Fél éves vagyok!

Nagyon figyelek!

Ma lettem fél éves. Nem dicsekvésből mondom, csak tényként közlöm. Kezdek kamaszodni. Gazdi szerint pont úgy tudok viselkedni, mint egy ember gyerek. Néha dacos vagyok, ellenálló, lázadó is itt-ott, de egy puszival azonnal le tudom szerelni a családot. És ezzel tisztában is vagyok. Tudom, mikor teszek rosszat és olyankor olyan pofával tudok bocsánatot kérni, hogy Gazdi azonnali hatállyal palacsintává lényegül. Elég, ha hanyat vágom magam, két mellső lábam behajlítom és vigyorgó pofával nézek rá. Nagyon tudok mórikálni! Ha akarok valamit, hát kifejezem! Például: ha elfogy a vizem, beviszem a számban az edénykémet, ha éhes vagyok csörömpölök a tányérommal, ha mennem kell... na az már kissé bajos is tud lenni. Eddig hangosan ásítoztam, de ez nem volt elég direkt. Aztán az előszobába mentem és leültem a póráz alá - ez meg nem mindig volt észrevehető. Újabban a wc előtti kis szőnyeget nyaggatom, ez most úgy tűnik beválik! 

Mindenféle történik ám velem. Kinőttem a bolhanyakörvem, ami így kicsiszálta a nyakamat. Most, amíg be nem gyógyul nyaklevest (értsd cseppeket) kapok. Kezdek leszokni az állandó nyüzsgésről. Mostanában amíg Gazdi tüsténkedik én inkább alszom. Általában akkor vagyok aktív, ha hazajön Gazdanya. Ennek ő annyira nem örül, főleg ha nem hagyom átöltözni. Pedig olyan jó móka leráncigálni a gönceit. Különösen a harisnyáját szeretem cincálni, de szoknya, nadrág, sál, bármi megteszi, amivel bosszantani tudom! Kaptam mindenféle rágókát, hogy a papucsok inzultálásáról szokjak le. Bizton állíthatom, jó úton haladok! De azért az olyan cuccokat szeretem, amik ehetők. Kaptam már szárított malacfület, bika ínt, füst ízű cupák csontot. Mondjuk az volt a kedvencem, csak a füst miatt rengeteget ittam rá, ami az én helyzetemben nem volt túl szerencsés. 

Imádom a sétákat! Mivel erdő szélén lakunk, és ahogy elhagyjuk a kertet már az erdőben vagyunk, így kifogyhatatlan tárházát lelem a rágható, cipelhető faágaknak. Minél combosabb az ág, annál jobb. Gazdiék jókat szoktak kacarászni, mikor rárobbanok egy két méteres karvastagságú darabra. Addig egyensúlyozom a számban, amíg fel nem tudom emelni, és akkor rendkívül büszkén cipelem arrébb. Sok kutya jár errefelé, így sosem unatkozom. Főleg vizslák a barátaim, de van corgi, tacsi, labi is. Minél nagyobb, annál jobb! A múltkor vagy egy órán át küzdöttem egy Panír nevű vállalkozóval, aki méretre kétszer akkora volt mint én, de ez egyikünket sem zavarta. Van egy agár is, de azt még nem tudtam utolérni. A szülinapomra kapok egy szép ágyat, amit most várunk. idáig Gazdi mellett aludtam az ágya alatt, az új ágy az ágy végébe fog kerülni, mert nappal meg ott szoktam heverészni.

Remélem ma már megjön! Na kutyapuszi mindenkinek! Jövő héten veletek ugyanitt!

A harmadik hét

Én figyelek!

Már harmadik hete rongáljuk egymást Gazdiékkal. Ma megkaptam végre az utolsó oltásomat is, meg valami szutykot a szemembe, mert azt mondta a Doki, hogy kötőhártya gyulladásom van. Az már biztos, hogy a csepegtetés nem lesz a kedvencem! Brrrrr! 

Viszont ma rájöttem, hogy mennyi mindentől félek. Itt van mindjárt a villamos. Hangos, nagy és utálom, ráadásul akkora lépcsőkkel, amire még nem tudom felügyeskedni a fenekem. Aztán nagyon félek a sötétnek látszó aluljáróktól. Mire a Gazdi bemasszírozott, addigra rájöttem, hogy nincs mitől tartani, csak ugye a sötét! Aztán rengeteg autó, nagy zaj, szirénázás és millió ember. Az ember kutyája sohasem tudhatja, ki milyen attitűddel közelít! A villamoson volt egy rugdalózó vénasszony, aki azt hitte, hogy nagyobb darabokat akarok kiharapni belőle. Nem volt elég félelmetes a szituáció, de még ezzel is meg kellett küzdenem. Gazdi nem győzte  számba tolni a jutifalatokat. 

A dokinál nem volt baj, azt bírom - ahogy a reklámban is szokta mondani a néni. Megtudtam, hogy a gesztenyét nem jó a számban tartani séta közben, meg hogy mikor leszek nagy fiú, és hogy akkor mi is fog velem történni. Erről most inkább nem értekeznék! 

Ugye mondtam!

Meg most már fel tudok ugrani a Gazdiék közé az ágyra! Nagyon élvezem! Főleg hajnalban, mikor megyek szólni, hogy bepipilek. Azt nem tudom, hogy ők is annyira örülnek-e, de én boldog vagyok! 

Gazdi sokat dicsér. Most épp egy büdösbogarat vadásztam le a hálóban. Na, milyen vagyok?! És tessék csak elhinni, napok óta szobatiszta vagyok! Igaz, hogy csak nappal, de az is valami, hát nem? Még valami! Már nem habzsolok! Szép nyugodtan eszem, rájöttem, senki nem akarja elenni előlem a kaját. Pedig csupa finomságot kapok! Házi kosztot még nem, bár a Doki mondta, hogy módjával már lehetne, ha nem túl fűszeres. Én mindent megeszem, nem válogatok. A banán a kedvencem, de a leveszöldséget is szeretem. 

Kaptam csomó rágókát is, de azért a papucsok a szívem csücskei! Meg anya csizmája! Olyan klassz kupit tudok csinálni ebből a pár hozzávalóból! A kanapét nem nagyon kedvelem, inkább a földön nyúlok el, ha rám tör a buzgóság. Persze ebbe az is belejátszhatott, hogy a múltkor álmomban leestem! 

Most épp az ágyon alszom, kipihenve a Doki fáradalmait. Majd délutánra kitalálok valami huncutságot! Abban nagy vagyok! 

"Becsuri-csárda"

Ezért a helyért meg kell küzdeni
 Gazdianyuval

A címben szereplő baromságot Gazdi találta ki, utalva arra a kellemetlen tényre, hogy sokszor bepisilek. Bár ami azt illeti inkább kakilok... Naponta tízszer. Gazdi el is nevezte magát udvari kutya-kaki-kaparónak. Szép cím, belátom! Azt nem tudom a nemesi rangsorban hol helyezkedik el, de szerintem valahol a vitéz és a báró körül. Minden esetre aki sokat eszik az ugye.... Márpedig én nem koplalok! Viszont már tudom jelezni, ha mennem kell. Nem túl feltűnően csinálom, az igaz, leülök a Gazdival szemben és erősen szugerálom. Sajnos ezt nem mindig veszi észre, innen a sok bent megyek ki állapot. Ha viszont kint végzem kisebb-nagyobb dolgomat mindig kapok jutifalatot. Már eljutottam odáig, hogy amint kiérünk a házból én máris kérem, úgyis fog sikerülni előbb-utóbb. De Gazdiék szigorúak! Csak a munka után jöhet a dicséret. Ja, erről jut eszembe! Esténként, mikor az utolsó sétáról hazaérünk, olyan boldogság fog el, hogy muszáj vagyok teljes erőből körberohanni a lakást. Ilyenkor aztán repül minden, szőnyeg, papucs vagy bármi, ami szembe jön. Valamelyik este megkaparintottam Gazdi papucsát és iszonyatosan elláttam a baját. Morogtam, rohantam, ráztam, téptem, nagyon félelmetes voltam. Mint egy vadállat! 

Imádok napozni!

Kezdek hozzászokni az új életemhez. Sokat alszom, rágok, sétálok. Nem vagyok túlzottan bújós, de egy férfitól ez nem is várható el. Azért szeretem, ha a Gazdi pár percig ölelget, simogat, de nem engedem, hogy túlzásba vigye! Nem vagyok és egy nyafka kislány! Viszont rájöttem, az esőt nem szeretem. Volt két nap, mikor megállás nélkül esett, Gazdi meg fejébe vette, hogy engem ki kell mozgatni, hogy nyugodt legyek, így aztán több órát sétáltunk. Az nem vigasztalt, hogy ő is pacallá ázott! Viszont mióta megjött a tél azóta nagyon elememben vagyok. Gazdianyu mindenáron ruhácskát akart nekem venni, nehogy megfázzak, de lebeszéltem róla. A mínusz 10-ben olyan aktív lettem, hogy csak na! Imádom a hideget. Gazdi meg is jegyezte egyik esti séta alkalmával, hogy biztos rozmár őseim lehettek. Nem értem őket! Ők vannak felöltözve és fáznak!? Én meg egy szál bundában olyan jól érzem magam! Igen a bundám! Gazdi azzal szekál, hogy két számmal nagyobb rám, biztos a Hádában vettem leértékelve! 

Minden hétre jut valami: a múlt héten voltam öt hónapos, ezen a héten pedig megyek a doktorbácsihoz. Remélem mindent rendben fog találni!

A kezdetek

 Egyik reggel - Gazdi szerint csütörtökön - ugyan úgy indult a nap, mint mindig. Játszottunk a többiekkel a kennelben, a látogatók jöttek-mentek, mi meg pipiskedve próbáltuk felhívni magunkra a figyelmüket. Nem sok sikerrel. Aztán jött egy pár. A kan odajött hozzánk és beszélgetni kezdett velünk. Megszagolgattam és volt köztünk valami kémia. Aztán a szuka elhívta, és mentek tovább. Nagyon csalódott voltam, különösen, mikor megláttam, hogy egy másik kutyával mennek sétálni. Nagyon szurkoltam, hogy valamit rontson el az a bolhafészek! És igen! Nem sokára jöttek is vissza, egyikük sem látszott boldognak. Szerencsére! Aztán többször körbe mentek a ketrecek között, de mindig vissza.visszatértek hozzánk. A kan - aki később a Gazdi lett - lekuporodott elénk és csak nézett, ahogy mórikáltuk magunkat. Aztán beszélt valamit Gazdianyuval és jött a gondozó, aki valami rettenetet tett a nyakamra, de bánta a fene, hiszen sétálni vittek! Elmentünk az autójukig, ahonnan Gazdi kivette a telefonját és fényképezni kezdett, engem! Tetszenek érteni? Engem! Itt már gondoltam, hogy egyenesben vagyok, de mikor visszaértünk megint be kellett mennem a ketrecbe. Elmondtam az összes kutyaimát amit tudtam, hogy ne felejtsenek itt és bejött! Kisvártatva szép új hám került rám és Gazdianyu tutujgatott, míg Gazdi az irodában kisakkozta, hogy elvihessenek.

Tessék engem békén hagyni!

Hazafelé a nagy boldogságban jól összehánytam a kocsit, de nem bántottak érte! Arra azért rájöttem, hogy az autó nem barát. Jó sokat kocsikáztunk, de végre-valahára kiszállhattam. Egy nagy kertben találtam magam egy nagy ház mellett, ami sajnos tele van lépcsővel, ami szintén nem barát! Így aztán Gazdianyu ölbe kapott és így nem kellett vacakolnom a járással. Ahogy kinyílt az ajtó egy hatalmas csillogó valami állta az utam, amiben egy másik kutya figyelte minden mozdulatomat, szakasztott olyan, mint én. Húúú! Ezt nagyon nem értettem! próbáltam hozzá beszélni, de sem szaga sem hangja nem volt. Gondoltam majd megkerülöm, hát nem olyan fából faragtak, hogy feladjam! De nem sikerült, mert hátulról meg fal volt a kutya helyén. Na, ezzel el volta vagy fél órát, a Gazdi meg dőlt a nevetéstől. Aztán körbeszimatoltam a lakást, végül rájöttem hol a helyem! A kanapén! El is aludtam mindjárt, hogy kipihenjem a fáradalmakat és izgalmakat. Mikor felébredtem, már várt egy saját tányér, ami csak az enyém! És friss víz. Miután kielégítettem eme szükségleteimet, már csak kakilni és pisilni kellett. Erre találtam a hálószobában egy jó kis helyet. Azt nem állítom, hogy elképzelésem találkozott Gazdiékével, de megoldották a problémát. Nem is hiszem, hogy ilyen jó dolgom lesz, ki se kell mennem a házból és mindent el tudok intézni! Teljes körű a szolgáltatás!

Amikor nem papucs van a számban

Az érkezésem óta eltelt idő kellemesen telik, már megismertem a család nagy részét. Remekül szórakoztunk! Én mindenkinek adtam munkát! Hol kakiltam, hol pisiltem, hol sétáltatni kellett, hol etetni. Gazdi vett nekem egy rágókát, miután az összes cipő és papucs megismerkedett velem. Ja, meg a széklábak, asztal kereszttartók és minden, ami egy jól felszerelt háztartásban csak szembe jöhet. Szóval a rágókára azt mondták az én hiszékeny Gazdámnak, hogy egy hétig is elcsócsálgatom majd. Hááát! Húsz perc alatt ment a levesbe az egész! Ugye milyen jó vagyok? Gazdi elolvasta, mi jellemző rám, hát az hogy hűséges vagyok, odaadó, rettenthetetlen és még vagy tucat remek dolog. A rettenthetetlenségemről igazán a papucsok tudnának ódákat zengeni! Gazdi szerint könnyebb egy zsák bolhát megszelídíteni mint engem nyugalomra bírni. De azért próbálkozik! Most épp elnyúlva ejtőzöm Gazdival szemben a szőnyegen, miután már másodszor ettem és sétáltam a mai napon. Azért azt nem hiszem, hogy ezt kéne velem tenni, háromszor egy óra séta! Még az a jó, hogy estére Gazdi is kifekszik, így nem egyedül horkolok.

Azt hiszem jó lesz itt! Puszi mindenkinek, majd még jelentkezem!

Az új családtag

 

A véletlen úgy hozta, hogy napra pontosan két hónap telt el az új jövevény érkezése és a régi szerelem elvesztése között. Hosszas keresgélés után találtuk meg őt, Szambát, a négy hónapos stafford keveréket. Még sosem volt fiú kutyánk, ilyen "vérengző" vadállat meg pláne. Kíváncsisággal vegyes érdeklődéssel várjuk, hogy mi lesz. Az biztos, hogy nem lesz egyszerű az életünk, de nem is igen számítottunk rá! Majd meglátjuk! Kezdődjék hát közös életünk!

Köszönet a Szentendrei Árvácska Állatvédő Egyesület álhatatos, kitartó munkájáért valamint Emberséges hozzáállásáért!

 2020. december 4.

A nyuszi hozott,a télapó vitt...

És mi volt e két pillanat között? Kilenc és fél boldog év. 

Megéltem, hogy nekem is lehetett családom, Gazdianyu és Gazdiapu, Kisgazdi és Kiskisgazdi, sőt még Pindurigazdi is. Nem gondoltam volna az induláskor, hogy ekkora örömben lehet részem. Kivágtak, kóboroltam, befogadtak, majd megint. És végre eljutottam hozzájuk! Itt mindenem meg volt, amit kutya szem-száj kívánhat. Szerettek és szerettem.

Eleinte el sem hittem, hogy ez komoly, hogy létezhet ekkora boldogság. De hamar rájöttem, hogy a Családom sosem hagy cserben, legyek én bármilyen, jó, haszontalan, egészséges vagy beteg, rájuk mindig számíthattam. Sosem bántottak, mindig meg volt mindenem. Örültem nekik és örültek nekem, minden nap, minden percében. Maximális volt köztünk az összhang. 

Rövid időn belül Gazdiaput választottam falkavezérnek, bár mindketten tudtuk, hogy az én vagyok. Azt mondta mindig, hogy öntörvényű kutya vagyok, de soha nem tett ellene semmit. Elfogadta, hogy ilyen vagyok és így szeretett. Hogy mennyire, azt csak a végén tudtam meg, mikor utolsó leheletem is a karjaiból szállt el. Mindig azt mondta, hogy amíg élek velem lesz, és tartotta a szavát! Tudom távozásom hatalmas úrt okoz bennük, nem is akartam elmenni, de az a fránya kór! 

Az utóbbi napokban már nagyon rosszul éreztem magam, Szédültem, hánytam, bepisiltem, de soha egyetlen percre sem maradtam egyedül. Ha kellett ölbe vitt le az udvarra, az orvoshoz. Ölben vitt az ágyra és a kanapéra. Ha remegtem betakart, megnyugtatott, simogatott. Ha a nyálam folyt, letörölte, ha kellett többször is. Gazdianyu fecskendővel etetett, itatott, hátha erőre kapok még. 

Azért az utolsó napon még felszívtam magam, megmutattam, hogy egy stramm kutyának hogyan kell viselkednie, de sajnos nem volt már erőm, hogy kikeveredjek ebből a rettenetből. Tudom, Gazdiapu sokat sír miattam, ő képes volt bömbölni az Egy kutya négy életén is. Gazdianyu is ott tudott lenni, mikor búcsúznom kellett. És ezt nagyra értékeltem! Sok örömöt és boldogságot kaptam, és remélem adtam is! 

Amikor megvívtunk Gazdiapuval a kanapén elfoglalt helyért, mikor a sétához nem nagyon volt kedvem, mikor a Duna parton féltem a hullámoktól, mikor a félelmem legyőzve fürödtem velük a folyóban. Amikor összehánytam a kocsit, mert azt tényleg utáltam, de együtt voltunk. Amikor a vonaton felmásztam az ölükbe, amikor kitúrtam őket az ágyukból éjszaka. Amikor a csirkecsontot Gazdianyu párnája alá ástam.

És a fiúk! Mikor délutánonként tanultak és én befeküdtem közéjük, mikor már lányokat hoztak fel, én akkor is odabújtam, hogy érezzék támogatom őket.

Mikor a Pindurigazdit megmorogtam, mert túl közel jött a helyemhez és mikor együtt sétáltunk. Ott lehettem,mikor elkezdett járni, hagytam, hogy megsimogasson, sőt a kaját is kivettem a kezéből! 

Jó embereket ismertem meg, jó családba kerültem. Hiányozni fogtok nekem, és tudom én is nektek. Nekem csak ti voltatok fontosak, és remélem, hogy ha újjászületek ismét hozzátok kerülhetek! Tudom és hiszem, hogy találkozunk még, addig is ég veletek!

Újra a topon!

Egy selfie, csak hogy tudd ki vagyok!

Most vettem csak észre, hogy már lassan két éve, hogy utoljára jelentkeztem. Hogy rohan az idő! Pedig én csak élem megszokott kis kutya létem. Na, most aztán van miről írnom! Az eltelt időben semmi huncut dolog nem történt, leszámítva a szokásos fürdés-nyírás-oltás kombót. 

A Duna mégis csak a Duna!

A nyár is eltelt, bár szakadjon meg, aki kitalálta,hogy kutya nem mehet vízbe! Ez okból a Balaton, a Velencei-tó zárva előttem, és miután gazdiék nélkülem csak a legritkább esetben mennek el, így előttük is. Talán majd idén! Viszont voltunk a Duna parton, sőt a folyóban is. Nagyon élveztem! Főleg, mert együtt volt a család.

Bár a Nagykisgazdi már külön életet él az ő gazdasszonyával - aki megtanította apportírozni, meg egyéb vezényszavakra, mint lábhoz, meg bevásárolni, meg hasonlók - lett egy új gazdim is, aki viszont Kisgazdit idomítja a szabad idejében. Illetve mindkettejük szabadidejében. Sajnos a Kisgazdit is csak ritkán látom, mert ha épp nem az egyetemen piheni ki magát valahol vidéken, akkor kiképzésre jár az ő Anikójával.

Na de! Képzeljétek! Nem rég - mintegy két hónapig - felújították gazdiék a kutyaólat, amiben ők is laknak, persze velem együtt. Huhúúúú! Az milyen egy móka volt! Kezdődött azzal, hogy az összes ajtó, ablak új lett. Ami bazi nagy kupival járt és jó sok idegeskedéssel. Jó, persze, a gazdiék is idegeskedtek, de mi az az én idegállapotomhoz képest? Állandóan máshol kellett lennem. Ha a hálóban dolgoztak, én a nagy szobában idegeskedtem, ha az előszobában, akkor is, de amikor mindenhol dolgoztak, akkor nekem csak a fürdő jutott. 

Gazdiapu azt mondta, hogy az én érdekemben, mert hogy kímélni akart, de én tudom ám, hogy a munkások testi épségét féltette tőlem. Nem értem miért?! Pedig csak egyszer-kétszer kergettem meg némelyiküket! Akkor is csak akkor, ha kiszabadultam a rejtekhelyemről! Ki érti az embereket? 

Aztán jött a festés. Az is mókás volt. Leszámítva a zajt és a büdöset, meg azt hogy állandóan beleragadtam mindenbe, egész kellemes volt. Volt itt aztán még asztalos, aki a konyhát szabta át. Most az új konyhában csak két dolognak nincs helye: nekem, meg a szemetesnek. Puff neki!

És a végén jött a fekete leves! Nem, nem a kávéra gondolok! A parkettásra! Nem tudom pontosan mit csinált, de olyan hangja volt. mint a porszívónak! Szerencsére csak két napig tartott. Azóta viszont remekül tudok driftelni a szobában. Mikor sétálni indulunk, a fenekem előbb ér ki a pórázhoz, mint a fejem. Baromira csúszik! Olyan, mint a rajzfilmeken, mikor a macska kergeti az egeret és kipörgő lábbal indulnak.

Végül, természetesen megint mivel zárult a tortúra, na mivel? Hát fürdetés, nyírás meg miegymás.

De azért történt jó dolog is! Kaptam új ágyikót is. Mindjárt többet is! Egyet a hálóban, ami kicsit magas,de ha Gazdianyu nasizik, félre teszem a tériszonyomat, bár lefelé szoktak inkább a gondok adódni. Aztán ott a másik a nagyszobában. Ó! Azt nagyon szeretem. Azzal csak az a baj, hogy a Kisgazdi is. Néha ott alszik, így kénytelen vagyok megosztani a kanapémat vele. De van sajátom is, az előszobában a fogas alatt. Na, az csak az enyém. Finom puha párnás cucc. Pont elférek rajta és nem kell osztozni mással! 

Azért kirándulgatunk is!

Na! Ebből is látható, hogy velem semmi sem történik soha. Megyek is a vackomra pihenni! Megerőltető nekem ez a sok írás.