Évforduló következik

Egy kép a múltból, három évvel ezelőtt...

Tegnap találkoztunk séta közben a szomszédasszonnyal, aki, mint kiderült nagy rajongóm. Ő szólt, hogy már jó régen írtam utoljára. És tényleg. Még karácsony előtt. Itt és most, csak Önöknek jön a folytatás - hogy ilyen banális legyek.
Szerencsére a tél eltelt. Rövid is volt, hideg sem volt, tehát összességében egész jó volt. A hó hiánya zavart kissé, mert azért azt nagyon szeretem. Olyan jó dolog az orrommal túrni a havat, császkálni meg ugrálni benne! Helyette volt viszont sár, de az dögivel. Eleinte nem szerettem, mert mikor hazaértünk, állandóan lábat kellett törölni, de aztán Gazdiapu kitalálta, hogy egy nagy törölközőt készített az ajtó mellé, ami jó meleg is volt, így mikor hazaértem átfagyva és vizesen olyan jó volt belebújni. Ráadásul bevezette, hogy minden séta után, amikor lábat kell törölni, kapok egy nasit. Na ezért már a lábmosást is hagytam. Nem szerettem, de hagytam, mert a nasit azt nagyon szeretem. Nem is kell mást csinálnom, mint szépen leülni a könyvespolc elé - aminek a felső polcán van a zacskó - és bánatos barna szemekkel fel-fel nézni a polcra. Néha kicsit még mórikálom is magam, például a mellső két lábammal dagasztom a szőnyeget, ilyenkor tuti a siker!

Amikor meg vagyok nyírva...

Végre kitavaszodott. Akárhogy is, de ez a kedvenc évszakom. Ráadásul Gazdiapu emlékeztetett rá, hogy nem sokára húsvét jön, ami ugye egyrészt a sonkát jelenti, másfelől viszont most lesz három éve, hogy idekerültem. Mostanra, már nem is nagyon emlékszem, hogy milyen volt, amikor nem itt voltam. Szerencsére ezzel nem is kell foglalkoznom. De jön a sonkaaaaa!!! Na, azzal nem hogy érdemes, de kell is foglalkozni! Idén is lesz benne jó nagy cupák, ami csak az enyém! Persze a Kisgazdi igyekszik majd elvenni tőlem, de már most gyúrok rá, nehogy sikerüljön. Olyan komolyan tudok morogni, hogy csak na! A szomszéd férje még meg is ijed tőlem, bizony! De én nem bántom, hacsak nem kell neki a csontom. Mert azt nem adom ám!
Képzeljétek! Kaptam egy darab marhaságot, amit nem tudok szétrágni. Pokolian idegesít, de már az összes fogkő lejött a fogamról, mégse tudok vele zöld ágra keveredni. Pedig minden nap este, séta előtt rágom, de nem megy. Még egy kullancsnyit sem tudtam lerágni belőle. Szét tudnék robbanni az idegtől! Apropó kullancs. Beindult a szezon, már bennem is volt kettő, de megkaptam a nyaklevest, így azóta semmi bajom. Gazdi ugyan megfenyegetett, hogy nem sokára megyünk a kozmetikába és az orvoshoz, de remélem nem gondolta komolyan! Az oltást még csak elviselem, de a fürdetést, meg a nyírást azt utálom. Utálom még akkor is, ha a Gazdi utána mindig nagyon megdicsér és megszeretget. Jaj! A dicséretről jut eszembe. A minap egyedül jöttem haza a kutyafuttatóból! Persze Gazdi is jött mellettem, de nem volt rajtam póráz, csak nyakörv, mert anélkül ugye tilos a lakásból kimenni. Rájöttem, hogy jól nevelt Gazdim van, mert szépen jött lábnál, nem szaladgált előre, nem maradt le szagolgatni. Nekem egy kicsit nehezebb dolgom volt, mert a felső háznál állandóan macskaszag van, de hagytam, hagy örüljön a Gazdi. Egyszer én is lehetek nagyvonalú, vagy nem? Sajnos a második alkalom nem sikerült ilyen jól, mert annyira erős volt a macskaszag és a kapu is nyitva felejtődött. Azóta ismét csak pórázon mászkálhatok, de majd megmutatom én! Csak kapjak újra lehetőséget!

Most, amikor egy szkenerrel takarózom...

Addig is itt vagyok elnyúlva az ágyon, lustán, kényelmesen és élvezem, hogy a Gazdi egyenletesen kopácsol a gépen. Annyira álmosító! Na mindegy, most alszom egyet, a többit majd meglátjuk! Sonka veletek!