Fifi fóka

Mihez tartás végett! Így nézek ki...

Megint eltelt három hét, amikor ismét lustának bizonyultam. Nagyon élveztem, hogy a hőség alábbhagyott, így a lakásban sem emelkedett a hőfok harminc fölé. Napközben még nem igen volt kedvem sétálgatni, de reggel és este már újra a régi voltam. Mostanában Gazdianyu is jön velünk esténként, amit nagyon élvezek, mert amíg gazdiék beszélgetnek, én elmélyülten szagolgathatok.

Voltunk ismét Velencén, de erre most nem szeretnék sok szót vesztegetni, csak annyit, hogy noha gazdiéknak már volt alapszínük, mégis úgy odakozmáltak, mint a pirítós. Most olyan rojtos a hátuk, mint a szétrágott pokrócom.

Gazdianyu itthon van egy hétig szabin, ami nem tudom, hogy mi, de azt hiszem az a szabi, mikor már tele van a púpja mindennel és ezért a kollégái helyett minket boldogít naphosszat.  Galád módon, ezt az időt fel is használták arra, hogy elvigyenek a kozmetikushoz. Nehogy arra gondoljatok, hogy tele vagyok pattanással és azért! Á, dehogy! Inkább toklásszal, meg gubanccal. Nem is kaptam uborka pakolást, csak fürdetést, meg trimmelést. Hál' Istennek gazdiék rájöttek, hogy nem kell engem nyírogatni, csak a bundámat vékonyítani! Szép is lettem! De nagyon ám! És ami fő, jobban viselem a nyarat.

Ki is próbáltuk tegnap, mikor is úgy döntött a család, hogy "kicsit" kimozdulunk. Már előre rettegtem, mert az nálunk vagy több órai utazást jelent vagy húsz kilométer gyaloglást. Szerencsére most kombinált volt a dolog, mert lebuszoztunk a Margit hídig, és onnan aztán gyalog mentünk a hídon a szigetre. Nem mondhatom, hogy nem élveztem! A hídon megcsapott a Duna szag, és bár ezt még ezidáig nem éreztem, azonnal beleszerettem. Lehet, hogy egyszer már volt dolgom a folyóval? Én nem emlékszem, de az orrom úgy látszik igen. 

Ahogy beértünk a szigetre, azonnal a víz felé akartam húzni az engem kísérő családrészeket, de akkor még ellenálltak. Sétáltunk egy nagyot, már megint. Beültünk egy teraszra, ahol nem szolgáltak ki bennünket valamiért, már megint. Tovább sétáltunk, és végül a Nagyszálló teraszán olyan kiszolgálásban volt részünk, ami egy csinos kutyának kijár. Azonnal hoztak egy tálkában vizet, gazdiéknak meg valami löttyöt, amiről elismerően nyilatkoztak. Azt hiszem kávé lehetett, mert ezek állandóan azt isszák. Viszont hoztak sütit is hozzá, sajnos nem nekem. Nem is értem, ha a kávé mellé jár a keksz, akkor az én vizem mellé miért nem jár a torta? De nem baj! Gazdiék tudták a dolgukat és takarosan megosztották velem a cuccot.

Út közben még tűpárnát is találtunk!

Miután kipihentem magam, visszaindultunk, de most már végre a víz parton. Gazdianyu levette a cipőjét és a vízben pacsált kicsit, én meg, hogy ne unatkozzon ott egyedül, vele tartottam. Nagyon élveztem a hullámokat, a víz hűsét a lábamon és azt a sok finom illatot, ami körül vett. Gazdiapu a Duna mellett nőtt fel, így genetikailag kódolva van benne a folyó iránti rajongás, de én is be vagyok oltva Dunával, az biztos! Kit érdekelt, hogy most lettem frissen duerolva? Mint az őrült rohangáltam a vízben és a parton. Gazdiék szeme többször könnybe lábadt, amint nézték, hogy mennyire élvezem a dolgot. Nem voltam én ott fáradt, elnyűtt, unott! Egyszerűen csak élveztem a víz adta szabadságot. Mikor már újra a hídon sétáltunk hazafelé, még akkor is csak meg-megállva szagolgattam a rácsok között, hogy minél több illatot vihessek haza. Gazdiapu mondta is, hogy úgy szeretem a vizet, mint egy fóka.