Dög meleg van

Már napok óta dög meleg van. Most adok csak hálát Gazdianyujéknak, hogy levetkőztettek. Sokkal jobban bírom, mint a legutóbb. Az előbb hallottam Gazdiaputól, kinn az erkélyen 42 fok van, a lakásban "csak" 31.

Itt látszik a "Bokrosságom"

Kinn illegettem magam az előszobai tükör előtt. Szerencsére megállapítottam, hogy már nem is vagyok olyan kövér. Úgy látszik, jót tesznek az esti futások póráz nélkül. Egész szép kis kutyalány lettem, kezdek megbékélni magammal. Csak a szemöldököm! Nagykisgazdi, az egyik esti séta idején azzal viccelt, hogy leginkább Bokros Lajosra hasonlítok ezzel a buja szőrpamaccsal meg a bajuszommal. Akkor gondoljátok el, mi lehet a "Bokros csomag", amit magam mögött hagyok?

Most éppen Gazdianyu ágyán heverek, lustán, elnyúlva. Papucsa a közelemben, hiába balhézik miatta! Nem rágom, csak olyan jó, hogy érzem a szagát! Az előbb Gazdiapu odasündörgött mellém és megcirógatott. Én erre elkezdtem a kezét rágcsálni. Imádom ezt a játékot. Ő kedvesen hozzám bújik, én pedig elkezdem szekálni a simogató kezét. Ebből mindig őrült játszás lesz. Ő kedvesen visong, hogy Aúúúú, Fifiiiiii! Naaaaa ez fááááj! Én erre még lelkesebben támadok, amíg meg nem unjuk. Most a telefon szakította félbe a játszásdit. Gazdianyu hívott, hogy nála sincs hideg és kérdezte, hogyan bírjuk itthon? Azért irigyelem. Ott az irodájában a klíma csak kellemesebb időt csinál, mint ami itthon van!

Várom a szerelmemet

Ja! Most jut eszembe, vannak új pajtásaim. Van egy kopó, akit Tordának hívnak és Benji, a törpe spicc. Ezenkívül van még egy kutyus - ő is fiú -, akinek nem tudom a nevét, de Gazdiapu úgy hívja: a Vörös Fifi. Kicsit hasonlít rám, mármint az előző fazonomra, és olyan szép hegyeseket tud pisilni, mikor meglát! Sajnos mindig közénk áll a kerítés!

A kisgazdik megakarnak fürdetni, hogy jobban bírjam a meleget. Könyörgöm! Én nagyon bírom, nem kell engem a kádba dugni! Nem mondom! Ha Velencén lennénk és sem vetnék meg egy kis lubickolást, de a kádban!? Azért az nem az igazi! Most jól bebújtam Gazdiapu alá, hogy ne érjenek el, sőt, ne is lássanak! Remélem a Főnök lebeszéli őket erről a kis csínyről!!

A család az jó dolog!

Mostanában rohamos tempóban történnek az események. Nem régen még arról számoltam be, hogy múlik a depresszióm. Mára teljesen eltűnt, felváltotta a nyárvég reménykedő hangulata.

Végre szabadon!

Még minden teljes pompájában zöldell - kivéve az erkélyen levő fügefát, amiről rendszeresen leeszem a földet -, de a család hangulata teljesen megváltozott. A kellemes semmittevést felváltotta az állandó nyüzsi. Valamiért folyton menni kell. Hol velem, hol nélkülem. Arról beszélnek a gazdik, hogy nem sokára kezdődik az iskola. Remélem ez engem nem érint, mert valahogy ez se hangzik valami biztatóan!

Mostanában azonban van azért néhány kedvező változás is. Pár napja az esti séta után a kertben levették rólam a pórázt, és én amúgy nagylányosan egyedül közlekedhettem. Mivel szófogadó eb vagyok, így mára rutin lett az esti szabadságosdi. Annyira rendes vagyok, hogy a sok nyűves macska után sem szaladok, bár ez azért igen nehezemre esik. Valahogy nem bírom őket!

Aztán az is jó hír, hogy szépen kezd nőni a bundám. Jó! Még nem bunda, de azért már kezd újra kutyaformám lenni. Szerencsére a szagom már újra a régi, így aztán megbékéltem a világgal. A déli séta továbbra sem tartozik a kedvenc elfoglaltságaim közé, így Gazdiapu remek pszichológiai érzékkel nem is erőlteti, csak, ha valahova menni kell. Menni meg állandóan kell! 

Valamelyik nap délután Gazdiapu úgy be volt sózva, hogy kénytelen voltam elkísérni egy nagyobb sétára. Olyan úton haladtunk, ahol még nem jártunk, így aztán én nagyon óvatosan lépdeltem, nehogy valaki vagy valami megijesszen! Azt utálom! Mondjuk, az is igaz, hogy ha olyanom van, még a fűszáltól is ugrok akkorát, mint Szergej Bubka, aki pedig rúdugró! Most is szépen kinéztem magamnak az út felezővonalát, ott biztonságban baktathattam, bár minduntalan megzavart valamilyen jármű, viszont ott egyenlő távolságot tudtam tartani a minduntalan rám rontó bokroktól és gyanús kukáktól. Végül is nem is volt olyan rossz séta! 

Tegnap aztán, ebéd után, Gazdianyu azzal állt elő, hogy kéne enni valami finomat, mondjuk egy szelet tortát vagy fagyit. Hát ne mondja senki, hogy én kerékkötője lennék a családi zabálásnak! Ahogy elhangzottak a bűvös szavak én azonnal farok lengetve megjelentem a póráz alatt, nehogy meggondolják magukat, és minden erőmmel azon voltam, hogy induljunk már. Szeretem, amikor az egész család kivonul.

Jó nagy séta után lejutottunk a János Kórházig, ahol kis időre felszálltunk valami rettenetre, ami zörgött, csikorgott. Gazdiék azt mondták ez a fogaskerekű. Hát fogalmam sincs, miért nem tettek rá rendes kerek kereket, mert így kirázta belőlem a szuszt. Szerencsére hamar felértünk a Svábhegyre, ahol egy szép kis parkban van egy cukrászda, ahol megpihentünk. Gazdiék betoltak valami édességeket, én persze mindegyikből kértem. Legjobban az ostya ízlett, ami tele volt fagyival. A fagyit nagyon szeretem!

Volt egy kis kellemetlen közjáték is. Egy unszimpatikus újgazdag is elhozta a kölykét fagyizni, meg a kutyájukat, akit szintén Fifinek hívtak. Most kérem ki magamnak ezt az inszinuációt! Még hogy egy ilyen bunkó Fifi legyen! Ráadásul még belém is akart kóstolni, de szerencsére Gazdiapu tett róla, hogy ez ne sikerüljön. Az ottani Gazdiapu meg le se tojta se a kölykét, se a kutyáját, csak egyfolytában telefonált. Hála Istennek, hogy nem oda vitt a gólya! Itt mindig rám figyelnek, néha már kínos is a többi eb előtt, de legalább érzem a törődést.

A cuki után kicsit sétálni akartunk, aminek az lett a vége, hogy három órán keresztül bolyongtunk a természetben, amit nem is bántam. Annál is inkább, mert a sípályán gazdiék levették rólam a pórázt, és végre felszabadultan futhattam össze-vissza. Annyira hálás voltam nekik! Inkább minden utasítást betartok, csak minden nap futkározhassak egy kicsit! Aztán póráz nélkül mentem velük az erdőben is. Csak akkor kantároztak fel ismét, mikor autók közé értünk. Nagyon igyekeztem meghálálni ezt a nagy bizalmat! Nem rágtam meg egyetlen futót sem, és a biciklistákat sem akartam lerángatni a drótszamarukról.

A nagy sétában megszomjaztam

Mire hazaértünk a család ki volt nyiffanva, de én büszkén feszítettem. Kajálni ugyan már nekem sem volt erőm, de nagyon büszke vagyok magamra!

Rossz a kedvem

Lassan egy hete vagyok kénytelen bikiniben flangálni a hegyen a stylistom jóvoltából. Legalább jó idő lenne! De nincs. Hétfőn lettem levetkőztetve, utána hazafelé jövet még tartottam magam, de itthon aztán rám tört a depresszió. Gazdiék hiába lelkendeztek, hogy milyen szép és elegáns vagyok, éreztem, hogy nem őszinte a rajongásuk. Ráadásul annak a valaminek, amit rám kentek a kozmetikában irdatlan szaga van. Ilyet akkor éreztem utoljára, mikor rám erőltették a kullancs nyakörvet. Már akkor is szenvedtem tőle, de most!? Nem lehetett levenni. Minden sétánál igyekeztem a fűben fetrengve legyalulni ezt az átkozott bűzt, de Gazdiapu nem hagyta. Két napi szenvedés után aztán, Gazdianyu rájött, hogy ha a pokrócommal alaposan bedörzsöl, elviselhető mértékűvé válik rajtam a szag. Nem gondoltam volna, de bevált! 

Két napi mély depi után újra kisütött a nap a lelkemben. Na nem azonnal, de szép lassan. Lassan visszatért a lelkierőm, bár még mindig igen haragudtam minden közreműködőre, aki a kopasztásomban tevőlegesen, vagy tétlenül vett részt, és elkezdtem a szép zöld sipogós labdám után ácsingózni. Néha még játszottam is vele, majd a harmadik naptól kezdve, ahogy a szagom és a bánatom múlt, kezdett visszatérni belém az élet. Már visszafeküdtem Anya párnájára - eddig ugyanis a cipőkön aludtam naphosszat -, már nem kerültem a gazdikat és az erkélyre is ki-ki jártam. Este, mikor Gazdianyu hazaért, már örülni is tudtam neki.

Mostanra már tulajdonképen rendbe jöttem lelkileg. Van még néhány problémám, amire még nem találtak a gazdik megoldást, de újra bízom bennük, hogy ezt is megoldják! Az egyik, hogy ilyen ledér ancúgban állandóan éhezem. Nem tudom az okát, de bármit megeszem mostanában. Ami még furcsa, hogy izgága lettem. Időnként mozgáskényszerem van, ami nem kellemes, de ha rám jön, akkor állandóan mászkálhatnékom van, amivel időnként sírba kergetem a családot. Le s föl járkálok, a konyhától az erkélyig és vissza. Nem tudok leülni, lefeküdni, körbejárom a házat ötvenszer, borzalmas! És van még egy gondom: valamiért fenékkel előre megyek időnként. Na, erre varrjatok gombot! Ha rám jön kiflibe tekeredek, akár az utcán is, és úgy megyek, hogy a fenekem a fejemmel egy vonalban halad. Rém kellemetlen, de az okát még a gazdik sem tudták megfejteni. Azt mondták, ha nem múlik el hétfőig el kell mennünk az orvoshoz. Nagyon várom, gondolhatjátok!

Olyan jó lenne egy kis semmittevés! Szeretnék újra nyugodtan elnyúlni az erkélyen vagy Gazdianyu párnáján és egész nap csak lustulni, ahogy eddig. 

Kisgazdik megmértek tegnap és kiderült, hogy két kiló volt a lehántott bundám. Most tíz kiló vagyok, de az a baj, hogy az alakom már nem a régi. Illetve a nyári pucérkodás miatt láthatóvá váltak az úszógumijaim, és a sonkáim. Még jó, hogy nincs narancsbőröm! Meg is enne a fene! Nem merek a tükör előtt mászkálni, mert állandóan megmorgom magam! Persze a kajáról azért nem mondok le! Gazdiapu is kövér, még is szereti mindenki!

Lehet, hogy az állapotom összefüggésben van az operációmmal? Gazdiék úgy gondolják, hogy ez a cipőből fészket építés, az állandó éhségem az álvemhesség jele lehet. Vagy nincs igazuk? Az viszont tény, hogy mióta kivetkőztem, Frédi szerelme újra a csúcson lobog. Ne mondja nekem senki, hogy a férfiak nem csak azt akarják!?

Szép vagyok??

Na, túl vagyok az első komoly megpróbáltatáson. Legutóbb azt írtam, szép leszek, de tévedtem. Amint megláttam magam a patika kirakatában, kénytelen voltam megugatni a képmásomat. De kezdjük az elején!

Úgy indult, mint a déli séta, bár gyanús volt, hogy kissé korábban indultunk, és az sem tűnt szokásosnak, hogy a két kisgazdi is jött velünk. Jó nagyot sétáltunk, amit én kivételesen nem is bántam, mert most kakilnom is kellett. Amint leértünk a Hűvösvölgyi út sarkára, már rossz érzésem kezdett kialakulni, de amint a kozmetika ajtaja kinyílt, már nem volt kedvem bemenni. Pedig Zita, a fodrász, nagyon kedves lány, szeretem is, de azért valahogy benne volt a levegőben, hogy ezt ma nagyon megszívom! És nem tévedtem! Gazdiapu meg a kislány még beszélgettek keveset, aztán feltettek erre az asztalra, ni! Készült rólam ez az előnytelen felvétel, állítólag, hogy meg tudjam mutatni, hogy "ilyen volt, ilyen lett". Ekkor még azt hittem, hogy egyszer büszke leszek az eredményre, de majd tessék megnézni a végét!

Az egész procedúra alul múlta legborzalmasabb elképzeléseimet is. Volt itt minden, amit utálok: fésülködés, hajtépés, fürdés, szárítás és az egész betetőzése képen, jött a hajvágás. Az egészet igyekeztem nagy türelemmel végigcsinálni, de azért itt-ott nem bírtam magammal. Zita olyan gyöngéd volt, amilyen csak lehetett, de azért határozottság is kellett hozzám! Szegény megdolgozott a pénzéért. Az én csapzott, összeállt bundámat ugyan nem tudta teljesen megmenteni, de igyekezett kihozni mindebből a lehető legjobbat. Amit Gazdiapu elmulasztott, jelesül a rendszeres fésülgetésem, amit azért nagy részben miattam hanyagolt, illetve az együtt működésem teljes hiánya miatt, most  láthatólag én vagyok kénytelen elszenvedni. Szegény mindenki, aki részt vett e galád tettben. Higgyétek el, nem csak magamat sajnálom! Zita vért izzadt, míg ebet farigcsált belőlem, én többször színleltem halált közben, Gazdiapu meg elhomályosodott szemmel nézett rám, mikor meglátott. Láttam rajta, hogy valóban megrendült. El is bújtam előle szégyenemben, na meg azért haragudtam  is veszettül rá, amiért itt hagyott, meg végig csináltatta velem azt az egész tortúrát.

Most már itthon vagyunk és kölcsönösen megbocsájtottunk egymásnak. Én beláttam, hogy fésülködni kell - hogy többször ne kelljen kopaszra vágatni magam -, a fiúk szent esküvéssel fogadták, hogy legalább napi egy alkalommal kicincálják a bundimat, majd ha lesz. Gazdiapu meg jobban odafigyel rám, nem csak tutujgat, meg etetget, meg sétáltat, hanem azon lesz, hogy többé nehogy megessen velem ez a csúfság.

Egyébként is! Nem is nézek ki olyan rosszul! Hasonlítok Frédi szerelmemre. Kíváncsi vagyok, mit fog szólni, ha este meglát?! Addig is ki kell pihenni magam, hogy teljes erőbedobással tudjam illegetni magam neki! Ugye, nem is olyan rossz? Most nyár van, még az is lehet, hogy meleg is lesz, legalább nem fogok annyit lihegni. A velencei fürdésekről már nem is beszélve! Mennyivel jobban fogom élvezni így pucéran az úszkálást! 

Minden esetre, kedves barátaim! Ha már ilyen csúfságon kell átesnetek, mint kutyafodrász, azt kell mondanom, inkább itt, mint máshol! Itt törődnek veletek és nem is drágák! Ráadásul a Facebook-on is megtalálhatóak! Csak ne felejtsetek el bejelentkezni! Hivatkozzatok rám!

Utóirat: azért remélem gazdiék nem csinálnak ebből rendszert!

Szép leszek!

Nem régiben említettem valahol, hogy csak úgy, fél füllel hallottam, amint a gazdik arról beszélnek, hogy meg kéne engem nyíratni. Na, most már az Isten se ment meg ettől, a minden bizonnyal utálatos tortúrától. Pénteken kiderült, hogy van itt a környékünkön egy kutyakozmetika. Nagyot sétáltunk, leballagtunk a kisállat kereskedésbe nekem bontófésűt venni, mert a bundám kezd eléggé összeállni és ugye a szépség és tisztaság egy kiskutya legfőbb erénye, bár szerintem a jóltápláltság ennél fontosabb. A kajával nincs is bajom, de a nyári fűben bóklászva annyi toklász akad belém, hogy egy-egy séta után úgy nézek ki, mint egy leharcolt kombájn aratás után. Hiába próbálják gazdiék kivakarni belőlem a sok utálatos cuccot, nem teljesen sikerül, bár az is igaz, hogy nem vagyok túl együttműködő ez ügyben! Hamar megunom a buzerálást és ilyenkor elbújok a számítógép alá, ahonnan hat ökrös szekérrel se lehet elővontatni, ugyanis igen morcosnak tettetem magam, morgok, meg kapkodok a számmal. Persze a gazdiékat meg nem harapnám, de úgy élvezem, ahogy ijedeznek tőlem. Ilyenkor olyan nagykutyás feelingem támad. A végén azért mindig előbújok és bocsánatot kérek, de akkor már nem akarnak tovább tisztába tenni.

Szóval, hogy el ne felejtsem, a fésüsnél hallottunk az új fodrászatról és Gazdiapu rögtön úgy döntött, hogy, mivel hazafelé épp útba esik, álljunk meg és mutassanak meg engem, hogy mit lehetne velem kezdeni a praktikum jegyében. Eleinte nem tetszett a gondolat, de amint beléptünk a kis üzletbe rögtön felvidult a kis lelkem. Olyan finom kutyaszag terjengett, ott volt egy hatalmas fekete schnauzer lány, aki szemmel láthatóan nem bánta, hogy éppen vagdalják a bundáját. Sőt! Amint beléptem, minden szempár rám szegeződött, kissé még lámpalázas is lettem ennyi figyelemtől. A kozmetikus kedves volt, és bár én nem szeretem az idegeneket, azonnal oda kellett mennem hozzá, hogy körbeszaglásszam, végül még a kezét is megnyaltam, ami nálam nagy tisztesség! Rövid ismerkedés után kiderült, hétfőn kettőre kell mennünk szépészkedni. Na, kíváncsi vagyok! Persze azért félek is. Remélem nem fognak a hajbizgetővel berregni, meg bekenni valami samponnak nevezett habzó rettenettel, amit aztán csak bő vízzel lehet lecsutakolni rólam! A körömvágástól is tartok kissé, nem különben a fülpucolástól és a bűzmirigy nyomkodásától! Még hallgatni is ijesztő, hogy nekem olyanom van! Nem vagyok és büdös!! Ugyanis mi másra lenne való az a dolog? Na, mindegy! Már látom, hogy ezt nem tudom elszabotálni! Akkor legalább megpróbálok jó képet vágni az egészhez!

Hogy hogy fog sikerülni? Ígérem, hétfőn megírom!

Hegyvidéki erdők

Mi itt lakunk a XII. kerületben az erdőszélén. Szép, tiszta levegő, eső után szinte harapni lehet az ózondús kipárolgást. Autót is csak elvétve látni errefelé, egyedül a kukás csap hetente kétszer zajt, ami nem is igen zavar. Csak akkor félek tőle, ha éppen séta közben tör ránk, de akkor nagyon mérgesre veszem a figurát és csúnyán beszólok neki. Ez is mindössze ha kétszer fordult elő.

Imádom, hogy a kertből kilépve rögtön az erdőben vagyunk. Annyi finom szag van erre felé, hogy csak na! Gazdiapu egy darabig nem értette, hogy a fenébe tudok minden reggel ledekkolni egy bokornál és órákig szagolgatni, míg egyszer csak rájött, hogy neki az a bokor minden nap ugyan olyan, de nekem minden alkalommal új információkkal szolgál. Többen hagynak rajta és alatta üzeneteket, attól függően, hogy fiú vagy lány volt az illető. Nekem ezeket ki kell olvasni, ahogy a gazdi kiolvassa a kávé mellett a tőzsdei híreket. Gyanítom, hogy őt pont annyira izgatja az én hírcsatornám, mint engem az övé, de én vagyok az erősebb! Ha én olvasni akarok, akkor egy tapodtat sem megyünk odébb, csak ha már végeztem. Minthogy ő sem hagyja abba a számítógép billentyűinek püfölését, csak ha itt az idő.

Nem tudom kié az erdő, de az utóbbi napokban szörnyű vagy inkább ijesztő jelenség ütötte fel a fejét a kedvenc sétautunkon és mellette. Nem győzöm kerülgetni ugyanis az emberürülékeket. Ki a fene szokott oda, elképzelni sem tudom! Minket szidnak a városban, hogy sok a kutyapiszok? Jöjjenek csak ki a hegyekbe kirándulni! Nem tudom mit szólnának a "nyóckerben", ha ennyi emberszar lenne az utcákon? Persze, minket könnyebb tetten érni, megbüntetni, tőlünk elvárják, hogy a gazdi vigyen zacskót magával és szedje össze a cuccot utánunk, de ezektől?! Itt a templom előtt kihelyeztek az önkormányzatosok zacskóadagolót, meg szép zöld tartályt a mi potyadékunknak, de mi lesz az erdőinkkel? Manapság egy jóérzésű kutya ki se dughatja az orrát? Mert ilyet a kutya nem csinál, csak az az állat ember!! Mert hogy telehordják építési törmelékkel, lekaszált fűvel, sörös dobozokkal, WC deszkákkal a mi erdőinket, az eddig is megszokott volt, sajnos. Az is, hogy az önkormányzat vagy ki tudja kié az erdő, nem takarítja, takaríttatja ki, de ez már mégis csak túlzás!! Jöjjön fel egy illetékes és szagoljon bele a levegőbe eső után, mikor kisüt a nap. Na, az az igazi erdei levegő! Lehet, hogy a belvárosiakkal szívesen cserélnék!!

Javaslom annak, akit illet, hogy itt a kerületben a közmunkaprogram keretében jöjjenek és takarítsanak ki, és a közterület felügyelők járőrözzenek a környéken és ne a kutyásokat cseszegessék, mert nem miattunk és a gazdijaink miatt ilyen a környezetünk! Ha már nem építenek kutyafuttatókat a hegyen, akkor legalább az erdőben, a kullancsok között futkározhassunk kedvünkre!

Pokrócmanó

Reggel, miután levittem Gazdiaput sétálni, ki szoktam heverni az erkélyre. Onnan figyelem a környék mozgásait. Gazdiapu azt szokta mondani, hogy megyek tévézni, mert kezdődik a "Szomszédok"! Nem is hiszi, mennyire igaz! Ilyenkor van a legnagyobb nyüzsi, mennek dolgozni a szomszédok, jönnek a kertészek - ők nem annyira dolgozni -, kicsapják legelni a macskákat, nehogy a lakást piszkítsák össze, míg a gazdik a dolgozóban múlatják a napot. Mire mindezt végignézem, kész a kávé, és Gazdiapu letelepszik a számítógép elé. Én, hogy ne legyek messze tőle, rátelepszem Gazdianyu párnájára és onnan figyelem, amint Gazdiapu vacakol. Mellékszál ugyan, de megjegyzem, Gazdianyu nem rajong, hogy a párnáján fekszem, de olyan jó puha és Gazdianyu szagú, hogy nem izgat, amikor őrjöng velem miatta. Meg különben is, olyan aranyos, mikor tettetett haraggal próbál elkergetni, de ő is tisztában van vele, hogy reménytelen! Egy idő után fenemód el tudok álmosodni, így kellemes lebegésbe kezdek álom és ébrenlét határán. De ekkor valami történik! Megmozdul a takaró alattam, mellettem és vad táncba kezd a Pokrócmanó.

Hogy mi is az pontosan, azt nem tudom, de kicsit félelmetes és nagyon mókás. Nekem azonnal kipattan a szemem és múlhatatlan ingert érzek, hogy alaposan megrágjam. Figyelem, hol lehet és egy óvatlan pillanatban odakapok, mint a villám. Ilyenkor a pokróc alól valamelyik kisgazdi nyög fel és nagy nevetések közben a Pokrócmanó odébbáll. Engem egyre jobban dühít, hogy nem tudok benne kárt tenni, ezért bevetem a titkos morgásomat, hátha ettől összecsinálja magát és eltűnik, bár titkon remélem, hogy mégse, mert akkor vége lenne a játéknak. Mindig a lábamat akarja megfogni, amit nagyon utálok, emiatt aztán úgy kell ugrálnom, hogy nehogy sikerüljön neki. Ugyanakkor igyekszem megrágni a galád betolakodót. Ebből aztán komoly hancúrozás lesz, aminek az a vége, hogy a kisgazdik is meg én is lihegve dőlünk ki. Azt nem igazán értem, hogy ők hogy kerültek oda, de ha már ott vannak körbenyalom őket is. Általában egy fél órát szoktunk a Pokrócmanóval küzdeni, de a végére annyira kifáradok, hogy a nap hátralévő részében már csak pihenni van erőm.

Aztán majd este a séta után újra megmozgatom a család apraja-nagyját, de ez már egy másik történet.