A múló időről

Nem én nyertem! Kiskisgazdi loholt a
 kerületben harmadik leggyorsabban

Rég nem írtam semmit, mert nem volt mit. A napok csigalassúsággal telnek egyfelől, másfelől viszont rohannak megállíthatatlanul. Mostanában sokat voltam egyedül, mert Gazdiapu is dolgozgatott egy kicsit, de nagyon élveztem, amikor hazajöttek a család tagjai. Hol egyenként - ilyenkor könnyű volt kimutatni mennyire hiányoztak -, hol meg ketten-hárman érkeztek, ilyenkor kissé nehezebben tudtam mindenkinek egyformán örülni.

Gazdiék szerint kezdek megkomolyodni, már nem vagyok olyan kis hetre, mint régebben, de azért ha valaki játszani akar velem, hát nem ellenkezem! Kedvencem továbbra is  Gazdiapu keze rágcsálása. Órákig el tudok vele játszani. 

Mostanában az esős idő okán megkaptam Gazdi egyik szép, nagy fürdőlepedőjét, hogy azzal törölgessenek meg, amikor a sétából hazatérek. Nos, annyira megszerettem - na nem a törölgetést - a lepedőt, hogy azóta az a kedvencem. Imádom rágcsálni, hurcibálni. Olyan jó belegabalyodni, rátelepedni és megmorogni mindenkit, aki csak megközelíti. Sajnos az anyaga is finom, így tenyérnyi folytonossági hiányokat rágtam bele, amitől Gazdianyu frászt kap, mert azt hiszi megbetegszem tőle. De imádom! Ha összehajtva hever a szoba valamely sarkában, én odalopózom és elcsenem, és úgy őrzöm, mintha az életem függne tőle. Természetesen ez is Gazdiapué volt - valaha.

A napjaim szép egyhangúsággal telnek. Gazdiapu újra itthon van velem, bár napokig beteg volt, így nem nyaggattam annyit, mint szerettem volna. Éreztem, hogy most jobb őt békén hagyni. Az ágyban azért a lábánál feküdtem, nehogy valami baj érje! Szerencsére ma már ismét ő vitt le reggel sétálni, de az a gyanúm, hogy most meg Gazdianyun a sor, ami a betegséget illeti, mert tegnap este ugyanazt a szagot éreztem rajta, mint előtte a gazdin. 

Jó móka volt, hogy a fiúk vittek le sétálni, sikerült jól átvernem őket, mindig arra mentünk, amerre én akartam. Ráadásul úgy időzítettem a kakilást, hogy mindig a séta végére essen, nehogy hamarabb megunják a friss levegőt! A reggeli sétával volt csak kis bajom, ugyanis a család korán kel és megy dolgozni, iskolába, így nekem is hajnalban kellett levánszorognom, ráadásul nem sétálgathattam sokat, mert mindenki késésben volt. Azért, amikor Gazdianyu vitt le reggel, igyekeztem kedvezni neki, és kivételesen gyors voltam,  nehogy elkéssen. 

Ja! Most jut eszembe! Valamelyik vasárnap voltunk kirándulni. Jó nagyot sétáltunk megint, de én valahogy nem élveztem annyira, mint a múltkor. Valahogy nem találtam rá a hangulatára, így aztán végig én voltam műsoron, mert mindentől megijedtem, a környék kutyáitól a frász állt belém, nem voltam felszabadult. Eleinte mókásnak tűnt a dolog, de a séta végére kifejezetten idegesítő voltam, ami rányomta a bélyegét az egész családra. Mindenkinek lehet rossz napja, nem igaz? Ígérem, legközelebb jobban viselem magam!

Amikor macskát lesek

Bár meg kell hagyni, az ősz erősen megvisel. Nagyon szeretem a friss avar szagát, az őszi erdő illatait, de az erdő csöndjében lehulló levelek zajára mindig összerezzenek, vagy amikor a mókusok dió vagy mogyoróhéjjal dobálnak a fák magasából. Nagyon szeretném őket megfogni és kicsit megszeretgetni, de nem jönnek közelebb! Nem tűnnek társasági egyedeknek! De azért nem adom fel! Előbb-utóbb majd csak összehaverkodok valamelyikkel!