Mea culpa és sok minden más

Pár hónapja írtam arról, hogy a házunk melletti erdő tele van szeméttel és újabban emberi ürülékkel. A szeméthegy azóta csak nőtt, de ami az ürüléket illeti történt némi előrelépés! Na nem csökkent a dolog sem számban, sem mennyiségben, hanem rajtakaptam a tettest vagy legalábbis az egyiket. Valamelyik nap délben Gazdiapuval megyünk ki sétálni és ott áll egy szép szürke Toyota City Taxi az erdőnk szélén. Én rögtön óvatosra vettem a figurát, tudom én, hogy mindenből lehet baj! Ahogy finoman elnyúlva, amúgy vadászhoz illő pózban settenkedtem előre, a taxi vezetőjét pillantottam meg, amint az autója orra előtt kuporog és végzi a dolgát. Természetesen nagyon mérges lettem és leordítottam a fejét, de ez csak kis mértékben zavarta meg fontos tevékenysége közepette. Majd, amikor végzett, otthagyva csapot-papot és amit termelt a Zewa Softissal együtt, bepattant megkönnyebbülve az ECB... rendszámú taxijába és elhajtott. Én meg majd infarktust kaptam, úgy üvöltöttem utána. 

Ezúton szeretnék bocsánatot kérni minden hajléktalantól, aki a környék erdeiben kénytelen "élni"! Ugyanis eddig azt feltételeztem, hogy esetleg ők azok, akik emberhez méltatlan módon viselkednek. De nem!!! Ők csak emberhez méltatlan módon kénytelenek élni, de sokkal emberebbek, mint azok, akik úgy hiszik, hogy ők az emberi társadalom teljes jogú tagjai. A minap besétáltunk oda, ahol a hajléktalan "lakások" vannak. Jelenthetem, hogy ők tábori latrinát ástak maguknak, a szemetet összegyűjtve tárolják, az általuk elfoglalt területet olyan tisztán tarják, hogy a földről enni lehet, és ami a legfontosabb, kutyákat fogadnak be, mert ők szeretnek bennünket, gondoskodnak rólunk, és mint megtudtam, inkább nem esznek, de a kutyáikat beoltatták, nehogy elvegyék tőlük őket! Mert ezek az EMBEREK, így csupa nagy betűvel, nem csak szeretetet adnak, hanem várnak is! Ha a kutyáktól, akkor tőlük, ha már embertársaik nem segítik őket! Így aztán, itt és most, megkövetem őket, amiért azt hittem, hogy ők a rossz emberek! Ők csak szerencsétlenek. Azok a rosszak, akik még ezt az "életet" is el akarják venni tőlük! És ezentúl őket mindig nagyon meg fogom ugatni! Mert én vagyok a környék Fifije, az elesettek védője és szó szólója!

Ennyi maradt az orgonából!

Más. Még mindig a környezet témában. A kertünket évek óta egy alapítvány tartja "rendben", persze jó sok pénzért. Az alapítvány céljával egyetértek, jelesül, hogy megváltozott, és csökkent munkaképességű embereknek adjanak értelmes feladatot, de azzal a pusztítással, amit itt véghez vittek nem tudok azonosulni. Gazdiapu többször kikelt magából, hogy a virágzó bokrokat tövestül kivágták, hogy az általuk gyártott hatalmas mennyiségű szemetet a velünk szemben lévő erdőbe vitték, hogy a kivágott fákat se szó, se beszéd elszállítják saját autójukon. De amit most az ősszel véghez vittek, az még is csak túlzás! A kerítés menti gyönyörű orgona és mogyoró bokrokat tarvágták! Tudom én, hogy a kert növényeit vissza kell metszeni, azzal is tisztában vagyok, hogy ezt pont most, az ősz beköntével kell megtenni, de azt nem tudom elfogadni, hogy a tarvágás a növények megmentését szolgálja. Gazdiapu beszélt a közösképviselővel, aki közölte, hogy a közösség alkalmaz egy hivatásos kertészt, aki megmondta, hogy mit és mennyire kell vágni. De milyen érdekes! Abban a pillanatban, hogy Gazdiapu elment az önkormányzatra érdeklődni, hogy mit lehet ez ellen tenni, a kertész azonnal leállíttatta a kert további pusztítását. Vajon mitől jött rá, hogy ez árt a növényeknek? Vagy miből gondolta, hogy ennyi pusztítás már elég? Sajnos a több tízéves orgonabokroknak ez már nem jelent segítséget. Jövő húsvétkor nem tudunk róla gyönyörű fehér és lila orgonát szedni! De miért nem lehet gondosabban eljárni? Nem is tudom, hogy kihajtanak-e még valaha!? Arról nem is beszélve, hogy a kutya se hagy rajta nekem üzenetet, ugyanis a kutya is csak az élő fát szereti, különben össze pisilné a széklábakat is!

A miniszterelnök háza előtt

Megint más. Gazdianyu mondta, hogy a neten komoly vita van az ebadóról. Ahogy hallgattam a két Gazdimat erről beszélgetni, felmerült bennem egy-két kérdés. Miért kell ebadó? Ha rendszeresen fizetni kell valamiért, azt jobban megbecsüli az ember? Nem elég-e az, hogy a kutyának enni vesznek, orvoshoz viszik, némelyiket még kozmetikushoz is? Az ott elköltött pénz eléggé rendszeres kiadás, az utána járó ÁFA, mint adó, bekerül a kasszába, mármint az államéba, akkor minek kell még azokat az embereket fizetésre kényszeríteni, akik szeretetből kutyát tartanak? És ha már fizetni kell, akkor miért nem kell fizetni a szeretetből tartott gyermekek után, a szeretetből eltartott szülő, nagyszülő után? Mert azok emberek? Jó. Akkor miért nincs macskaadó, papagáj vagy hörcsögadó, miért nem kell fizetni a kedvtelésből tartott akváriumi halak után, vagy akár a szintén nagyra becsült fikusz után? Na kedves emberek! Nekem ezek jutottak eszembe, pedig én csak egy kedvtelésből tartott és nagyon szeretett keverék kutya vagyok, aki ivartalanított és csipezett, ráadásul lelenc is, tehát utánam nem kell fizetni, de akkor is!

Gazdiaputól hallottam, hogy egy társadalom egészsége azon mérhető le legjobban, miként törődik elesettjeivel, rászorulóival, legyen az ember vagy állat. Én, a kutya, úgy gondolom, hogy ez egy nagyon beteg társadalom és egyáltalán nem lépett még a gyógyulás útjára!

És végül. Most, hogy erősen lehűlt a levegő, a múlt héten Gazdianyu kiszedegetett a szekrényből egy csomó vastag, téli cuccot, az átmenetieket, meg beakasztotta egy alapos mosás után a helyükre. Én meg hétfőn reggel frászt kaptam Gazdiaputól. Reggel sétához készülődtünk. Amíg Gazdi öltözködik, én az erkélyajtónál figyelem, hogy milyen idő van kint, mire készüljek. Amikor megfordultam, úgy megijedtem, hogy azt hittem, menten ott pusztulok. Gazdiapun valami fekete dolog volt, fent, egészen a fején, ahol eddig semmi különös nem volt, már haj is alig. Belém úgy állt a frász, hogy percekig remegve üvöltöttem, hogy vegye már észre, hogy valami megtámadta! De ő csak hangosan hahotázott buzgalmamon, majd levette fejéről a valamit, megszagoltatta velem és közölte, hogy ez egy sapka, és nem kell tőle félnem. Én azért napokig megmorogtam, amikor felvette, de mára már megszoktam. Ugyanúgy, mint a fiúk kesztyűnek nevezett fekete kezét. Hát az sem volt leány álom, amikor észrevettem, hogy a Kiskisgazdi keze elfeketedett! Hogy ezek az emberek mikre képesek?