Mostanában rohamos tempóban történnek az események. Nem régen még arról számoltam be, hogy múlik a depresszióm. Mára teljesen eltűnt, felváltotta a nyárvég reménykedő hangulata.
 |
| Végre szabadon! |
Még minden teljes pompájában zöldell - kivéve az erkélyen levő fügefát, amiről rendszeresen leeszem a földet -, de a család hangulata teljesen megváltozott. A kellemes semmittevést felváltotta az állandó nyüzsi. Valamiért folyton menni kell. Hol velem, hol nélkülem. Arról beszélnek a gazdik, hogy nem sokára kezdődik az iskola. Remélem ez engem nem érint, mert valahogy ez se hangzik valami biztatóan!
Mostanában azonban van azért néhány kedvező változás is. Pár napja az esti séta után a kertben levették rólam a pórázt, és én amúgy nagylányosan egyedül közlekedhettem. Mivel szófogadó eb vagyok, így mára rutin lett az esti szabadságosdi. Annyira rendes vagyok, hogy a sok nyűves macska után sem szaladok, bár ez azért igen nehezemre esik. Valahogy nem bírom őket!
Aztán az is jó hír, hogy szépen kezd nőni a bundám. Jó! Még nem bunda, de azért már kezd újra kutyaformám lenni. Szerencsére a szagom már újra a régi, így aztán megbékéltem a világgal. A déli séta továbbra sem tartozik a kedvenc elfoglaltságaim közé, így Gazdiapu remek pszichológiai érzékkel nem is erőlteti, csak, ha valahova menni kell. Menni meg állandóan kell!
Valamelyik nap délután Gazdiapu úgy be volt sózva, hogy kénytelen voltam elkísérni egy nagyobb sétára. Olyan úton haladtunk, ahol még nem jártunk, így aztán én nagyon óvatosan lépdeltem, nehogy valaki vagy valami megijesszen! Azt utálom! Mondjuk, az is igaz, hogy ha olyanom van, még a fűszáltól is ugrok akkorát, mint Szergej Bubka, aki pedig rúdugró! Most is szépen kinéztem magamnak az út felezővonalát, ott biztonságban baktathattam, bár minduntalan megzavart valamilyen jármű, viszont ott egyenlő távolságot tudtam tartani a minduntalan rám rontó bokroktól és gyanús kukáktól. Végül is nem is volt olyan rossz séta!
Tegnap aztán, ebéd után, Gazdianyu azzal állt elő, hogy kéne enni valami finomat, mondjuk egy szelet tortát vagy fagyit. Hát ne mondja senki, hogy én kerékkötője lennék a családi zabálásnak! Ahogy elhangzottak a bűvös szavak én azonnal farok lengetve megjelentem a póráz alatt, nehogy meggondolják magukat, és minden erőmmel azon voltam, hogy induljunk már. Szeretem, amikor az egész család kivonul.
Jó nagy séta után lejutottunk a János Kórházig, ahol kis időre felszálltunk valami rettenetre, ami zörgött, csikorgott. Gazdiék azt mondták ez a fogaskerekű. Hát fogalmam sincs, miért nem tettek rá rendes kerek kereket, mert így kirázta belőlem a szuszt. Szerencsére hamar felértünk a Svábhegyre, ahol egy szép kis parkban van egy cukrászda, ahol megpihentünk. Gazdiék betoltak valami édességeket, én persze mindegyikből kértem. Legjobban az ostya ízlett, ami tele volt fagyival. A fagyit nagyon szeretem!
Volt egy kis kellemetlen közjáték is. Egy unszimpatikus újgazdag is elhozta a kölykét fagyizni, meg a kutyájukat, akit szintén Fifinek hívtak. Most kérem ki magamnak ezt az inszinuációt! Még hogy egy ilyen bunkó Fifi legyen! Ráadásul még belém is akart kóstolni, de szerencsére Gazdiapu tett róla, hogy ez ne sikerüljön. Az ottani Gazdiapu meg le se tojta se a kölykét, se a kutyáját, csak egyfolytában telefonált. Hála Istennek, hogy nem oda vitt a gólya! Itt mindig rám figyelnek, néha már kínos is a többi eb előtt, de legalább érzem a törődést.
A cuki után kicsit sétálni akartunk, aminek az lett a vége, hogy három órán keresztül bolyongtunk a természetben, amit nem is bántam. Annál is inkább, mert a sípályán gazdiék levették rólam a pórázt, és végre felszabadultan futhattam össze-vissza. Annyira hálás voltam nekik! Inkább minden utasítást betartok, csak minden nap futkározhassak egy kicsit! Aztán póráz nélkül mentem velük az erdőben is. Csak akkor kantároztak fel ismét, mikor autók közé értünk. Nagyon igyekeztem meghálálni ezt a nagy bizalmat! Nem rágtam meg egyetlen futót sem, és a biciklistákat sem akartam lerángatni a drótszamarukról.
 |
| A nagy sétában megszomjaztam |
Mire hazaértünk a család ki volt nyiffanva, de én büszkén feszítettem. Kajálni ugyan már nekem sem volt erőm, de nagyon büszke vagyok magamra!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése