Nyertem pár napot

Az történt ugyanis, hogy Gazdiapu lebetegedett. Ez kicsit összekuszálta a napirendemet, de hamar hozzászoktam. Reggel Gazdianyut cipeltem le sétálni, délben Krisi, este Levi volt az áldozat. Úgy háláltam meg a törődést, hogy juszt se kakiltam nekik. Három napig kitartottam, aztán a negyedik reggel már nem bírtam tovább, odatettem egy csomagot Frédi barátom kerítése mellé - csak hogy érezze a törődést. Aztán csütörtök délben már újra Gazdiapuval mentünk sétálni, amikor is jól megkönnyebbültem.

Mára visszaállt az eredeti felállás. Reggel végre Gazdiapuval sétáltam. Délelőtt aztán megint menni kellett. Nem értettem a dolgot, mikor kérdőn néztem Gazdira, ő csak sejtelmesen mosolygott. Ekkor kezdtem érezni, hogy ez már megint nem az én napom. Ráadásul megláttam a szájkosarat a póráz végéhez csatolva, akkor már tudtam, hogy nem lesz könnyű napom. Buszra szálltunk, amit nem szeretek, majd jó nagyot sétáltunk, amit viszont szeretek. Arra mentünk, mint a nyáron, mikor Velencére utaztunk pancsizni. Gondoltam is, ezek nem normálisak: szép idő van, az tény, de fürdeni ilyenkor!??? Aztán egyszer csak megérkeztünk a doki bácsihoz. Kedves embernek látszott, nem éreztem feszélyezve magam a rendelőben. Aztán megkaptam a szurimat - de nem is szóltam semmit, az előzetes várakozás ellenére sem. Kaptam még valami bogyót is, amit reggel májkrémbe ágyazva kell bevennem - ami nem is okozhat gondot. Én azért gondoltam még Maci sajtra, virslire, és sok másra, amivel bevenném azt az izét. Nem is értettem pontosan, azt hiszem a féregnyúlványom ellen kell a cucc. Állítólag ez majd kihajtja belőlem! Pedig én azt sem tudtam, hogy van olyanom! Hosszasan beszéltek még kullancsokról meg egy csomó mindenről, ami nem igazán kötött le, kissé elbágyadtam ugyanis. Miután ott hagytunk egy rakás pénzt, végre kikerültünk az utcára és hazafelé tartottunk. Megvártuk a buszt, de Gazdiapu ingerült lett a sofőr miatt, aki nem akart felengedni bennünket. Olyan busz jött, ahol csak elől lehet felszállni, hogy lássa a vezető, hogy van-e jegyünk. De Gazdi nem akart a tömött buszon az első ajtótól végig cipelni a középső kapaszkodóig, ahol lehet kutyának is utazni, ezért a leszállóknak fenntartott ajtón szálltunk fel, erre a vezető a hangosbemondón keresztül utasította az én gazdimat, hogy szálljunk le és az első ajtón ismét fel. Szót is fogadtunk, de hogy miket sziszegett Gazdiapu a foga között, azt csak én hallottam meg. Ezt most inkább nem írnám ide! Aztán, mikor végre az első ajtón felszálltunk, közölte a közeg, hogy addig nem megyünk sehová, amíg fel nem veszem a szájkosarat. Mert olyan vadállat vagyok, ugye? Pedig olyan képet vágtam, mint aki kettőig se tud számolni. És most jutott eszembe, hogy tényleg nem tudok!

Gazdiapu ekkor már hangosan is kifejezte nem tetszését, én meg amint elindultunk, le is vettem a szájkosarat. Utálatos egy fazon volt, egyetértek Gazdival. Ha tehettem volna, bizony jó nagy darabot kanyarítottam volna ki a gatyájából! Mire hazaértünk el is felejtettük a dolgot. Jó nagyot ittam, mert a sok izgalomtól kiszáradt a szám, aztán lefeküdtem az erkélyen, hogy kipihenjem magam. Gazdiapuék elmentek bevásárolni Krisivel. Mire hazatértek én már teljesen kirúgtam magam. Nagyon virgoncan éreztem magam. Egész este rohangáltam, játszottam a fiúkkal. Gazdi meg is jegyezte, hogy mintha a doki azt mondta volna, hogy bágyadtnak kéne lennem. Én meg úgy viselkedtem, mint egy gyagyás kölyök kutya. Gazdianyu rá is kérdezett, hogy mi volt a fecskendőben, tán kávé? Most már szépen elpihentem, várom a hétfőt, amikor is kínjaim véget fognak érni a fodrászatban. Majd még arról is írok! Még az a szerencse, hogy most nem kell kopaszra vetkőztetni, mivel nem vagyok loncsos, lompos és bozontos, csak piszén pisze kölyök kutya! - ahogy egy régi mese szólt Hernádi Juci néni előadásában.

Nem az én napom...

Mit napom? Heteim! Kezdődött azzal, hogy a hó szépen, ütemesen elolvadt. Ezt kicsit bántam, mert jó volt a sok hó, de most még jobb, mert újra érzem a föld szagait. Teljesen úgy tűnt, itt a tavasz. 18 fok, finom, jó szagú szellő, és valami bizsergető napsütés. Az olvadás csak a bundámban tett némi kárt, ugyanis újra kezdődött a szekatúra a lábmosással. De, mint már említettem, a nasi azért mindig jókor jön a vegzálás után.

Folytatódott azzal, hogy Gazdiapu vére is megpezsdült a gyönyörű napsütéstől és lázas takarításba kezdett. Levi gazdival leszedték a karácsonyfát, elpakolták a díszeket, a fiúk meg betermelték a maradék szaloncukrot. Rájöttem, hogy a zseléset nem szeretem, így maradt nekik szép számmal. Aztán Gazdiapu nekiveselkedett a porszívózásnak. Nem tudom miért, de ezt az eszközt sosem fogom megszeretni. Hovatovább megszokni se! Gyűlölöm! Igazán megszoktam már a botmixert, a hajszárítót, a robotgépet, de a porszívó kegyetlen cucc! Azzal ki lehet kergetni a világból. Most is  - miután általános takarítás volt - nem tudtam hová bújni félelmemben, így bementem a fürdőszobába és a WC háta mögött  reméltem menedéket. Jobbról megkerültem és köré feküdtem. Mikor Gazdi meglátott szét röhögte a fejét, én meg csúnyán néztem rá és erősen lihegtem. Még fénykép is készült rólam, de a cenzúra letiltotta a közlését, mert ugye ott még koszos volt a föld, tekintve, hogy felmosni csak porszívózás után lehet. Így aztán kiadtuk Levigazdinak, hogy retusálja ki a koszt róla! Hahaha...

Tessék! Digitálisan fel van mosva!

Aztán. Mivel úgy tűnik, hogy itt a jó idő, be lettem jelentve a dokihoz teljes revizióra. Hogy ez mit jelent pontosan nem is tudom. Gazdi azt mondja, hogy teljes olajcsere, alváz ellenőrzés és rágószerv mustra lesz, de ő állandóan hülyéskedik. Viszont tartok tőle, hogy nem lesz kellemes és biztos kapok szurit is, de akkor visítani fogok, ezt előre kikötöm! És nem érdekel az új biléta sem! Tartsák meg maguknak! Kell a kutyának! Azaz, hogy az embernek!

Ráadásul a hétvégén még össze is kakiltam a fenekemen a szőrt, ami nem szokott előfordulni velem. Erre Gazdiapu kitalálta, hogy ez is azért van, mert el kell mennünk a fodrászhoz. Jézus Kutya Anyám! Hát ezek sosem pihennek? Lazíts máááá! Értem én, hogy a tavasz a megújulás időszaka, de miért engem kell piszkálni? Menjen a Gazdi a fodrászhoz! Igaz, rajta nem kell már túlórázni, azt a kevés haját, ami még van, egy erősebb huzat is leviszi! Akkor menjenek a Kisgazdik! Vagy menjen Gazdianyu! Vagy szépen kézen fogva így mindenki, csak engem felejtsetek már el! És ha mindez még nem lenne elég, beígérték a kullancs csöppeket is a végére.

Bár már csak ott tartanánk! 

Nem ette meg a kutya a telet

Persze hogy nem! Nem hülye az a kutya, hogy telet egyen, amikor számtalan finom falat figyel a tányéromban! Ezt egyébként arra mondják, amikor már úgy néz ki, mintha jönne a tavasz, de aztán mégsem. Na, most ez állt elő. Először hosszas hidegek jöttek, amitől a bundám jól megvastagodott. Gazdiapu el is kezdett szekálni a súlyommal. Mostanában Szalonnás Fifinek hív. Pedig nem is vagyok kövér! Na, jó! Van rajtam egy kis felesleg, de az a megvastagodott bunda miatt van, és azért, mert mostanában rövidebbek a séták, mert ugye nem csak én fázom. És a legfájóbb az egészben, hogy az mondja nekem, hogy kövér vagyok, akinek a súlya a fürdőszobai mérleg szerint ERROR!

Az is igaz, hogy jól is vagyok tartva. Gazdiapu továbbra is istenien főz, ami nem segít a fogyásban. Hát ki a fene tud koplalni egy jó paprikás csirke mellett? Viszont rájöttem, hogy a kivit szeretem. Mondjuk ez az össz vitamin forrásom, de legalább ez is valami! Füveket most úgy sem találok, tekintve azt a fél méter havat, ami takarja.

Amikor az orromat hókotrónak használom

A havat továbbra is jó heccnek tartom. Imádok futkosni a friss hóban, ilyenkor az orromat lerakom, és futás közben azzal túrom a havat. A kakilás okoz csak kisebb gondot, mert egyrészt nem találok szagokat, másrészt a szügyig érő hó a fenekem lyukát is fagyasztja, ami ugye nem segíti elő eme tevékenység zavartalan elvégzését. Ezért aztán kitoporgok egy kutyányi tisztást magam alatt és ott végzem a dolgom. Aztán, mikor hazaérek, a lábamra ragadt hógalacsinokat leszedegetem, szép, ballisztikus ívben kiköpködöm a takarómra és mikor végeztem, apránként megeszegetem őket. Rém jó móka!

Itthon amúgy minden rendben van. Őrzöm a házat rendületlenül, ami esetenként ugatással jár, de már magamtól tudom a leckét! Ha nem bírok csöndben maradni, jól kiugatom magam. Amikor Gazdi nyakán duzzadni kezdenek az erek, automatikusan büntibe helyezem magam, azaz a pokrócomra megyek és onnan morgok még párat. Amikor elmúlt a kényszer, újra előszedem magam és kezdődik az egész elölről. Gazdi jókat szokott nevetni rajtam, amint épp önszántamból állok a sarokba!

Visszatérve még a fogyókúrára. Imádok nasizni! Esténként a család nagy része összegyűlik a nagyszobai tévé előtt és mindenki rágcsál valamit. Gazdianyu csipszezni szokott, Gazdiapu vagy datolyázik vagy sajtot majszol, Krisi pedig tökmagot vagy pattogatott kukoricát eszeget. Na, most a félre értések elkerülése végett közlöm, hogy én mindet szeretem. Így aztán vitustáncot járok a három gazdi között, hogy valahonnan essen már le valami! Azt bátran kijelenthetem, hogy a leggyengébb láncszem a kisgazdi. Ő még arra is hajlandó, hogy megtisztítson nekem egy marék tökmagot! Gazdiapu sajttal lát el, Gazdianyu pedig - ha jó napja van - csipszet szokott adagolni a számba. Hála Istennek, ez addig folytatódik, amíg tart az esti film, így ha szerencsém van, akár órákig is! Rájöttem, hogy imádom a hosszú filmeket!

Ez az év is jól kezdődött!

Persze csak idézőjelesen.

Lassan újra fodrászhoz kell mennem

Az év első napjaira már nem is emlékszem, ugyanis eltrehánykodtam a napló írást. Arra viszont határozottan emlékszem, hogy többször esett a hó. Ezt eleinte jó murinak tartottam, de rá kellett jönnöm, hogy gazdiék nem. Minden alkalommal, mikor hazatértünk a sétából át kellett esnem egy szörnyű tortúrán, hogy bejuthassak a helyemre. Jelesül lábat kellett mosnom. Ez úgy történt, hogy Kristóf gazdi a vödörben hozott meleg vizet, és Gazdianyuval neki estek az én összes lábamnak. Az első pár alkalommal nagyon féltem, mert a vizet én inkább csak innám - ha nem meleg -, de aztán rájöttem, hogy minden szekatúra után kapok egy jutalom nasit, ami azért jelentősen tompította fájdalmaimat, amik elsősorban lelki eredetűek voltak. Ma már csak röhögök magamon, mert annyira megszoktam a "hazaérés-nasit", hogy az előszobába érve azonnal leülök és várom a vödröt. Az utóbbi időben azonban olyan cudar hideg van, hogy hiába igyekszem sárba lépni, csak jeget találok, az meg nem zavarja gazdiékat.

Közben folyamatos szekálásnak vagyok kitéve az állandó ugatásom miatt. Gazdiapu már többször felsorolta, milyen eljárás eredménye képen csinál belőlem ágyelőt, ha nem fejezem be az állandó ijesztgetését. Arra ugyanis nagyon háklis, hogy amikor a számítógépe előtt dolgozik, én a háta mögött felüvöltök. De hát nem tehetek én róla, hogy reagálnom kell a külső ingerekre! Itt van például a tegnap reggel. Amint kinyitottam a szemem, észrevettem, hogy a szomszéd házban dolgozó vízszerelők hosszú, vastag csöveket raktak le az udvaron. Ez persze vajmi kevéssé izgatott, de egy idő után, úgy vettem észre, hogy e szerkezetek támadó állásba helyezkedtek, és a lakhelyemet veszélyeztető magatartást tanúsítanak. Erre én kis morgással jeleztem, hogy esélytelenek, de ők csak tovább feszítették a húrt, aminek az lett a vége, hogy csúnyán, ám annál hangosabban fejeztem ki nem tetszésemet az üggyel kapcsolatban. Erre Gazdiapu igen mérgesen reagált, bár nem értem mi baja azzal, ha védem az ólamat. Annál is inkább, mivel ő is itt lakik. Furák ezek az emberek! 

Persze lehet, hogy Gazdiapu azért frusztrált mostanában, mert betojt a számítógépe. Az egyik éjszaka a monitor halt meg rövid, bár annál fájdalmasabb agóniával, nem sokkal később, meg az egész szerkezet megadta magát. Jelenleg a szervizben tartózkodik szerencsétlen eszköz, amit Gazdi nem nagyon tud tolerálni. És ha már itt tartunk! A laptop is dobott egy hátast a minap. Valami merevlemezpuhulása  volt, ami jó sok pénzt vett el a kajámra szánt büdzséből. Így most ehetem megint a bolti kosztot, amit pedig szívből utálok. 

Ez az ominózus pokróc, amire Gazdianyu szemet vetett

Tudom, hogy az emberi táplálék nem egészséges nekem, de én már csak Gazdiapu konyhájához ragaszkodom. Belátom, hogy a csülök pékné módra vagy a sült oldalas fokhagymával tűzdelve és majorannával megszórva nehéz eledel egy kis kutya számára, de erről nem kívánok lemondani! A húslevesben főtt csontokról és a füstölthúsos pasta carbonara-ról már nem is beszélve illetve vakkantva! Be kell látnom, hogy a gyors beilleszkedésem a családba elsősorban Gazdiapu főztje miatt történt. Bár eleinte igyekeztek elijeszteni mindenféle száraz eledellel meg konzerv kajával, de nem hagytam magam! 

Egyébként zajlik nálunk az élet. Gazdianyu a minap zokon vette, hogy nem engedtem este az ágyamra aludni, így elvonult nagy duzzogva az én pokrócomra, hogy ott tölti az éjszakát. Annyira megsajnáltam szegényt, hogy odaóvakodtam és addig puszilgattam, míg hajlandó volt az ágyamra feküdni, én meg elfoglaltam a pokrócomat. Így jár a kutya, ha beengedi az embert a házába!

Ui.: Most nincs új fénykép, mert a szerver ugye elhalt, de amint hazatér, ígérem, pótolni fogjuk a mulasztást!
Ui2.: Mint látható meggyógyult a gép!

Kutyafuttában

Szabadon futni - ez a legeslegjobb!

Nem tudom meddig tart a karácsony, de az biztos, hogy nekem addig, amíg a Gazdik együtt itthon vannak. Ez volt a legszebb hét eddig. Megtanultam, hogy a fáról nem esszük le a szaloncukrot, csak azt nem értem, ha ezt én tudom, akkor a fiúk miért nem? Hagyom reggelente aludni a Gazdiékat, persze, ha nem randalírozik valaki a lépcsőházban. Akkor diszkréten odavakkantok. Arról meg igazán nem tehetek, hogy olyan éberen alszanak! Jó nagyokat sétálunk. Gazdiapu valahonnan megneszelte, hogy van a közelben egy kutyafuttató, így el is vitt párszor, hogy ki tudjam magam tombolni. Először tök mókás volt, mert minden csupa hó és jég volt, és erősen igénybe vette a rekeszizmaimat az, ahogy Gazdiapu a fiúk segítségével kecmergett fel a meredélyen. Sajnos csak egyedül voltunk, de nem keseredtem el, a Kisgazdikat futtattam meg, ha már nem volt társam. Aztán másodszorra megtört a jég - szó szerint. Jó nagy sár volt, de jött egy Szuszu nevű töpörtyű, akivel jól eljátszottam. Nagyon élveztem, hogy végre én lehetek a gonosz nagy kutya, aki jól sárba döngölheti a kicsit. Igazán öröm volt felmosni vele a játszóteret. A vége azért nem volt ilyen mókás, mert meg kellett mosakodnom, mikor hazaértünk. Az rendben van, ha magamtól megyek a vízbe, de hogy mások taszigáljanak bele! Ma is voltunk kint, most Gazdianyuval, míg Gazdiapu porszívózott. Kissé rányomta a kedvemre a bélyegét, hogy tudtam, megint mosdás lesz a vége. De azt díjaztam, hogy nem kellett otthon rettegnem a porszívótól! Annál bármi jobb. 

Teli pofával röhögök

Gazdiapu azt mondja ma van az év utolsó napja. Nem nagyon értem, hogy ez miért ok a boldogságra? Ha ma vége van mindennek, mi lesz holnap? Lehet, hogy azért örülnek a Gazdik, mert még ők sem tudják mi vár rájuk? Én mindenesetre végig gondolom eddigi életem. Sajnos még igen gyorsan végezni tudok e tevékenységemmel, de remélem lesz olyan is, amikor több napig is eltart mire a végére érek! A születésemre valamiért nem emlékszem, de eszembe jutott sok rossz dolog, amin végig mentem. Szerencsére ezek az emlékek az utóbbi időben jelentősen halványultak. Viszont április óta új időszámítás kezdődött az életemben, mióta Gazdianyu és Gazdiapu meg a fiúk megjelentek az életemben. Azóta úgy érzem, hogy végre teljes életet élek. Ők nem is a gazdijaim, inkább a családom. Úgy szeretnek, mintha én is a gyerekük lennék. Én ezt pontosan érzem, és igyekszem is úgy viselkedni. Mondjuk, amikor nem fogadok szót, akkor már pont olyan vagyok, mint a fiúk! Ha valaki megharagszik rám, azt nagyon nem szeretem. Ilyenkor nagyon tudok bújni és hízelegni. Egyébként igen szuverén eb vagyok, ami nem mindig tetszik Gazdiapunak. Azt mondja önfejű vagyok. De hát ő is tud fafejű lenni!

A Gazdi keze maga a biztonság!

Most, hogy vége az évnek, kívánok minden társamnak boldog, sikeres újévet, jó sok élelmet, egészséget, jó gazdikat, meleg vackot! A Gazdik társainak meg sok szeretetet, megértést és nyugodt megélhetést! 

BUÉK!

Nem katasztrófa, csak...

Karácsony! 

Most már nem. A héten többször dúdolta ezt a dalt Gazdiapu, de mostanra megértettem. Az elmúlt hét csak egy kicsit volt bonyolultabb, mint eljutni a Holdra. Nálunk is többször fölhangzott az ismert szlogen: 

- Huston, van egy kis problémánk!

Egész idő alatt forrt a levegő, Gazdianyu a szabadsága alatt is kénytelen volt bejárni dolgozni, a suliban is karácsonyi ünnepségek, bevásárlás, takarítás, főzés, fa díszítés, szaloncukor kötözés, és állandó idegeskedés, hogy erre sincs pénz, arra sincs idő... Összességében úgy éreztem magam, mint egy elmegyógyintézet dühöngőjében turnusváltáskor. 

Az egészet súlyosbította a tény, hogy a porszívó egész héten kézközelben volt, és hol innen, hol onnan üvöltött fel, engem a jeges félelembe kergetve. Annyira gyűlölöm a hangját, hogy amikor felhangzik én farok behúzva bújok a párnák alá, de sehol sincs menekvés előle.

Azért hála Istennek, eltelt ez az idő is. Mostanra minden lenyugodott, elcsendesült. Szent este van. Épp túl vagyok az esti sétán, itt fekszem elnyúlva Gazdiapu és Gazdianyu között. Fejem Gazdiapu combján, popsimmal meg Gazdianyut nyomorgatom, és élvezem a csendet, nyugalmat, meleget. Gazdiék forralt bort iszogatnak, a karácsonyfa gyengéden világít a szoba sarkában, és Cd-ről karácsonyi dalok halk hangjai andalítanak. A szaloncukrot már megkaptam, még az ünnepi vacsora van hátra. Remélem abból nekem is jut egy kevés, hiszen a halat imádom! A bejgli viszont nem a kedvencem. Viszonylag kevés húst tartalmaz. De a teát, azt nagyon szeretem! A múltkor jöttem rá, hogy az milyen finom. Vacsi után majd kérek egy kicsit. Mindegyiket megiszom, de az angol karácsonyi keverék a kedvencem. Van benne jó sok alma, fahéj, narancs és citromhéj, sőt még egy csepp méz is. Na, ez igen! Ez karácsonyi dőzsike!

Nem bírtam kihagyni - annyira finom!

Jaj! Majd elfelejtettem! Én is kaptam ajándékot! A blogpályázaton ugyan nem nyertem semmit, de azért kaptam egy vigaszdíjat! Itt vagyok vele lefényképezve!

Olyan jó ez a nyugalom! Nagyon élvezem. Gazdianyu most beszélt a mamájával és papájával telefonon. Ők azt hiszem a Gazdinagyijaim. Sajnos Gazdiapu azt mondta, neki nincsenek már szülei, és szomorú lett, miközben rájuk gondolt. Nagyon sajnálom őt, de azért arra gondoltam, hogy akkor ő meg talált gazdi! És legalább mi árvák tartsunk össze - és ne csak karácsonykor!

Boldog ünnepet kívánok minden gazdinak, kutyának és minden árvának!

Nem találom a helyem

Mostanában mindenki nyüzsög. Jön, megy, kiszámíthatatlanul, hol itthon van, hol nincs. Én igyekszem meghúzni magam leginkább Gazdiapu számítógépe alatt, de a jól megszokott nyugalmamnak annyi.

Olyan jó volt, amikor kiszámítható mederben telet az életem! Reggel nyolckor séta, utána alvás délig, közben egy kis szárazkaja rágcsálás is belefért, délben Gazdiapu megebédelt, amiből mindig potyogott nekem is valami, aztán séta délután, és estig nyugi, amíg a család apránként haza nem szivárgott. Kis nyüzsi, örülni kell mindenkinek, különben megsértődnek, majd odatelepedtem Gazdianyu és az ő számítógépe közé és igyekeztem lebeszélni a játékról, rámutatva, hogy inkább velem foglalkozzon.

Az este legjobb pillanata

Ez persze nem mindig sikerül, mert ő is fáradtan ér haza, ilyenkor pedig ez kapcsolja ki a legjobban. Ekkor igyekszem hasznossá tenni magam, és tisztára nyalom az egérpadját, néha még a klaviatúrát is. Aztán vacsi és újra séta, majd játék és tíz, fél tizenegy körül újra alvás reggelig. Na, mint mondtam ez most megváltozott. Először is jöttek a betegségek. Gazdiapu, majd Levi gazdi, Gazdianyu, majd Krisi gazdi, majd kezdődött elölről. Valami vírusokat, meg influenzát emlegetnek, de szerintem az a legnagyobb baj, hogy soha sincsenek eleget a levegőn! Meg nem esznek rendesen! Gazdiapu, aki azért velem levegőzik elég sokat, nem is igen betegeskedik. Ha mégis, egy-két nap és túl van rajta. Gazdianyu van a legjobban legatyásodva, de meg is tesz mindent annak érdekében, nehogy jobb legyen neki! Nem eszik rendesen, vitamint meg pláne nem, sokat idegeskedik és reggeltől estig dolgozik. No, ez nem az a terápia, amire szüksége lenne! A Nagykisgazdi meg a párja. Ő ugyan nem idegeskedik, de ő sem eszik rendesen, a gyümölcsöktől meg szemölcs nő a nyelvén vagy mi, mert az kerüli, mint ördög a szenteltvizet. Ő csak a laptopjának él, bár mostanában felbukkant egy idegen az életében, akivel sok időt tölt együtt. Én nem ismerem, de a szagát érzem rajta, és bizony féltékeny is vagyok. A minap már odáig fajult az én lusta gazdim, hogy szombatonként randira jár! Hogy mik meg nem történnek!? Pedig mindenki tutira vette, hogy ő már csak az "Enter" nyomogatásában leli örömét. Úgy látszik, hogy nem csak nálunk kutyáknál vannak ösztönök. A Kiskisgazdi, meg most van itthon, betegség ürügyén.

Ráadásul Gazdiapu szerint nyakunkon a karácsony. Én már nem is bánnám! Várom ám azt a szaloncukrot! Majdnem elfelejtettem! Jött a Mikulás! Úgy bizony! És hozott mindenféle édességet, meg rágcsát. Rájöttem, szeretem a Télapót! Végre megtudhattam, hogy mi az a szaloncukor! Kiskisgazdi a számba gyömöszölt egyet, óvatosan, hogy Gazdiapu ne vegye észre, de persze észrevette. Én meg juszt se köptem ki! Hogyne! Hát az finom! Bár hiába kérincséltem még egy párat, már nem kaptam - legalábbis Krisinek megígértem, hogy ezt írom le! Nehogy kiderüljön a turpisság!

Szóval jön a karácsony. Gazdiapu bevásárolni jár a család különféle tagjaival, hol a piacon, hol a hentesnél, hol mit tudom én hol. Mondjuk, én a hentesesdit élvezem a legjobban, de hát ez csak egy vélemény, a család asszem nem szeret vásárolgatni. Én mindenesetre nagyon várom, hogy milyen lesz az első igazi családi karácsonyom! Gazdiapu oly sok szépet mesélt róla! Viszont ő mostanában sokat konyházik. Megígérte magának, hogy süt mindenféle sütit, ezenkívül meg van egy csomó más dolog is amit elő kell készíteni, meg kell főzni. Lesz kocsonya - amit nagyon szeretek, főleg a cupákokat belőle. Aztán lesz töltött káposzta, az nem tudom mi, de úgy láttam jó sok husi kell bele, tehát nem lehet rossz. Aztán mákos guba, amire a fiúk finnyognak, de gazdi azt mondja ez hagyomány, erre csöndben maradnak. Lesz hurka, kolbász sütve, lesz bőrös malacpecsenye, babsaláta, krumpli saláta, hal és így tovább. Úgy döntöttem, hogy a karácsony lesz a kedvenc ünnepem! Ha még finom sütiket is süt Gazdiapu, akkor imába foglalom a nevét! Persze így is, de úgy hangosabban! Már csak a fát kell megvenni és lényegében kész is vagyunk. Vagy nem? A fát nem igen tudom elképzelni a lakásban, de majd meglátjuk!

Gazdiapu azt mondta, hogy most cudar idők jönnek rám, mert nem sokára elkezdi a nagytakarítást, ami porszívózással is jár, azt pedig utálom! Az semmivel sem jobb, mint a hajszárító! De ugye van nekem egy jó kis biztonságos menedékem, igen, a számítógép alatt, oda jól elbújok és ha valaki közelít, majd jól megugatom! Nem hagyom ám magam!

Jaj! Még egy dolog! Véget ért a pályázat. Sajnos semmit sem nyertem, de ahogy gazdi mondta, nem is volt esélyem, mert én nem írtam bele a pályázatba, hogy a szegény kutyáknak ajánlom fel a nyereményemet. Nem értem én ezt! Azt hittem a karácsonyról meg rólunk kell írni, de hát én csak egy buta kutya vagyok, aki legalább őszinte és nem politikus! Gazdiapu egy szeminárium keretében elmagyarázta a tutit. Azért, mert karácsony jön, minden ember meg akarja nyugtatni a lelkiismeretét, még azok is, akik egész évben bántják a kutyákat, ezért ész nélkül kattogtatnak minden olyan "tetszik" gombra, ami segít valakinek, valaminek és főleg úgy, hogy még pénzbe sem kerül! Ilyenkor visznek Romániába, Japánba meg mindenhová ajándékot, csak a szegény magyar gyerek nem kap a suliban ebédet, mert ha azokon is segítenénk, akkor azt vajon ki látná! Arról nem készül hírverés, nem kerül be a híradóba. A jól lakott eb, gyerek, nyugdíjas az nem hír! Csak ha meg is ölik őket! De ugye karácsony jön, a szeretet ünnepe.

Hát, ahogy Gazdiapu szokta mondogatni: Boldog Karácsonyt kívánok minden kedves rajongómnak, és kívánom, hogy legalább az ünnepek alatt vegyen körbe mindenkit szeretet, család és étel! Ételből viszont jó sok!