Hurray! It's a holiday!

Énekelte a Boney M a hetvenes évek végén, és igaz, itt is kitört a vakáció. A Kisgazdi is itthon van, most, hogy leérettségizett angolból és mert nem talált munkát nyárra. Én meg elfoglaltam helyem a wc körül, ahová rettegni járok, mint rendesen. 

Itt szoktam rettegni...

Miért van az, hogy a nyaralást minden évben nagytakarítással kell ünnepelni? Hát mi jó van abban, hogy két napig a porszívó az úr a házban, ablakmosás és vegyszerszag nehezíti az én elgyötört kutya létem? Nem elég nekem az évi két fürdetés, egy oltás, még ilyen borzalmakkal is izgatni kell a én kedélyemet? 

Az persze más kérdés, hogy mi a fenéért félek ennyire a porszívótól? Már sok éve itt vagyok Gazdiapuéknál, nem is emlékszem már más állapotomra, ők pedig soha sem bántottak, porszívóval meg végképp nem. Akkor honnan ez az antagonisztikus ellentét köztem és az említett takarítóeszköz között? Fogalmam sincs.

Lehet, hogy a rettegés hiányzik az életemből, mint az ejtőernyősnek az adrenalin. Én minden esetre nem vagyok felvillanyozva a cucctól! Sőt! A minap meghallottam a sétából hazajövet, hogy a földszinti lakó is takarít és alig tudott a Gazdiapu felvonszolni az emeletre. Mi ez a perverz vonzódása az embereknek a hangos gépek irányába? Na, mindegy, most már vége van. Én azért a mai napot a slózira tekeredve töltöm, biztos ami biztos alapon. Majd holnap előjövök. Vagy ha meghallom a tálkám hívó szavát. Az nagyon tud motiválni!

Ma este érkezik a nagyobbik Kisgazdim is haza messzeföldről. Igyekszem addigra összeszedni magam! Jövő héttől aztán együtt az egész család - asszem. Mindenki szabin, tehát én is nyugodtan elnyújtózkodhatok, nem kell aggódnom miattuk. Bár az is igaz, hogy az aggódásom nagyon belső jellegű, ők nem láthatják rajtam. Ők csak annyit vesznek észre, hogy időnként átfekszem egyik helyről a másikra. Na, ilyenkor aggódom! Ha ez naponta háromszor vagy többször fordul elő, akkor már nagyon ideges vagyok! Azért igyekszem palástolni. Ilyen esetekben látványosan nyújtózom egyet, mintha csak elgémberedett volna a lábam. Néha túlzásba viszem, ilyenkor még ásítok is egyet-egyet. Hát hiába, na! A kutya élete csupa stressz!

Ez egy régebbi kép, egy másik takarítás idejéből, de a rejtekem jól látható!

Beindult a fogyókúra

Le kellett pihennem kicsit. Az a sok rovar....

Most, hogy vége a húsvétnak, Gazdianyu kitalálta, hogy jöhet a tavaszi megújulás. Nosza, menjünk fodrászhoz! Ez nálunk a "fogjuk meg és vigyétek" 21. századi megfelelője. Gazdiapu telefont ragad, időpontot egyeztet, persze csak nekem, végül pórázon kap és elcipel a kozmetikába. Ezen közben Gazdianyu állandóan dolgozik, nincs ideje semmire, legfőképp, hogy ő is időpontot egyeztessen a saját fodrászával.

Nos, miután én nem tudom elkerülni a sorsomat, engem természetesen alaposan megcincálnak. Amikor befordulunk a kozmetikus utcájába engem már elfog a zabszem effektus. Amikor aztán belépünk a szentélybe, még inkább elmegy a kedvem az egésztől. Megint fürdetés, fésülgetés, ollócsattogás, és a többi. Mondjuk az jól esik, mikor megszabadulok másfél kiló bundától, de a többi részt kihagynám. De nekem valahogy sosem sikerül szkippelni a témát. Gazdianyu bezzeg húzhatja, vonhatja. Aztán a végén Gazdiapu mindig halálra dicsér, hogy milyen jó és okos kislány vagyok és főleg mennyivel szebb, mint két órával előtte. Persze, hogy nem őszinte, ezt a szemében elmorzsolt pár könnycsepp is jelzi. Haha! Azt hiszi át tud verni!

Elvesztettem a jó kis egész télen spejzolt kutyaszagomat, amiben volt egy csipet pörkölt szag, kis kocsonya illat, levesben főtt csontok mámorító lehelete keveredve egy kis fenék szaggal meg fül parfümmel. Ráadásul a tortúra végén jön az urológiai vizsgálat is, amitől hetekig kiflibe tekeredve közlekedem, annyira kellemetlen a bűzmirigy kigyepálása.

Gazdianyu meg este azzal fogad, hogy egész jó lett, csak itt egy kicsit, meg ott egy pöttyet, meg jaj de kár volt! Neki persze könnyű! Időben ugyanannyit töltünk a fodrásznál, de azért azt megnézném, hogy milyen képet vágna, ha az ő fenekét csiszatolnák órákig, végül pedig a megmaradt pár szál szőrt a rohadt forró hajszárítóval borzolgatnák! Erre csak annyit szokott mondani: Ja kiskutyám, a szépségért szenvedni kell! Na, csak gyere haza egyszer te a fodrásztól! Majd adok én neked szépséget! Szerencsére egy évben csak kétszer kell végigszenvednem a dolgot.

Azért mégis csak szép lettem, nem?

És akkor most, hogy már túl vagyok ezen, indul a nyári fogyókúra! Persze aki azt hiszi, hogy az én súlycsökkenésem abból adódik, hogy többet mozgok vagy kevesebbet eszem az baromira nem ismer! Az én fogyókúrám a stressz! Na jó, ezt elmagyarázom! Ugye a kisebb bunda nem hátrány a melegben. Viszont nem előny, amikor támadnak a legyek! És ezek nem akármilyen legyek, nem ám a szokásos házilegyek, leánykori nevükön musca domestica, ezek kifejezetten arra vannak kitenyésztődve, hogy engem buzeráljanak! Van a zümmögő légy. Az egy olyan állat, amelyik képes az egész napos sziesztámból felébreszteni pusztán azzal, hogy bejön a szobába. Aztán van ennek egy minősített formája, a pofátlanul zümmögő légy! Ez nem csak bejön a szobába, hanem direkt megkeres és a fejem körül röpköd. 

És van a legsúlyosabb kivitel, a rabló légy! Na az már gonosz! Az meg a kajámra pályázik. Nem elég, hogy súlyos dekákat adok le a többiek által keltett káros rezgések hatására, de még nyugodtan ott sem hagyhatom a kajámat, mert hiába gondolok a jövőre, jön ez a szemét és rászáll az én gondosan meghagyott falatkáimra. És minél jobban tiltakozom, ő annál jobban szekál! Sőt! Hívja utálatos családjának tagjait is! Na! Ilyenkor mit tegyen egy magam fajta meglehetősen felháborodott nő ivarú egyed? Hát megbántottan visszavonulok, abban a biztos tudatban, hogy megint potyára spóroltam a táppal.

És ha mindez még nem lenne elég, a séta közben sem hagynak békén ezek a szállongó dögök! Békésen pisilnék, erre a fűből egy sereg mindenféle cucc repül elő. Erre úgy összeszorul a lelkem, hogy egy csöpp sem jön ki. Aztán nagy nehezen csak sikerül, de hát mondja meg valaki, kutyához méltó élet az ilyen?! Az esti séták alatt titkon már szervezem a kutya szakszervezetet, mely kiáll minden elnyomott és méltatlanul háborgatott eb érdekében. Már ki is találtam, hogy én leszek a főnök, így nekem jár majd egyedül velős csont, megalakítom az elásott kaja-mutyit, hogy a haverok se maradjanak éhesek. A többi meg oldja meg, ahogy akarja, végül is mi demokratikus szervezet leszünk!

Most már azért csak bóbiskolnék egy keveset....

Évforduló következik

Egy kép a múltból, három évvel ezelőtt...

Tegnap találkoztunk séta közben a szomszédasszonnyal, aki, mint kiderült nagy rajongóm. Ő szólt, hogy már jó régen írtam utoljára. És tényleg. Még karácsony előtt. Itt és most, csak Önöknek jön a folytatás - hogy ilyen banális legyek.
Szerencsére a tél eltelt. Rövid is volt, hideg sem volt, tehát összességében egész jó volt. A hó hiánya zavart kissé, mert azért azt nagyon szeretem. Olyan jó dolog az orrommal túrni a havat, császkálni meg ugrálni benne! Helyette volt viszont sár, de az dögivel. Eleinte nem szerettem, mert mikor hazaértünk, állandóan lábat kellett törölni, de aztán Gazdiapu kitalálta, hogy egy nagy törölközőt készített az ajtó mellé, ami jó meleg is volt, így mikor hazaértem átfagyva és vizesen olyan jó volt belebújni. Ráadásul bevezette, hogy minden séta után, amikor lábat kell törölni, kapok egy nasit. Na ezért már a lábmosást is hagytam. Nem szerettem, de hagytam, mert a nasit azt nagyon szeretem. Nem is kell mást csinálnom, mint szépen leülni a könyvespolc elé - aminek a felső polcán van a zacskó - és bánatos barna szemekkel fel-fel nézni a polcra. Néha kicsit még mórikálom is magam, például a mellső két lábammal dagasztom a szőnyeget, ilyenkor tuti a siker!

Amikor meg vagyok nyírva...

Végre kitavaszodott. Akárhogy is, de ez a kedvenc évszakom. Ráadásul Gazdiapu emlékeztetett rá, hogy nem sokára húsvét jön, ami ugye egyrészt a sonkát jelenti, másfelől viszont most lesz három éve, hogy idekerültem. Mostanra, már nem is nagyon emlékszem, hogy milyen volt, amikor nem itt voltam. Szerencsére ezzel nem is kell foglalkoznom. De jön a sonkaaaaa!!! Na, azzal nem hogy érdemes, de kell is foglalkozni! Idén is lesz benne jó nagy cupák, ami csak az enyém! Persze a Kisgazdi igyekszik majd elvenni tőlem, de már most gyúrok rá, nehogy sikerüljön. Olyan komolyan tudok morogni, hogy csak na! A szomszéd férje még meg is ijed tőlem, bizony! De én nem bántom, hacsak nem kell neki a csontom. Mert azt nem adom ám!
Képzeljétek! Kaptam egy darab marhaságot, amit nem tudok szétrágni. Pokolian idegesít, de már az összes fogkő lejött a fogamról, mégse tudok vele zöld ágra keveredni. Pedig minden nap este, séta előtt rágom, de nem megy. Még egy kullancsnyit sem tudtam lerágni belőle. Szét tudnék robbanni az idegtől! Apropó kullancs. Beindult a szezon, már bennem is volt kettő, de megkaptam a nyaklevest, így azóta semmi bajom. Gazdi ugyan megfenyegetett, hogy nem sokára megyünk a kozmetikába és az orvoshoz, de remélem nem gondolta komolyan! Az oltást még csak elviselem, de a fürdetést, meg a nyírást azt utálom. Utálom még akkor is, ha a Gazdi utána mindig nagyon megdicsér és megszeretget. Jaj! A dicséretről jut eszembe. A minap egyedül jöttem haza a kutyafuttatóból! Persze Gazdi is jött mellettem, de nem volt rajtam póráz, csak nyakörv, mert anélkül ugye tilos a lakásból kimenni. Rájöttem, hogy jól nevelt Gazdim van, mert szépen jött lábnál, nem szaladgált előre, nem maradt le szagolgatni. Nekem egy kicsit nehezebb dolgom volt, mert a felső háznál állandóan macskaszag van, de hagytam, hagy örüljön a Gazdi. Egyszer én is lehetek nagyvonalú, vagy nem? Sajnos a második alkalom nem sikerült ilyen jól, mert annyira erős volt a macskaszag és a kapu is nyitva felejtődött. Azóta ismét csak pórázon mászkálhatok, de majd megmutatom én! Csak kapjak újra lehetőséget!

Most, amikor egy szkenerrel takarózom...

Addig is itt vagyok elnyúlva az ágyon, lustán, kényelmesen és élvezem, hogy a Gazdi egyenletesen kopácsol a gépen. Annyira álmosító! Na mindegy, most alszom egyet, a többit majd meglátjuk! Sonka veletek!