Mókusok, macskák, lepkék és rigók

Ilyenkor jön a: Ne füvezzé má!

Ezzel el is mondtam minden engem érdeklő dolgot, majdnem. Mert arra ennyi idő elteltével már rájöttem, hogy én mindent szeretek, aminek csörög a papírja, celofánja, alufóliája, egyszóval a göngyöleg. Ugyanis Gazdiék esténként adnak az egészségtelen életmódnak, szerencsére. Ilyenkor a TV mellett előkerül a kamrából mindenféle csörömpölő cucc, lett légyen az bármi, de én azt szeretem. Ilyenkor megeszem a szárított zöldséget, mazsolát, akármilyen aszalt cuccot, mogyorót, mandulát, tökmagot, szotyolát, csipszet, csokit. Lenyalom nagy örömmel a jégkrémet a pálcikájáról, meghalok a pukiért, és még sorolhatnám. Nincs az az egyébként kutya számára ehetetlen dolog, amit el ne kunyerálnék. És kunyizni azt aztán nagyon tudok! Nincs még egy olyan eb a világon, aki úgy tudna a Gazdiék előtt éhen halni, mint én! Nincs olyan dolog, amit be ne vetnék a cél érdekében! Tudok nézni esdeklőn, kihívón, tudok a füleimmel kommunikálni, ismerek minden parancsot, amit nap közben meg se hallok, vagy ha igen azonnali hatállyal ignorálom. De este! Szabályosan kivirulok! Ráadásul, mikor valamelyik Gazdi feláll és kimegy, azonnal lázas porszívózásba kezdek és ölni tudok, minden elhullajtott morzsáért.

Szerencsére elkezdődött a nyitott erkélyajtó időszaka. Bár most ez nem teljesen igaz, de amíg szép idő volt, kinn alhattam a teraszon. Egész éjjel bámulhattam a fények játékát, a mocorgó leveleket és ágakat, és nagyon ügyeltem a macskákra. Csak arra kellett vigyáznom, nehogy hangos elragadtatásomra felébredjen a család, mert én tudom, hogy a papucs az lábbeli, de azt is, hogy baromira tud repülni! Hajnalban pedig nincs szebb dolog, mint az ébredező, boldog madarak csicsergésére ébredni. Gazdianyu kell legelőször, azt mondja, neki kell kis idő, míg magához tér. Ilyenkor én a helyére fekszem, hogy melegen tartsam az ágyát, hátha mégis inkább visszafeküdne. Őt követi Gazdiapu, aki megcsinálja a család reggelijét. Őt már érdemes követni, mert mindig elejt valami finomságot közben. Nagyon ügyetlen. Hol egy szelet szalámi, hol egy kis sonka esik ki a kezéből. Lehet, hogy még álmos! De az is lehet, hogy csak kedveskedni akar nekem?! Amikor itt az idő, jönnek a fiúk is. Ilyenkor én diszkréten visszavonulok, mert erősen megnő a népsűrűség a konyhában és csak láb alatt lennék. Inkább visszafekszem Gazdiapu helyére. Őt nem zavarja én meg szeretem érezni a szagát.

Ez egy virág ám! Nem ehető!

Visszatérve a környék faunájára, a minap jól megviccelt egy macska. Amolyan ronda, girhes dög volt, olyan színekben pompázott, mint egy leharcolt papagáj. Volt azon minden pirostól a drappig, feketétől a sárgáig. Ritka ronda egy jószág volt, nekem elhihetitek! Na, amint megláttam, felborzoltam hátamon a szőrt, farkamat vigyáz állásba merevítettem, én magam meg felvettem a vadászó kutya pozitúrát. Jobb első mancsom felemelve, ahogy illik. Erre minden értelmes macska - már ha egyáltalán van ilyen - fogja magát és gyorsabban tűnik el, mint ahogy én megláttam. Én ilyenkor, csak hogy jelezzem ki az úr a háznál, még utánuk kiabálok, aztán hagyom, hagy remegjen a fa, kerítés vagy ki mit választ tetején. De ez a macskák szégyene nem szembe fordul velem? Hátát felpúpozza és a száján olyan hangokat ad elő, mint egy asztmás IFA. Karmait kieresztette és ott gübbeszt előttem, mint aki nekem akar jönni. Ezen úgy meglepődtem, hogy kérdőn néztem gazdira, hogy most mi legyen? Ő meg csak annyit mondott szokásos nyugodt hangján: hagyd! De nem addig ám! Elkezdtem tipródni, a tappancsaimat a földhöz csapkodtam, és erősen neki akartam menni. De gazdi nem engedte. Szégyen szemre meg kellett hátrálnom. Azt mondta Gazdiapu, hogy egy ilyen macska kikaparhatja a szemem. Nem igen hittem, de ha az a parancs, hogy "hagyd!", akkor hagyni kell!

A mókusokat viszont átkergettem a szomszéd erkélyére már a puszta létemmel is. Azóta, amikor sétálni megyünk mogyoró héjjal és makk kupaccsal dobálnak meg. De akkor is én vagyok a főnök! A kicsinyes bosszúnak meg nem dőlök be! Viszont a rigókat egyszer szeretném megszaglászni. Állandóan ott ugrálnak előttem, de amikor oda akarok menni elrepülnek. Ez nem igazságos! Hiába vagyok a gyorsabb, ők magasabbra tudnak jutni. Hát hogy a csudába ismerkedjen így egy jó érzésű eb? Ráadásul most még egy régi cimborámmal is összebalhéztam, a Benjivel. Nem tudom miért, de mostanában, ha meglát, el kezd ugatni rám. Talán azt vette rossz néven, hogy párszor megforgattam a sárban? Pedig olyan jó móka volt! Egy ilyen kis fehér spicc, állatira jól mutat fülig sárosan!