Fifi fóka

Mihez tartás végett! Így nézek ki...

Megint eltelt három hét, amikor ismét lustának bizonyultam. Nagyon élveztem, hogy a hőség alábbhagyott, így a lakásban sem emelkedett a hőfok harminc fölé. Napközben még nem igen volt kedvem sétálgatni, de reggel és este már újra a régi voltam. Mostanában Gazdianyu is jön velünk esténként, amit nagyon élvezek, mert amíg gazdiék beszélgetnek, én elmélyülten szagolgathatok.

Voltunk ismét Velencén, de erre most nem szeretnék sok szót vesztegetni, csak annyit, hogy noha gazdiéknak már volt alapszínük, mégis úgy odakozmáltak, mint a pirítós. Most olyan rojtos a hátuk, mint a szétrágott pokrócom.

Gazdianyu itthon van egy hétig szabin, ami nem tudom, hogy mi, de azt hiszem az a szabi, mikor már tele van a púpja mindennel és ezért a kollégái helyett minket boldogít naphosszat.  Galád módon, ezt az időt fel is használták arra, hogy elvigyenek a kozmetikushoz. Nehogy arra gondoljatok, hogy tele vagyok pattanással és azért! Á, dehogy! Inkább toklásszal, meg gubanccal. Nem is kaptam uborka pakolást, csak fürdetést, meg trimmelést. Hál' Istennek gazdiék rájöttek, hogy nem kell engem nyírogatni, csak a bundámat vékonyítani! Szép is lettem! De nagyon ám! És ami fő, jobban viselem a nyarat.

Ki is próbáltuk tegnap, mikor is úgy döntött a család, hogy "kicsit" kimozdulunk. Már előre rettegtem, mert az nálunk vagy több órai utazást jelent vagy húsz kilométer gyaloglást. Szerencsére most kombinált volt a dolog, mert lebuszoztunk a Margit hídig, és onnan aztán gyalog mentünk a hídon a szigetre. Nem mondhatom, hogy nem élveztem! A hídon megcsapott a Duna szag, és bár ezt még ezidáig nem éreztem, azonnal beleszerettem. Lehet, hogy egyszer már volt dolgom a folyóval? Én nem emlékszem, de az orrom úgy látszik igen. 

Ahogy beértünk a szigetre, azonnal a víz felé akartam húzni az engem kísérő családrészeket, de akkor még ellenálltak. Sétáltunk egy nagyot, már megint. Beültünk egy teraszra, ahol nem szolgáltak ki bennünket valamiért, már megint. Tovább sétáltunk, és végül a Nagyszálló teraszán olyan kiszolgálásban volt részünk, ami egy csinos kutyának kijár. Azonnal hoztak egy tálkában vizet, gazdiéknak meg valami löttyöt, amiről elismerően nyilatkoztak. Azt hiszem kávé lehetett, mert ezek állandóan azt isszák. Viszont hoztak sütit is hozzá, sajnos nem nekem. Nem is értem, ha a kávé mellé jár a keksz, akkor az én vizem mellé miért nem jár a torta? De nem baj! Gazdiék tudták a dolgukat és takarosan megosztották velem a cuccot.

Út közben még tűpárnát is találtunk!

Miután kipihentem magam, visszaindultunk, de most már végre a víz parton. Gazdianyu levette a cipőjét és a vízben pacsált kicsit, én meg, hogy ne unatkozzon ott egyedül, vele tartottam. Nagyon élveztem a hullámokat, a víz hűsét a lábamon és azt a sok finom illatot, ami körül vett. Gazdiapu a Duna mellett nőtt fel, így genetikailag kódolva van benne a folyó iránti rajongás, de én is be vagyok oltva Dunával, az biztos! Kit érdekelt, hogy most lettem frissen duerolva? Mint az őrült rohangáltam a vízben és a parton. Gazdiék szeme többször könnybe lábadt, amint nézték, hogy mennyire élvezem a dolgot. Nem voltam én ott fáradt, elnyűtt, unott! Egyszerűen csak élveztem a víz adta szabadságot. Mikor már újra a hídon sétáltunk hazafelé, még akkor is csak meg-megállva szagolgattam a rácsok között, hogy minél több illatot vihessek haza. Gazdiapu mondta is, hogy úgy szeretem a vizet, mint egy fóka.

Június 30.

Nem szeretem, ha lazulás közben piszkálnak...

Rájöttem, hogy ebben a hónapban nagyon elhanyagoltam a bloggolást. Mentségemre legyen mondva nagyon sűrű hónapon vagyunk túl. Nem is tudom hol kezdjem. Talán ott, ahol legutóbb abbahagytam.

Ez az a hónap, mikor vége a sulinak, kezdődik a nyár és teljes a bolondok háza. A Kiskisgazdi osztálykiránduláson volt, majd lebetegedett pont, mikor a záródolgozatok jöttek volna. Szerencsére kissé roggyant állapotban, de be tudott menni a suliba, és ha nem is javított, legalább nem rontott semmiből. Szerencsére egész évben nagyon aktív iskolai életet élt, így kapott egy rakat dicséretet és a bizi sem lett annyira elkeserítő, mint amire Gazdianyu számított. Sőt!

Mivel a fiúk nyáron dolgozni akarnak, elkezdtünk keresgélni valamit, de a kicsinek nem sikerült találni semmit. Ő majd csak táborba megy, ha minden igaz. A Nagykisgazdinak viszont sikerült találni egy jó munkát, ő honlapokat gyárt két hónapig. Nagyon tetszik neki, bár emiatt sokat van távol, így nem csak a család, de én is hiányolom. A suliban ő lett az iskola legjobb tanulója, ami illő elismeréssel is járt, bár az idén volt az első alkalom, hogy meg kellett elégednie a dicsőséggel és oklevéllel, mivel a pénzjutalom valahol elakadt. Ki tudja mi ennek az oka? Mindenesetre kissé borús lett a kedve emiatt.

Gazdianyu nem tudott szabadságra jönni, noha dög meleg van és igazán élvezhettük volna a pancsolást a velencei tóban. 

Hazafelé már volt helyünk. Imádok így utazni!

Viszont ma végre lejutottunk szokott helyünkre, Velencére. Irtó meleg volt, a vonat szerencsére hűtött volt, bár ülőhely az nem volt, legalább is gazdiéknak. Én elvoltam a padlón rendesen, még a nagy nyüzsi sem izgatott különösebben. Viszont a víz az isteni volt. Háromszor is meg kellett mártóznom benne, nehogy hőgutát kapjak. szeretek pancsolni, ha nem jön utána a hajbizgentyű. Ja! Végre megismertem Levi barátnőjét is. Szagról már tudtam ki ő, de most együtt voltunk és nem is vagyok rá féltékeny. Csak azt bánom, hogy alig van már velünk Nagykisgazdi, pedig én azt szeretem, ha együtt a család. 

Gazdiapu úgy döntött, hogy a jövő hét második felében, ha már nem lesz ekkora hőség, elvisz a kozmetikushoz és megint rendbe szednek kissé, hogy bírjam jobban a nyarat. E miatt most csúszik egy kicsit a kullancstalanításom is. Gazdiapu addig nem akar belocsolni, amíg túl nem vagyok a tortúrán.

Remélem lesz azért olyan, amikor együtt lesz az egész család, akár Levi Annamáriájával kiegészülve is. 

Bibliai bűnök

Ebben az esetben csak egy, a falánkság bűne. Ebbe estem önhibámon kívül tegnap. Gazdiapu kacsasültet csinált ebédre.

Egy szép, nagy egész kacsát fűszerezett és sütött finomra. A madár eredetileg az általam ezidáig ismeretlen nagymamától repült hozzánk, szerencsére fagyott állapotban. Pihent kicsit majd úgy döntött, hogy a család vasárnapi asztalára költözik kissé felhevült állapotban. Gazdiapu ismerve a kacsák lélektanát, körítésnek csak finom citromos, olivás lollo salátát rittyentett hozzá jó sok paradicsommal és idei fokhagymával. Amíg a madár a sütőben fészkelődött, gyakori vendég voltam a konyhában. Mindannyiszor feltartott orral, büszkén kódorogtam a sütő levegőztető lyuka környezetében és szívtam tele tüdőmet az illatos kacsával.

Aztán, amikor Gazdi kiadta az ukázt, hogy asztalhoz, én voltam ám az első, aki szót fogadott. Kényelmesen helyet foglaltam Gazdiapu és Kiskisgazdi között. Tudom én, ott szoktak lepotyogni a véletlen falatok! Kiskisgazdi meg is kínált egy darabka finom illatos bőrrel. Ropogós volt, alatta a zsír fűszeres, és sajnos kicsi az egész. De nem baj! Nem adom fel! Nem olyan családból származom én! Körbe-körbe jártam az asztalt, hátha leesik egy újabb darabka. Gazdianyu a csontokkal bajmolódott, amibe szívesen besegítettem volna, ha hagyja, de inkább ő akart vele szenvedni. Aztán apránként jöttek a kisebb-nagyobb falatok. Csontok, pörcök, hájak, húsok. Végül olyan ütemben érkeztek, hogy épp csak annyi időm volt, hogy egyenként a szobába fuvarozzam őket.

Mikor az ebéd ezen része véget ért, bevonultam kincseimhez s szobába és hol eszegettem, hol dugdosgattam őket. Mire rendet csináltam magam körül, éreztem, hogy a hasam nagyon tele van. Gazdiapu hívott sétálni, én azonban inkább elnyúltam az erkélyajtó előtt és mozdulni sem bírtam. Az esti séta után még kaptam egy keveset a vacsorára aprított hús cafrangjaiból, meg egyéb maradványokból, de már annyi erőm se volt, hogy eldugdossam őket. 

Nagyon szenvedek

Éjjel aztán olyan rosszul lettem, hogy még! Fél egykor megmutattam Gazdianyunak, hogy mennyit tudok enni. Ennek nem annyira örült, mert már fél álomban hallotta, amint öklendezek. Azért szorgalmasan felkelt és tisztába rakott. Aztán három órakor Gazdiapunak is produkáltam magam. Szegény két szemetes lapátnyi cuccot vitt ki.

Azóta voltunk már sétálni, de a gyomrom nem igazán akar csitulni. Kiskisgazdi azt kérdezte, hogy lehet egy kutya ilyen kutyául? Hát így! Olyan gyomorrontásom van, hogy a közeljövőben nem hogy kacsát, de semmit se fogok enni. Kivonultam az előszobába szenvedni. Rátelepedtem a cipőkre és igyekszem elfelejteni a tegnapi napot!

Remélem estére jobban leszek, mert van ám még kacsa!

Mókusok, macskák, lepkék és rigók

Ilyenkor jön a: Ne füvezzé má!

Ezzel el is mondtam minden engem érdeklő dolgot, majdnem. Mert arra ennyi idő elteltével már rájöttem, hogy én mindent szeretek, aminek csörög a papírja, celofánja, alufóliája, egyszóval a göngyöleg. Ugyanis Gazdiék esténként adnak az egészségtelen életmódnak, szerencsére. Ilyenkor a TV mellett előkerül a kamrából mindenféle csörömpölő cucc, lett légyen az bármi, de én azt szeretem. Ilyenkor megeszem a szárított zöldséget, mazsolát, akármilyen aszalt cuccot, mogyorót, mandulát, tökmagot, szotyolát, csipszet, csokit. Lenyalom nagy örömmel a jégkrémet a pálcikájáról, meghalok a pukiért, és még sorolhatnám. Nincs az az egyébként kutya számára ehetetlen dolog, amit el ne kunyerálnék. És kunyizni azt aztán nagyon tudok! Nincs még egy olyan eb a világon, aki úgy tudna a Gazdiék előtt éhen halni, mint én! Nincs olyan dolog, amit be ne vetnék a cél érdekében! Tudok nézni esdeklőn, kihívón, tudok a füleimmel kommunikálni, ismerek minden parancsot, amit nap közben meg se hallok, vagy ha igen azonnali hatállyal ignorálom. De este! Szabályosan kivirulok! Ráadásul, mikor valamelyik Gazdi feláll és kimegy, azonnal lázas porszívózásba kezdek és ölni tudok, minden elhullajtott morzsáért.

Szerencsére elkezdődött a nyitott erkélyajtó időszaka. Bár most ez nem teljesen igaz, de amíg szép idő volt, kinn alhattam a teraszon. Egész éjjel bámulhattam a fények játékát, a mocorgó leveleket és ágakat, és nagyon ügyeltem a macskákra. Csak arra kellett vigyáznom, nehogy hangos elragadtatásomra felébredjen a család, mert én tudom, hogy a papucs az lábbeli, de azt is, hogy baromira tud repülni! Hajnalban pedig nincs szebb dolog, mint az ébredező, boldog madarak csicsergésére ébredni. Gazdianyu kell legelőször, azt mondja, neki kell kis idő, míg magához tér. Ilyenkor én a helyére fekszem, hogy melegen tartsam az ágyát, hátha mégis inkább visszafeküdne. Őt követi Gazdiapu, aki megcsinálja a család reggelijét. Őt már érdemes követni, mert mindig elejt valami finomságot közben. Nagyon ügyetlen. Hol egy szelet szalámi, hol egy kis sonka esik ki a kezéből. Lehet, hogy még álmos! De az is lehet, hogy csak kedveskedni akar nekem?! Amikor itt az idő, jönnek a fiúk is. Ilyenkor én diszkréten visszavonulok, mert erősen megnő a népsűrűség a konyhában és csak láb alatt lennék. Inkább visszafekszem Gazdiapu helyére. Őt nem zavarja én meg szeretem érezni a szagát.

Ez egy virág ám! Nem ehető!

Visszatérve a környék faunájára, a minap jól megviccelt egy macska. Amolyan ronda, girhes dög volt, olyan színekben pompázott, mint egy leharcolt papagáj. Volt azon minden pirostól a drappig, feketétől a sárgáig. Ritka ronda egy jószág volt, nekem elhihetitek! Na, amint megláttam, felborzoltam hátamon a szőrt, farkamat vigyáz állásba merevítettem, én magam meg felvettem a vadászó kutya pozitúrát. Jobb első mancsom felemelve, ahogy illik. Erre minden értelmes macska - már ha egyáltalán van ilyen - fogja magát és gyorsabban tűnik el, mint ahogy én megláttam. Én ilyenkor, csak hogy jelezzem ki az úr a háznál, még utánuk kiabálok, aztán hagyom, hagy remegjen a fa, kerítés vagy ki mit választ tetején. De ez a macskák szégyene nem szembe fordul velem? Hátát felpúpozza és a száján olyan hangokat ad elő, mint egy asztmás IFA. Karmait kieresztette és ott gübbeszt előttem, mint aki nekem akar jönni. Ezen úgy meglepődtem, hogy kérdőn néztem gazdira, hogy most mi legyen? Ő meg csak annyit mondott szokásos nyugodt hangján: hagyd! De nem addig ám! Elkezdtem tipródni, a tappancsaimat a földhöz csapkodtam, és erősen neki akartam menni. De gazdi nem engedte. Szégyen szemre meg kellett hátrálnom. Azt mondta Gazdiapu, hogy egy ilyen macska kikaparhatja a szemem. Nem igen hittem, de ha az a parancs, hogy "hagyd!", akkor hagyni kell!

A mókusokat viszont átkergettem a szomszéd erkélyére már a puszta létemmel is. Azóta, amikor sétálni megyünk mogyoró héjjal és makk kupaccsal dobálnak meg. De akkor is én vagyok a főnök! A kicsinyes bosszúnak meg nem dőlök be! Viszont a rigókat egyszer szeretném megszaglászni. Állandóan ott ugrálnak előttem, de amikor oda akarok menni elrepülnek. Ez nem igazságos! Hiába vagyok a gyorsabb, ők magasabbra tudnak jutni. Hát hogy a csudába ismerkedjen így egy jó érzésű eb? Ráadásul most még egy régi cimborámmal is összebalhéztam, a Benjivel. Nem tudom miért, de mostanában, ha meglát, el kezd ugatni rám. Talán azt vette rossz néven, hogy párszor megforgattam a sárban? Pedig olyan jó móka volt! Egy ilyen kis fehér spicc, állatira jól mutat fülig sárosan!

Anyák napja

Május első vasárnapja van, ami hagyományosan az anyák napja. E jeles alkalomból Gazdi reggelinél betolt az arcomba két szelet sonkát, mondván, én is nőből vagyok, tehát jár! Tőlem! Én ugyan sose leszek anya, asszem, de az igaz, hogy lány kutyus vagyok, úgy hogy akár jár is a kedvesség. Azt ugyan rendkívül diszkriminatívnak veszem, hogy ugyan ezen alkalomból Gazdianyu egy nagyobb tétel After Eight csokit kapott, de hát mindig a kicsivel szúrnak ki! Hát nem? 

A múlt héten Gazdiék jó időre egyedül hagytak, mert bementek a városba, valamilyen banzájra. Azt mondták, hogy ott én biztosan összecsinálnám magam a félelemtől. Nem értettem, miről is beszélnek, de azért magamban nyugtáztam, hogy ahhoz valóban nem kell nekem a belvárosba mennem, erre bármikor képes vagyok itthon is. Aztán, amikor hazaértek, bekapcsolták a tévét, rákapcsolták a videókamerát és lejátszották, amit láttak. Hát, tényleg kutyapelusra lett volna szükségem! Egy csomó autó meg motor iszonyatos sebességgel döngetett a belváros utcáin és mindenféle félelmetes manővert mutatott be, amitől még Levi gazdi is lesápadt. Aztán jött egy kis nyitott autó, valami gomb* vagy mi vezette (*Button - Gazdi megjegyzése), és borzalmas hangok közepette, 260 km-s sebességgel végig robogott a körúton. Na, ettől még Gazdianyu is összehúzta a szemöldökét és erősen Gazdiapuba csimpaszkodott. Hát, tényleg nem élveztem volna a dolgot! Gazdiék azonban jól érezték magukat, és családdá kovácsolódva tértek haza, ami viszont nekem nagyon jó érzés volt. 

Más! Állítólag valami internetadót akarnak bevezetni. Gazdi azt mondja, hogy ha ez tényleg igaz, akkor leveszi a képem a netről, mert képenként 3 forintot és hozzászólásonként 2 forintot kell majd fizetni. Kikérem magamnak! Ha a képemet emiatt kell levenni, akkor én az ombucmanhoz fordulok, mert ez nem más, mint az ebadó aljas kiterjesztése, ami alól sok szenvedés árán mentesültem (csip, ivartalanítás, örökbefogadás). Hát hol élünk!? Itt már nemhogy emberi jogok, de állati körülmények sincsenek! Hát már mindenért fizetni kell?! Igen, mindenért fizetni kell! Azt kapod, amit teszel! Én is, más is. Csak más valahogy mindig jobbat kap. A szemete az mindig nekünk jut. Azok is, akik ezt csinálják! Kutya világ van! Illetve dehogy! A kutyavilágban aranyos gazdik vannak, akik szeretnek bennünket, gondoskodnak rólunk, lesik minden kívánságunkat, etetnek és itatnak, sétálni visznek. Az is igaz, hogy a gazdikat nem mi, a kutyanép választjuk. Azok valahogy csak úgy vannak. Ha mi választanánk, sohasem választanánk olyan gazdit, amelyik elveszi az ennivalónkat, fizettet az innivalóért, a sétát külön feladatokhoz köti és a szeretet helyett folyton azt sulykolja belénk, hogy az előző gazdi milyen gonosz volt. Ha ilyen gazdink lenne, már rég elzavartuk volna, ráadásul kicsipkézett fenékkel kellene menekülnie, hiszen nem csak kiskutyák vannak, hanem olyanok is, amik jó nagyot tudnak harapni. Az emberi társadalom nem ilyen. Az csak maszatol, keni jobbra, keni balra a dolgokat. Aztán még jól bele is lép! Ezt nem szedi össze zacskóba és dobja az első dizájnos kukába! A világon mindenütt azzal foglalkoznak az okosok, hogy minél több ember jusson információhoz, lehetőleg ingyen, mert a tudás hatalom, és nem lehet társadalmi csoportoké ez a hatalom. Nálunk, ha tudni akarsz fizess! Fizess az iskoláért, a vizsgákért, az internetért, telefonért és mindenért, mert a mi gazdink nagyon éhes, és a világ minden pénze kevés, mert nem gondolkodik, hanem költekezik. Ráadásul csak magára és a szűkebb családra költ, nem ismeri az emberséget, a nagylelkűséget. Nem tudja, amit mi kutyák már ősidők óta fújunk, hogy adni jobb, mint kapni. Mi meghalunk a gazdiért, ha kell, gondolkodás és mérlegelés nélkül, és nem várunk cserébe semmit, hiszen ő a mi gazdink! A választott képviselőink ezzel szemben azt kívánják, hogy mi haljunk meg értük ugyan ilyen odaadással. Azt hiszik, hogy ők a mi gazdijaink. De nem! Mi vagyunk az ő gazdijuk! Nekik kéne értünk tevékenykedniük, nem fordítva! A gazdi választja a kutyát, nem a kutya a gazdit, tisztelt urak! Ezt ne tessék elfelejteni!

Nos! Mindenkitől elnézést kérek, hogy beletojtam az anyák napi megemlékezésbe, de ezt egyszer ki kellett írnom magamból. Mindazonáltal nagyon boldog anyák napját kívánok minden hölgy olvasómnak! Szeretlek és tisztellek Benneteket!

Testmozgás - minden áron!?

Kicsit már fáradt vagyok

Bolond áprilisi idő van. Hol meleg, hol hűvös. Az eső szerencsére csak éjszakánként esik, bár a reggeli séta utáni törölgetést így sem úszom meg. Húsvét óta nem igazán találtam meg a nyugalmamat, mivel a hét napjai össze-vissza lettek kuszálva. Hétvége munkanap, máskor meg mindenki itthon van, mikor dolgozni kéne. Sétálni viszont rendszeresen megyünk Gazdiapuval, ami azért továbbra is nagy öröm. A szomszédban képződött egy új kutyus, Ubinak hívják, és szintén lelenc. Szeretem, bár ő még csak kölyök, ezen állapot minden előnyével és hátrányával.

Nem tudom miért, de újra rám tört a füvezhetnék. Gazdi azt mondja olyan vagyok, mint egy fűnyíró. Szó ami szó, tényleg. Viszont a füvön kívül továbbra is szeretem Gazdiapu főztjét. Mostanában inkább főz nekem valamit, miután bojkottot jelentettem be a kutyakaja frontján. Nem kell komoly dolgokra gondolni, csak rizi-bizi, rántott karfiol, húsleves, brassói és ilyesmi kerül a tányéromra. Valamelyik nap hallottam, amint Gazdiék arról beszélgettek, hogy a házi koszt nem való kutyának, de ha mást nem eszik? Annyira igaz, hogy ha kevert kaját kapok ( pl. kutyakaja plusz tészta), akkor a tésztát eszem meg először.

Ennyi pitypang egy rakáson!

Tegnap, szombat délután, megint elmentünk a kutyafuttatóba. Most Gazdianyuval hármasban. Valamiért Gazdianyu hozta a labdámat is, azt hitte, hogy majd én fogok futkosni utána. Azt már nem! Inkább csak szagolgattam, füveztem és bóklásztam, élvezve a póráz nélküli szabadságot. Aztán befutott egy angol szetter. Na, onnantól már játszani is volt kedvem. Szegény olyan sovány volt, hogy azt hittem ha rákiabálok, azonnal szétesik. De inkább ő kiabált velem, mikor már nem volt kedvem futkározni. Gazdiék próbáltak fényképeket csinálni, de én résen voltam! Állandóan a fenekemet mutattam, nem vagyok én egy Heidi Klumm! Nézegesse Gazdiapu az ő képét! De azért sikerült nekik pár használható fotót ellőni, ami itt látható. A futtató viszont szép volt. Telis-tele pitypanggal, vagy ahogy Gazdianyuék hívják pimpimpáréval. A fiúk szerint meg egyszerűen kutyatej, ami viszont badarság. Honnan lenne nekem tejem?! Ráadásul ilyen sárga!

Hazafelé aztán megálltunk a boltnál és kaptam töpis pogit! Ezért már megérte ez a rengeteg mozgás! Este már nem is volt kedvem lemászkálni. Még belegondolni is szörnyű, hogy lassan újra szünet lesz a suliban és nekünk mászkálni kell a tóhoz meg mindenfelé. Bár ahogy hallgattam Gazdiaput, lehet, hogy ez a nyár nem lesz olyan mozgalmas, erről tett az átszervezett tömegközlekedés!

Pogit nekem! Még, még, még...

Ja! És még valamit! A kerületünkben az az új szlogen, hogy a hegyvidék legyen kutyakaka mentes! Legyen, én egyet értek! Bár szagok nélkül kicsit nehezebb lesz az én dolgom, de ugye én nem vagyok adófizető! Most még. Mivel itt csak az történik, amit az adófizetők akarnak! Én csak azt kérem, hogy ne legyen emberi ürülék az erdőben, hűtőszekrény és WC deszka sem igen kell oda. A sörös dobozokról már nem is beszélve! Ha az a cél, hogy a hegyvidék legyen zöld, és már csak az én együtt működésem kell ehhez, akkor ígérem, hogy befele kakilok, ha kell, vagy zöldet! Nem szeretném, hogy én legyek az élhető környezet aláaknázója ( szó szerint)! 

Valahogy nekem még is az az érzésem, hogy ez az egész nem rajtunk, kutyákon és gazdikon múlik. Inkább csak valamilyen pótcselekvés ez a szervezők részéről. Hiszen mindig kell valaki, valami, amire lehet haragudni. És mi kutyák ugye védtelenek vagyunk az emberekkel szemben.

Húsvét - újra

Ilyen voltam...

Gazdiapu figyelmeztetett, hogy már egy éve boldogítjuk egymást. Bizony, bizony. Most, hogy így említi, valóban. Egy éve, hogy megjelentem az életükben, vagy ők az enyémben? Ez nézőpont kérdése. Már sok mindenre nem is emlékszem, ezért végig olvastattam Gazdival eddigi bejegyzéseimet, csak a memória frissítés okán. Emlékszem, milyen rettegve léptem be a lakásba, milyen furcsa volt minden számomra. Új szagok, új környezet, új érzések - régi félelmek. Emlékszem, amint az első este bekakiltam, mert még nem tudtam kifejezni magam érthetően, aztán emlékszem a finom húsvéti sonkára, amit az asztalról ettem meg, ezzel nagy bánatot okozva Gazdinak. Emlékszem arra, hogy egy csomó dolgot meg kellett tanulnom, például, hogy nem fekszünk Gazdianyu párnáján, hogy a papucsok lábbelik, nem szájbelik, hogy az asztal az ember területe és így tovább. Ha ugatok magamtól megyek büntibe, a lépcső tetejéről nem katapultálok, megvárom a "mehetsz" utasítást, leülök az utcasarkon, nem akarok mindenáron nagyobb darabokat kikanyarítani a nekem nem tetsző járókelőkből, ámbár az ugatásról nem tudok leszokni. Utálom a macskákat is, illetve nem is tudom, mert eddig még egy sem várta meg míg odaérek. Lehet, hogy őket szeretem? Ez a helyzet a mókusokkal is, ráadásul ők még dióval is megdobálnak alkalmanként. 

Amikor Gazdi dolgozik...

Szeretem az erdőt körülöttünk - még ha mocskos is, szeretek a napon sugárzást gyűjteni az erkélyen és szeretem az esőt ( ha nem zuhog, csak csendesen szemerkél), szeretem a havat, szeretem a friss virágillatot, az eső áztatta erdőt, a haverokat ( Benji, Dana, Frédi, Füles), a Mancit nem szeretem, de a többi kutyus az mind haver! Van néhány szomszéd, akit szintén nem csípek, de vannak, akikkel semmi bajom. 

És nagyon szeretem a Gazdikat! Gazdianyut, akivel meg kellett küzdenem Gazdiapu szívéért és néhány szabály kapcsán, de mára már nagy a lamúr köztünk, Kiskisgazdit, aki úgy ki tud hozni a sodromból, ahogy senki más, Nagykisgazdit, aki néha csak mellém telepszik és csöndesen simogat, és persze Gazdiaput. Ő, aki enni, inni ad, főz nekem (is), sétáltat, lesi minden gondolatom. Vele szeretek játszani, rágcsálni a kezét, de az is jó, amikor csak hozzám bújik, valami csacskaságot suttog a fülembe és megpuszil. És ezt naponta többször is megteszi, hiszen itthon van velem. Sokat sétálgatunk, boltba járunk, de néha egyedül hagy, ilyenkor kicsit nyüszögök, de nagyon várom haza. Aztán van, amikor kicsit megsértődök, ilyenkor durcizom, nem megyek, ha hív, de nem bírom ám sokáig! Végül is ő a falkavezér! Meg a többiek is - azt hiszem. Mindent egybevetve, az az érzésem jó helyre keveredtem és remélem Gazdiknak is ez a véleményük! 

És most! Hát nem látszom bolDOGnak??

Már nem emlékszem mi is volt ez előtt - időszámításom előtt. Már minden olyan természetes. És a legjobb - szeretek szeretni! És van kiket. Van kire számítanom és ők is mindenben számíthatnak rám! Ide aztán be nem jön senki! Még az se, akit a Gazdi beengedne! Hogy is ne! Ő nem tudja eldönteni, ki is a jó ember! Képes lenne még a postást is beengedni! Naaa neee! Azért ezt ugye nem hagyhatom, bár a kapott pénzt mindig megszagolom és jónak ítélem, de azért a postás az még is csak ellenség. 

Remélem az egy éves jubileumunkat megünnepeljük valami finomsággal. Ahogy a Gazdit ismerem, ő már tudja is mivel lepjen meg. Ugye gyertya is lesz rajta? Lécci, lécci, lécci!