Ez az év is jól kezdődött!

Persze csak idézőjelesen.

Lassan újra fodrászhoz kell mennem

Az év első napjaira már nem is emlékszem, ugyanis eltrehánykodtam a napló írást. Arra viszont határozottan emlékszem, hogy többször esett a hó. Ezt eleinte jó murinak tartottam, de rá kellett jönnöm, hogy gazdiék nem. Minden alkalommal, mikor hazatértünk a sétából át kellett esnem egy szörnyű tortúrán, hogy bejuthassak a helyemre. Jelesül lábat kellett mosnom. Ez úgy történt, hogy Kristóf gazdi a vödörben hozott meleg vizet, és Gazdianyuval neki estek az én összes lábamnak. Az első pár alkalommal nagyon féltem, mert a vizet én inkább csak innám - ha nem meleg -, de aztán rájöttem, hogy minden szekatúra után kapok egy jutalom nasit, ami azért jelentősen tompította fájdalmaimat, amik elsősorban lelki eredetűek voltak. Ma már csak röhögök magamon, mert annyira megszoktam a "hazaérés-nasit", hogy az előszobába érve azonnal leülök és várom a vödröt. Az utóbbi időben azonban olyan cudar hideg van, hogy hiába igyekszem sárba lépni, csak jeget találok, az meg nem zavarja gazdiékat.

Közben folyamatos szekálásnak vagyok kitéve az állandó ugatásom miatt. Gazdiapu már többször felsorolta, milyen eljárás eredménye képen csinál belőlem ágyelőt, ha nem fejezem be az állandó ijesztgetését. Arra ugyanis nagyon háklis, hogy amikor a számítógépe előtt dolgozik, én a háta mögött felüvöltök. De hát nem tehetek én róla, hogy reagálnom kell a külső ingerekre! Itt van például a tegnap reggel. Amint kinyitottam a szemem, észrevettem, hogy a szomszéd házban dolgozó vízszerelők hosszú, vastag csöveket raktak le az udvaron. Ez persze vajmi kevéssé izgatott, de egy idő után, úgy vettem észre, hogy e szerkezetek támadó állásba helyezkedtek, és a lakhelyemet veszélyeztető magatartást tanúsítanak. Erre én kis morgással jeleztem, hogy esélytelenek, de ők csak tovább feszítették a húrt, aminek az lett a vége, hogy csúnyán, ám annál hangosabban fejeztem ki nem tetszésemet az üggyel kapcsolatban. Erre Gazdiapu igen mérgesen reagált, bár nem értem mi baja azzal, ha védem az ólamat. Annál is inkább, mivel ő is itt lakik. Furák ezek az emberek! 

Persze lehet, hogy Gazdiapu azért frusztrált mostanában, mert betojt a számítógépe. Az egyik éjszaka a monitor halt meg rövid, bár annál fájdalmasabb agóniával, nem sokkal később, meg az egész szerkezet megadta magát. Jelenleg a szervizben tartózkodik szerencsétlen eszköz, amit Gazdi nem nagyon tud tolerálni. És ha már itt tartunk! A laptop is dobott egy hátast a minap. Valami merevlemezpuhulása  volt, ami jó sok pénzt vett el a kajámra szánt büdzséből. Így most ehetem megint a bolti kosztot, amit pedig szívből utálok. 

Ez az ominózus pokróc, amire Gazdianyu szemet vetett

Tudom, hogy az emberi táplálék nem egészséges nekem, de én már csak Gazdiapu konyhájához ragaszkodom. Belátom, hogy a csülök pékné módra vagy a sült oldalas fokhagymával tűzdelve és majorannával megszórva nehéz eledel egy kis kutya számára, de erről nem kívánok lemondani! A húslevesben főtt csontokról és a füstölthúsos pasta carbonara-ról már nem is beszélve illetve vakkantva! Be kell látnom, hogy a gyors beilleszkedésem a családba elsősorban Gazdiapu főztje miatt történt. Bár eleinte igyekeztek elijeszteni mindenféle száraz eledellel meg konzerv kajával, de nem hagytam magam! 

Egyébként zajlik nálunk az élet. Gazdianyu a minap zokon vette, hogy nem engedtem este az ágyamra aludni, így elvonult nagy duzzogva az én pokrócomra, hogy ott tölti az éjszakát. Annyira megsajnáltam szegényt, hogy odaóvakodtam és addig puszilgattam, míg hajlandó volt az ágyamra feküdni, én meg elfoglaltam a pokrócomat. Így jár a kutya, ha beengedi az embert a házába!

Ui.: Most nincs új fénykép, mert a szerver ugye elhalt, de amint hazatér, ígérem, pótolni fogjuk a mulasztást!
Ui2.: Mint látható meggyógyult a gép!

Kutyafuttában

Szabadon futni - ez a legeslegjobb!

Nem tudom meddig tart a karácsony, de az biztos, hogy nekem addig, amíg a Gazdik együtt itthon vannak. Ez volt a legszebb hét eddig. Megtanultam, hogy a fáról nem esszük le a szaloncukrot, csak azt nem értem, ha ezt én tudom, akkor a fiúk miért nem? Hagyom reggelente aludni a Gazdiékat, persze, ha nem randalírozik valaki a lépcsőházban. Akkor diszkréten odavakkantok. Arról meg igazán nem tehetek, hogy olyan éberen alszanak! Jó nagyokat sétálunk. Gazdiapu valahonnan megneszelte, hogy van a közelben egy kutyafuttató, így el is vitt párszor, hogy ki tudjam magam tombolni. Először tök mókás volt, mert minden csupa hó és jég volt, és erősen igénybe vette a rekeszizmaimat az, ahogy Gazdiapu a fiúk segítségével kecmergett fel a meredélyen. Sajnos csak egyedül voltunk, de nem keseredtem el, a Kisgazdikat futtattam meg, ha már nem volt társam. Aztán másodszorra megtört a jég - szó szerint. Jó nagy sár volt, de jött egy Szuszu nevű töpörtyű, akivel jól eljátszottam. Nagyon élveztem, hogy végre én lehetek a gonosz nagy kutya, aki jól sárba döngölheti a kicsit. Igazán öröm volt felmosni vele a játszóteret. A vége azért nem volt ilyen mókás, mert meg kellett mosakodnom, mikor hazaértünk. Az rendben van, ha magamtól megyek a vízbe, de hogy mások taszigáljanak bele! Ma is voltunk kint, most Gazdianyuval, míg Gazdiapu porszívózott. Kissé rányomta a kedvemre a bélyegét, hogy tudtam, megint mosdás lesz a vége. De azt díjaztam, hogy nem kellett otthon rettegnem a porszívótól! Annál bármi jobb. 

Teli pofával röhögök

Gazdiapu azt mondja ma van az év utolsó napja. Nem nagyon értem, hogy ez miért ok a boldogságra? Ha ma vége van mindennek, mi lesz holnap? Lehet, hogy azért örülnek a Gazdik, mert még ők sem tudják mi vár rájuk? Én mindenesetre végig gondolom eddigi életem. Sajnos még igen gyorsan végezni tudok e tevékenységemmel, de remélem lesz olyan is, amikor több napig is eltart mire a végére érek! A születésemre valamiért nem emlékszem, de eszembe jutott sok rossz dolog, amin végig mentem. Szerencsére ezek az emlékek az utóbbi időben jelentősen halványultak. Viszont április óta új időszámítás kezdődött az életemben, mióta Gazdianyu és Gazdiapu meg a fiúk megjelentek az életemben. Azóta úgy érzem, hogy végre teljes életet élek. Ők nem is a gazdijaim, inkább a családom. Úgy szeretnek, mintha én is a gyerekük lennék. Én ezt pontosan érzem, és igyekszem is úgy viselkedni. Mondjuk, amikor nem fogadok szót, akkor már pont olyan vagyok, mint a fiúk! Ha valaki megharagszik rám, azt nagyon nem szeretem. Ilyenkor nagyon tudok bújni és hízelegni. Egyébként igen szuverén eb vagyok, ami nem mindig tetszik Gazdiapunak. Azt mondja önfejű vagyok. De hát ő is tud fafejű lenni!

A Gazdi keze maga a biztonság!

Most, hogy vége az évnek, kívánok minden társamnak boldog, sikeres újévet, jó sok élelmet, egészséget, jó gazdikat, meleg vackot! A Gazdik társainak meg sok szeretetet, megértést és nyugodt megélhetést! 

BUÉK!

Nem katasztrófa, csak...

Karácsony! 

Most már nem. A héten többször dúdolta ezt a dalt Gazdiapu, de mostanra megértettem. Az elmúlt hét csak egy kicsit volt bonyolultabb, mint eljutni a Holdra. Nálunk is többször fölhangzott az ismert szlogen: 

- Huston, van egy kis problémánk!

Egész idő alatt forrt a levegő, Gazdianyu a szabadsága alatt is kénytelen volt bejárni dolgozni, a suliban is karácsonyi ünnepségek, bevásárlás, takarítás, főzés, fa díszítés, szaloncukor kötözés, és állandó idegeskedés, hogy erre sincs pénz, arra sincs idő... Összességében úgy éreztem magam, mint egy elmegyógyintézet dühöngőjében turnusváltáskor. 

Az egészet súlyosbította a tény, hogy a porszívó egész héten kézközelben volt, és hol innen, hol onnan üvöltött fel, engem a jeges félelembe kergetve. Annyira gyűlölöm a hangját, hogy amikor felhangzik én farok behúzva bújok a párnák alá, de sehol sincs menekvés előle.

Azért hála Istennek, eltelt ez az idő is. Mostanra minden lenyugodott, elcsendesült. Szent este van. Épp túl vagyok az esti sétán, itt fekszem elnyúlva Gazdiapu és Gazdianyu között. Fejem Gazdiapu combján, popsimmal meg Gazdianyut nyomorgatom, és élvezem a csendet, nyugalmat, meleget. Gazdiék forralt bort iszogatnak, a karácsonyfa gyengéden világít a szoba sarkában, és Cd-ről karácsonyi dalok halk hangjai andalítanak. A szaloncukrot már megkaptam, még az ünnepi vacsora van hátra. Remélem abból nekem is jut egy kevés, hiszen a halat imádom! A bejgli viszont nem a kedvencem. Viszonylag kevés húst tartalmaz. De a teát, azt nagyon szeretem! A múltkor jöttem rá, hogy az milyen finom. Vacsi után majd kérek egy kicsit. Mindegyiket megiszom, de az angol karácsonyi keverék a kedvencem. Van benne jó sok alma, fahéj, narancs és citromhéj, sőt még egy csepp méz is. Na, ez igen! Ez karácsonyi dőzsike!

Nem bírtam kihagyni - annyira finom!

Jaj! Majd elfelejtettem! Én is kaptam ajándékot! A blogpályázaton ugyan nem nyertem semmit, de azért kaptam egy vigaszdíjat! Itt vagyok vele lefényképezve!

Olyan jó ez a nyugalom! Nagyon élvezem. Gazdianyu most beszélt a mamájával és papájával telefonon. Ők azt hiszem a Gazdinagyijaim. Sajnos Gazdiapu azt mondta, neki nincsenek már szülei, és szomorú lett, miközben rájuk gondolt. Nagyon sajnálom őt, de azért arra gondoltam, hogy akkor ő meg talált gazdi! És legalább mi árvák tartsunk össze - és ne csak karácsonykor!

Boldog ünnepet kívánok minden gazdinak, kutyának és minden árvának!

Nem találom a helyem

Mostanában mindenki nyüzsög. Jön, megy, kiszámíthatatlanul, hol itthon van, hol nincs. Én igyekszem meghúzni magam leginkább Gazdiapu számítógépe alatt, de a jól megszokott nyugalmamnak annyi.

Olyan jó volt, amikor kiszámítható mederben telet az életem! Reggel nyolckor séta, utána alvás délig, közben egy kis szárazkaja rágcsálás is belefért, délben Gazdiapu megebédelt, amiből mindig potyogott nekem is valami, aztán séta délután, és estig nyugi, amíg a család apránként haza nem szivárgott. Kis nyüzsi, örülni kell mindenkinek, különben megsértődnek, majd odatelepedtem Gazdianyu és az ő számítógépe közé és igyekeztem lebeszélni a játékról, rámutatva, hogy inkább velem foglalkozzon.

Az este legjobb pillanata

Ez persze nem mindig sikerül, mert ő is fáradtan ér haza, ilyenkor pedig ez kapcsolja ki a legjobban. Ekkor igyekszem hasznossá tenni magam, és tisztára nyalom az egérpadját, néha még a klaviatúrát is. Aztán vacsi és újra séta, majd játék és tíz, fél tizenegy körül újra alvás reggelig. Na, mint mondtam ez most megváltozott. Először is jöttek a betegségek. Gazdiapu, majd Levi gazdi, Gazdianyu, majd Krisi gazdi, majd kezdődött elölről. Valami vírusokat, meg influenzát emlegetnek, de szerintem az a legnagyobb baj, hogy soha sincsenek eleget a levegőn! Meg nem esznek rendesen! Gazdiapu, aki azért velem levegőzik elég sokat, nem is igen betegeskedik. Ha mégis, egy-két nap és túl van rajta. Gazdianyu van a legjobban legatyásodva, de meg is tesz mindent annak érdekében, nehogy jobb legyen neki! Nem eszik rendesen, vitamint meg pláne nem, sokat idegeskedik és reggeltől estig dolgozik. No, ez nem az a terápia, amire szüksége lenne! A Nagykisgazdi meg a párja. Ő ugyan nem idegeskedik, de ő sem eszik rendesen, a gyümölcsöktől meg szemölcs nő a nyelvén vagy mi, mert az kerüli, mint ördög a szenteltvizet. Ő csak a laptopjának él, bár mostanában felbukkant egy idegen az életében, akivel sok időt tölt együtt. Én nem ismerem, de a szagát érzem rajta, és bizony féltékeny is vagyok. A minap már odáig fajult az én lusta gazdim, hogy szombatonként randira jár! Hogy mik meg nem történnek!? Pedig mindenki tutira vette, hogy ő már csak az "Enter" nyomogatásában leli örömét. Úgy látszik, hogy nem csak nálunk kutyáknál vannak ösztönök. A Kiskisgazdi, meg most van itthon, betegség ürügyén.

Ráadásul Gazdiapu szerint nyakunkon a karácsony. Én már nem is bánnám! Várom ám azt a szaloncukrot! Majdnem elfelejtettem! Jött a Mikulás! Úgy bizony! És hozott mindenféle édességet, meg rágcsát. Rájöttem, szeretem a Télapót! Végre megtudhattam, hogy mi az a szaloncukor! Kiskisgazdi a számba gyömöszölt egyet, óvatosan, hogy Gazdiapu ne vegye észre, de persze észrevette. Én meg juszt se köptem ki! Hogyne! Hát az finom! Bár hiába kérincséltem még egy párat, már nem kaptam - legalábbis Krisinek megígértem, hogy ezt írom le! Nehogy kiderüljön a turpisság!

Szóval jön a karácsony. Gazdiapu bevásárolni jár a család különféle tagjaival, hol a piacon, hol a hentesnél, hol mit tudom én hol. Mondjuk, én a hentesesdit élvezem a legjobban, de hát ez csak egy vélemény, a család asszem nem szeret vásárolgatni. Én mindenesetre nagyon várom, hogy milyen lesz az első igazi családi karácsonyom! Gazdiapu oly sok szépet mesélt róla! Viszont ő mostanában sokat konyházik. Megígérte magának, hogy süt mindenféle sütit, ezenkívül meg van egy csomó más dolog is amit elő kell készíteni, meg kell főzni. Lesz kocsonya - amit nagyon szeretek, főleg a cupákokat belőle. Aztán lesz töltött káposzta, az nem tudom mi, de úgy láttam jó sok husi kell bele, tehát nem lehet rossz. Aztán mákos guba, amire a fiúk finnyognak, de gazdi azt mondja ez hagyomány, erre csöndben maradnak. Lesz hurka, kolbász sütve, lesz bőrös malacpecsenye, babsaláta, krumpli saláta, hal és így tovább. Úgy döntöttem, hogy a karácsony lesz a kedvenc ünnepem! Ha még finom sütiket is süt Gazdiapu, akkor imába foglalom a nevét! Persze így is, de úgy hangosabban! Már csak a fát kell megvenni és lényegében kész is vagyunk. Vagy nem? A fát nem igen tudom elképzelni a lakásban, de majd meglátjuk!

Gazdiapu azt mondta, hogy most cudar idők jönnek rám, mert nem sokára elkezdi a nagytakarítást, ami porszívózással is jár, azt pedig utálom! Az semmivel sem jobb, mint a hajszárító! De ugye van nekem egy jó kis biztonságos menedékem, igen, a számítógép alatt, oda jól elbújok és ha valaki közelít, majd jól megugatom! Nem hagyom ám magam!

Jaj! Még egy dolog! Véget ért a pályázat. Sajnos semmit sem nyertem, de ahogy gazdi mondta, nem is volt esélyem, mert én nem írtam bele a pályázatba, hogy a szegény kutyáknak ajánlom fel a nyereményemet. Nem értem én ezt! Azt hittem a karácsonyról meg rólunk kell írni, de hát én csak egy buta kutya vagyok, aki legalább őszinte és nem politikus! Gazdiapu egy szeminárium keretében elmagyarázta a tutit. Azért, mert karácsony jön, minden ember meg akarja nyugtatni a lelkiismeretét, még azok is, akik egész évben bántják a kutyákat, ezért ész nélkül kattogtatnak minden olyan "tetszik" gombra, ami segít valakinek, valaminek és főleg úgy, hogy még pénzbe sem kerül! Ilyenkor visznek Romániába, Japánba meg mindenhová ajándékot, csak a szegény magyar gyerek nem kap a suliban ebédet, mert ha azokon is segítenénk, akkor azt vajon ki látná! Arról nem készül hírverés, nem kerül be a híradóba. A jól lakott eb, gyerek, nyugdíjas az nem hír! Csak ha meg is ölik őket! De ugye karácsony jön, a szeretet ünnepe.

Hát, ahogy Gazdiapu szokta mondogatni: Boldog Karácsonyt kívánok minden kedves rajongómnak, és kívánom, hogy legalább az ünnepek alatt vegyen körbe mindenkit szeretet, család és étel! Ételből viszont jó sok!

Mea culpa és sok minden más

Pár hónapja írtam arról, hogy a házunk melletti erdő tele van szeméttel és újabban emberi ürülékkel. A szeméthegy azóta csak nőtt, de ami az ürüléket illeti történt némi előrelépés! Na nem csökkent a dolog sem számban, sem mennyiségben, hanem rajtakaptam a tettest vagy legalábbis az egyiket. Valamelyik nap délben Gazdiapuval megyünk ki sétálni és ott áll egy szép szürke Toyota City Taxi az erdőnk szélén. Én rögtön óvatosra vettem a figurát, tudom én, hogy mindenből lehet baj! Ahogy finoman elnyúlva, amúgy vadászhoz illő pózban settenkedtem előre, a taxi vezetőjét pillantottam meg, amint az autója orra előtt kuporog és végzi a dolgát. Természetesen nagyon mérges lettem és leordítottam a fejét, de ez csak kis mértékben zavarta meg fontos tevékenysége közepette. Majd, amikor végzett, otthagyva csapot-papot és amit termelt a Zewa Softissal együtt, bepattant megkönnyebbülve az ECB... rendszámú taxijába és elhajtott. Én meg majd infarktust kaptam, úgy üvöltöttem utána. 

Ezúton szeretnék bocsánatot kérni minden hajléktalantól, aki a környék erdeiben kénytelen "élni"! Ugyanis eddig azt feltételeztem, hogy esetleg ők azok, akik emberhez méltatlan módon viselkednek. De nem!!! Ők csak emberhez méltatlan módon kénytelenek élni, de sokkal emberebbek, mint azok, akik úgy hiszik, hogy ők az emberi társadalom teljes jogú tagjai. A minap besétáltunk oda, ahol a hajléktalan "lakások" vannak. Jelenthetem, hogy ők tábori latrinát ástak maguknak, a szemetet összegyűjtve tárolják, az általuk elfoglalt területet olyan tisztán tarják, hogy a földről enni lehet, és ami a legfontosabb, kutyákat fogadnak be, mert ők szeretnek bennünket, gondoskodnak rólunk, és mint megtudtam, inkább nem esznek, de a kutyáikat beoltatták, nehogy elvegyék tőlük őket! Mert ezek az EMBEREK, így csupa nagy betűvel, nem csak szeretetet adnak, hanem várnak is! Ha a kutyáktól, akkor tőlük, ha már embertársaik nem segítik őket! Így aztán, itt és most, megkövetem őket, amiért azt hittem, hogy ők a rossz emberek! Ők csak szerencsétlenek. Azok a rosszak, akik még ezt az "életet" is el akarják venni tőlük! És ezentúl őket mindig nagyon meg fogom ugatni! Mert én vagyok a környék Fifije, az elesettek védője és szó szólója!

Ennyi maradt az orgonából!

Más. Még mindig a környezet témában. A kertünket évek óta egy alapítvány tartja "rendben", persze jó sok pénzért. Az alapítvány céljával egyetértek, jelesül, hogy megváltozott, és csökkent munkaképességű embereknek adjanak értelmes feladatot, de azzal a pusztítással, amit itt véghez vittek nem tudok azonosulni. Gazdiapu többször kikelt magából, hogy a virágzó bokrokat tövestül kivágták, hogy az általuk gyártott hatalmas mennyiségű szemetet a velünk szemben lévő erdőbe vitték, hogy a kivágott fákat se szó, se beszéd elszállítják saját autójukon. De amit most az ősszel véghez vittek, az még is csak túlzás! A kerítés menti gyönyörű orgona és mogyoró bokrokat tarvágták! Tudom én, hogy a kert növényeit vissza kell metszeni, azzal is tisztában vagyok, hogy ezt pont most, az ősz beköntével kell megtenni, de azt nem tudom elfogadni, hogy a tarvágás a növények megmentését szolgálja. Gazdiapu beszélt a közösképviselővel, aki közölte, hogy a közösség alkalmaz egy hivatásos kertészt, aki megmondta, hogy mit és mennyire kell vágni. De milyen érdekes! Abban a pillanatban, hogy Gazdiapu elment az önkormányzatra érdeklődni, hogy mit lehet ez ellen tenni, a kertész azonnal leállíttatta a kert további pusztítását. Vajon mitől jött rá, hogy ez árt a növényeknek? Vagy miből gondolta, hogy ennyi pusztítás már elég? Sajnos a több tízéves orgonabokroknak ez már nem jelent segítséget. Jövő húsvétkor nem tudunk róla gyönyörű fehér és lila orgonát szedni! De miért nem lehet gondosabban eljárni? Nem is tudom, hogy kihajtanak-e még valaha!? Arról nem is beszélve, hogy a kutya se hagy rajta nekem üzenetet, ugyanis a kutya is csak az élő fát szereti, különben össze pisilné a széklábakat is!

A miniszterelnök háza előtt

Megint más. Gazdianyu mondta, hogy a neten komoly vita van az ebadóról. Ahogy hallgattam a két Gazdimat erről beszélgetni, felmerült bennem egy-két kérdés. Miért kell ebadó? Ha rendszeresen fizetni kell valamiért, azt jobban megbecsüli az ember? Nem elég-e az, hogy a kutyának enni vesznek, orvoshoz viszik, némelyiket még kozmetikushoz is? Az ott elköltött pénz eléggé rendszeres kiadás, az utána járó ÁFA, mint adó, bekerül a kasszába, mármint az államéba, akkor minek kell még azokat az embereket fizetésre kényszeríteni, akik szeretetből kutyát tartanak? És ha már fizetni kell, akkor miért nem kell fizetni a szeretetből tartott gyermekek után, a szeretetből eltartott szülő, nagyszülő után? Mert azok emberek? Jó. Akkor miért nincs macskaadó, papagáj vagy hörcsögadó, miért nem kell fizetni a kedvtelésből tartott akváriumi halak után, vagy akár a szintén nagyra becsült fikusz után? Na kedves emberek! Nekem ezek jutottak eszembe, pedig én csak egy kedvtelésből tartott és nagyon szeretett keverék kutya vagyok, aki ivartalanított és csipezett, ráadásul lelenc is, tehát utánam nem kell fizetni, de akkor is!

Gazdiaputól hallottam, hogy egy társadalom egészsége azon mérhető le legjobban, miként törődik elesettjeivel, rászorulóival, legyen az ember vagy állat. Én, a kutya, úgy gondolom, hogy ez egy nagyon beteg társadalom és egyáltalán nem lépett még a gyógyulás útjára!

És végül. Most, hogy erősen lehűlt a levegő, a múlt héten Gazdianyu kiszedegetett a szekrényből egy csomó vastag, téli cuccot, az átmenetieket, meg beakasztotta egy alapos mosás után a helyükre. Én meg hétfőn reggel frászt kaptam Gazdiaputól. Reggel sétához készülődtünk. Amíg Gazdi öltözködik, én az erkélyajtónál figyelem, hogy milyen idő van kint, mire készüljek. Amikor megfordultam, úgy megijedtem, hogy azt hittem, menten ott pusztulok. Gazdiapun valami fekete dolog volt, fent, egészen a fején, ahol eddig semmi különös nem volt, már haj is alig. Belém úgy állt a frász, hogy percekig remegve üvöltöttem, hogy vegye már észre, hogy valami megtámadta! De ő csak hangosan hahotázott buzgalmamon, majd levette fejéről a valamit, megszagoltatta velem és közölte, hogy ez egy sapka, és nem kell tőle félnem. Én azért napokig megmorogtam, amikor felvette, de mára már megszoktam. Ugyanúgy, mint a fiúk kesztyűnek nevezett fekete kezét. Hát az sem volt leány álom, amikor észrevettem, hogy a Kiskisgazdi keze elfeketedett! Hogy ezek az emberek mikre képesek?

Szaloncukor

Valamelyik bejegyzésemre kaptam megjegyzést. Ez nem szokott előfordulni, ezért azonnal rácuppantam, de csak egy felkérés volt, hogy írjak a karácsonyról valamit. Márminthogy én és a karácsony témában.

Sajnos a karácsonyról nem tudok az égvilágon semmit. Ugyanis én viszonylag új kutya vagyok, bár elvileg már egy ilyenen túl vagyok, de őszintén, abból semmire sem emlékszem, mivel mint tudjuk, én lelenc vagyok. 

Ezért aztán, mint mindig, ha valami újdonsággal állok szemben, kérdőn nézek Gazdiapura, hogy ez most mi? Idetelepszem a lábához, kezét a buksimra igazítom és várom a magyarázatát. Ő nagy mesemondó, így felkészülök arra is, hogy közben akár el is nyomhat a buzgóság. A lakásban jó meleg van, gazdi mellett gőzölög a frissen készített narancsos, fűszeres teája, kint a jó szagú őszben szomorúan potyognak az enyhe fagyban a szép sárga-vörös-barna levelek. Időnként mókusok kergetik egymást a csupasz ágakon, kihasználva az őszi nap utolsó sugarait.

Nos, Gazdi mesélni kezd:

- Valamikor nagyon szerettem a karácsonyt. Gyerekkoromban még nagy hó volt ilyenkor, csikorgó hideg és duruzsoló vaskályha, ami felől illatozott a platnin sülő alma édes illata. Amíg nagymamám bejglit, hókiflit és habcsókot  sütött, én a család egyetlen gyereke, diót aranyoztam, tobozt ezüstöztem és pattogatott kukorica-füzért készítettem, amit majd este az angyalok feltesznek a nagyszobában álló fenyőfára. Egész nap a konyhában tüsténkedtünk, a sütés mellett krumplit pucoltunk, babot főztünk az esti salátához, halat paníroztunk, gubát mákoztunk és közben hallgattam nagymamám meséit az ő gyerekkori karácsonyairól.

Míg főtt a mák, én diót daráltam a sütibe és nagyon élveztem azt az illat orgiát, amit csak karácsonykor lehetett érezni a konyhában és a lakásban. A friss citrom, a narancshéj és rumos dió illata keveredett a hagyma, mustár, forró zsír szagával. Nem bántón, inkább valamiféle ünnepi szimbiózisban éltek az időnként beáramló hó szagával, mikor valamelyikünk kinyitotta a konyha ajtaját és kiment a kertbe valamiért. Az én kutyám, Bogár, a fekete puli, ott volt elterülve a konyhaasztal alatt, és csak időnként emelte fel busa fejét, amikor valami számára kedves illat csapta meg az orrát.

Gazdiapu nagyot kortyol teájából, én kissé megigazítom elmacskásodott lábamat és folytatja:

- Aztán este felé megérkezett apukám és mi összepakoltuk az egész napi sütés-főzés eredményeit, felöltöztünk és a csomagokkal együtt hazaindultunk. Mehettünk volna villamossal is, de mi inkább sétáltunk. Csikorgó hideg volt, a lábunk alatt recsegett a hó, ami minden egyéb zajt jelentősen letompított, mintha tudta volna, hogy ünnepen nem illik a nagy csinnadratta. A mellettünk elhaladó villamos hangja is mintha csak távoli vonatkerék kattogás lenne. A házak kéményéből füst szállt fel, az elégett fa illatát lenyomta a párás levegő. A távolból kutyaugatást hozott a szellő. A ruhámból csak az orrom látszott ki, de az pirosra fagyott mire hazaértünk.

Otthon, a konyhában lepakoltunk és izgatottan vártam a szoba felől a kis harangformájú csengő hívó szavát. Ekkor kinyílt a szobaajtó dupla szárnya és elém tárult a feldíszített karácsonyfa, rajta a csillagszórók és gyertyák garmada és azok a díszek, amiket én fabrikáltam a nap folyamán. Soha sem értettem, hogy ez hogy lehet! A család a fa köré gyűlt, elénekeltük a Mennyből az angyalt, és mire végeztünk a csillagszórók is leégtek, és mindannyiunk szeméből potyogtak a könnyek a boldogságtól és meghatottságtól.  Összeölelkeztünk, mintha ez lenne életünk utolsó nagy együttlétje, és izgatottan kezdtem bontogatni az ajándékokat. Amint végeztem, egy szaloncukrot elcsenve kiszaladtam a kertbe és megajándékoztam vele hű barátomat, Bogit is.

Bogár tizennégy éven át volt a karácsonyaim tanúja, aztán sajnos többé már nem. Később azért mindig volt mellettem egy-egy kutya, akivel megoszthattam azt az egy, elcsent szaloncukrot. Edina, az uszkár, Samu, a tacskó, Mocsok, a keverék és Bea, a szintén uszkár. Amikor ő tizenhat év után meghalt, azt hittem nem lesz több gazdája a karácsony esti ínyencségnek, de jöttél te Fifi, a foxikeverék, és én újra hálát adok Istennek, hogy Szenteste lesz kinek odaadni azt a csokival bevont, darabka szeretetet.

Közben azért vigyáztam arra is, hogy a gyerekeim is részesüljenek ebből a misztériumból és remélem nekik is lesz mindig egy szerettük, akit megajándékoznak azzal a jelképes vagy valós szaloncukorral!

A mese végére felébredtem

A mese közben elfogyott a tea, én is elbóbiskoltam, de végig éreztem a kezedet a fülem körül babrálni, és érzem, tudom, hogy én leszek ettől a karácsonytól, aki megkapja a Te szaloncukrodat. Ígérem sok szaloncukrot fogok még kapni tőled! Én mindig itt leszek!

A múló időről

Nem én nyertem! Kiskisgazdi loholt a
 kerületben harmadik leggyorsabban

Rég nem írtam semmit, mert nem volt mit. A napok csigalassúsággal telnek egyfelől, másfelől viszont rohannak megállíthatatlanul. Mostanában sokat voltam egyedül, mert Gazdiapu is dolgozgatott egy kicsit, de nagyon élveztem, amikor hazajöttek a család tagjai. Hol egyenként - ilyenkor könnyű volt kimutatni mennyire hiányoztak -, hol meg ketten-hárman érkeztek, ilyenkor kissé nehezebben tudtam mindenkinek egyformán örülni.

Gazdiék szerint kezdek megkomolyodni, már nem vagyok olyan kis hetre, mint régebben, de azért ha valaki játszani akar velem, hát nem ellenkezem! Kedvencem továbbra is  Gazdiapu keze rágcsálása. Órákig el tudok vele játszani. 

Mostanában az esős idő okán megkaptam Gazdi egyik szép, nagy fürdőlepedőjét, hogy azzal törölgessenek meg, amikor a sétából hazatérek. Nos, annyira megszerettem - na nem a törölgetést - a lepedőt, hogy azóta az a kedvencem. Imádom rágcsálni, hurcibálni. Olyan jó belegabalyodni, rátelepedni és megmorogni mindenkit, aki csak megközelíti. Sajnos az anyaga is finom, így tenyérnyi folytonossági hiányokat rágtam bele, amitől Gazdianyu frászt kap, mert azt hiszi megbetegszem tőle. De imádom! Ha összehajtva hever a szoba valamely sarkában, én odalopózom és elcsenem, és úgy őrzöm, mintha az életem függne tőle. Természetesen ez is Gazdiapué volt - valaha.

A napjaim szép egyhangúsággal telnek. Gazdiapu újra itthon van velem, bár napokig beteg volt, így nem nyaggattam annyit, mint szerettem volna. Éreztem, hogy most jobb őt békén hagyni. Az ágyban azért a lábánál feküdtem, nehogy valami baj érje! Szerencsére ma már ismét ő vitt le reggel sétálni, de az a gyanúm, hogy most meg Gazdianyun a sor, ami a betegséget illeti, mert tegnap este ugyanazt a szagot éreztem rajta, mint előtte a gazdin. 

Jó móka volt, hogy a fiúk vittek le sétálni, sikerült jól átvernem őket, mindig arra mentünk, amerre én akartam. Ráadásul úgy időzítettem a kakilást, hogy mindig a séta végére essen, nehogy hamarabb megunják a friss levegőt! A reggeli sétával volt csak kis bajom, ugyanis a család korán kel és megy dolgozni, iskolába, így nekem is hajnalban kellett levánszorognom, ráadásul nem sétálgathattam sokat, mert mindenki késésben volt. Azért, amikor Gazdianyu vitt le reggel, igyekeztem kedvezni neki, és kivételesen gyors voltam,  nehogy elkéssen. 

Ja! Most jut eszembe! Valamelyik vasárnap voltunk kirándulni. Jó nagyot sétáltunk megint, de én valahogy nem élveztem annyira, mint a múltkor. Valahogy nem találtam rá a hangulatára, így aztán végig én voltam műsoron, mert mindentől megijedtem, a környék kutyáitól a frász állt belém, nem voltam felszabadult. Eleinte mókásnak tűnt a dolog, de a séta végére kifejezetten idegesítő voltam, ami rányomta a bélyegét az egész családra. Mindenkinek lehet rossz napja, nem igaz? Ígérem, legközelebb jobban viselem magam!

Amikor macskát lesek

Bár meg kell hagyni, az ősz erősen megvisel. Nagyon szeretem a friss avar szagát, az őszi erdő illatait, de az erdő csöndjében lehulló levelek zajára mindig összerezzenek, vagy amikor a mókusok dió vagy mogyoróhéjjal dobálnak a fák magasából. Nagyon szeretném őket megfogni és kicsit megszeretgetni, de nem jönnek közelebb! Nem tűnnek társasági egyedeknek! De azért nem adom fel! Előbb-utóbb majd csak összehaverkodok valamelyikkel!