? Csak azt akartam, hogy hagyja a gazdiékat aludni! Erre megint csak én lettem a rossz!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése