A kezdetek

 Egyik reggel - Gazdi szerint csütörtökön - ugyan úgy indult a nap, mint mindig. Játszottunk a többiekkel a kennelben, a látogatók jöttek-mentek, mi meg pipiskedve próbáltuk felhívni magunkra a figyelmüket. Nem sok sikerrel. Aztán jött egy pár. A kan odajött hozzánk és beszélgetni kezdett velünk. Megszagolgattam és volt köztünk valami kémia. Aztán a szuka elhívta, és mentek tovább. Nagyon csalódott voltam, különösen, mikor megláttam, hogy egy másik kutyával mennek sétálni. Nagyon szurkoltam, hogy valamit rontson el az a bolhafészek! És igen! Nem sokára jöttek is vissza, egyikük sem látszott boldognak. Szerencsére! Aztán többször körbe mentek a ketrecek között, de mindig vissza.visszatértek hozzánk. A kan - aki később a Gazdi lett - lekuporodott elénk és csak nézett, ahogy mórikáltuk magunkat. Aztán beszélt valamit Gazdianyuval és jött a gondozó, aki valami rettenetet tett a nyakamra, de bánta a fene, hiszen sétálni vittek! Elmentünk az autójukig, ahonnan Gazdi kivette a telefonját és fényképezni kezdett, engem! Tetszenek érteni? Engem! Itt már gondoltam, hogy egyenesben vagyok, de mikor visszaértünk megint be kellett mennem a ketrecbe. Elmondtam az összes kutyaimát amit tudtam, hogy ne felejtsenek itt és bejött! Kisvártatva szép új hám került rám és Gazdianyu tutujgatott, míg Gazdi az irodában kisakkozta, hogy elvihessenek.

Tessék engem békén hagyni!

Hazafelé a nagy boldogságban jól összehánytam a kocsit, de nem bántottak érte! Arra azért rájöttem, hogy az autó nem barát. Jó sokat kocsikáztunk, de végre-valahára kiszállhattam. Egy nagy kertben találtam magam egy nagy ház mellett, ami sajnos tele van lépcsővel, ami szintén nem barát! Így aztán Gazdianyu ölbe kapott és így nem kellett vacakolnom a járással. Ahogy kinyílt az ajtó egy hatalmas csillogó valami állta az utam, amiben egy másik kutya figyelte minden mozdulatomat, szakasztott olyan, mint én. Húúú! Ezt nagyon nem értettem! próbáltam hozzá beszélni, de sem szaga sem hangja nem volt. Gondoltam majd megkerülöm, hát nem olyan fából faragtak, hogy feladjam! De nem sikerült, mert hátulról meg fal volt a kutya helyén. Na, ezzel el volta vagy fél órát, a Gazdi meg dőlt a nevetéstől. Aztán körbeszimatoltam a lakást, végül rájöttem hol a helyem! A kanapén! El is aludtam mindjárt, hogy kipihenjem a fáradalmakat és izgalmakat. Mikor felébredtem, már várt egy saját tányér, ami csak az enyém! És friss víz. Miután kielégítettem eme szükségleteimet, már csak kakilni és pisilni kellett. Erre találtam a hálószobában egy jó kis helyet. Azt nem állítom, hogy elképzelésem találkozott Gazdiékével, de megoldották a problémát. Nem is hiszem, hogy ilyen jó dolgom lesz, ki se kell mennem a házból és mindent el tudok intézni! Teljes körű a szolgáltatás!

Amikor nem papucs van a számban

Az érkezésem óta eltelt idő kellemesen telik, már megismertem a család nagy részét. Remekül szórakoztunk! Én mindenkinek adtam munkát! Hol kakiltam, hol pisiltem, hol sétáltatni kellett, hol etetni. Gazdi vett nekem egy rágókát, miután az összes cipő és papucs megismerkedett velem. Ja, meg a széklábak, asztal kereszttartók és minden, ami egy jól felszerelt háztartásban csak szembe jöhet. Szóval a rágókára azt mondták az én hiszékeny Gazdámnak, hogy egy hétig is elcsócsálgatom majd. Hááát! Húsz perc alatt ment a levesbe az egész! Ugye milyen jó vagyok? Gazdi elolvasta, mi jellemző rám, hát az hogy hűséges vagyok, odaadó, rettenthetetlen és még vagy tucat remek dolog. A rettenthetetlenségemről igazán a papucsok tudnának ódákat zengeni! Gazdi szerint könnyebb egy zsák bolhát megszelídíteni mint engem nyugalomra bírni. De azért próbálkozik! Most épp elnyúlva ejtőzöm Gazdival szemben a szőnyegen, miután már másodszor ettem és sétáltam a mai napon. Azért azt nem hiszem, hogy ezt kéne velem tenni, háromszor egy óra séta! Még az a jó, hogy estére Gazdi is kifekszik, így nem egyedül horkolok.

Azt hiszem jó lesz itt! Puszi mindenkinek, majd még jelentkezem!