Téli rege

Ilyen volt amikor még sütött a nap

Rájöttem, nem szeretem az őszt. Nem tudom miért, de egész ősszel feszült és ingerlékeny voltam. A séták öröme elveszett, állandó rettegésben éltem. 

Kívántam én a levegőt, de mégis! Amikor kint voltam, azonnal magam alá kaptam a farkam, ami ugye nem üzemszerű állapotom. Kész kínszenvedés volt az életem. Gazdiapu nagyon toleráns volt velem, de néha azért elszakadt nála is a cérna. Ilyenkor dühösen figyelmeztetett, hogy kutya vagyok nem nyúl, de én inkább Malackának éreztem magam. Nem segített a depressziómon az sem, hogy az erkélyajtó állandóan csukva van, így nem tudtam ütre-főre kimászkálni.

Néha, mikor sütött a nap, azért elismertem, hogy remek helyen lakom. Annak ellenére, hogy állandó merengésemben meg-meg zavart egy-egy aljasul koppanó falevél, az erdő csodálatos hely.

Még mindig a szemetelő eső a kedvencem. Ilyenkor el tudok veszni a csodálatos illatokban. Órákig tudok szagolni egy fűszálat vagy egy lelógó faágat. Szegény Gazdi olykor gyökeret ereszt az erdőszélen várva, amíg gondosan végigszimatolom ezeket a tereptárgyakat.

Hahó!!! Itt a hó!!!

Aztán leesett az első hó! Húúú! Azt agyon szeretem! Bár elfed minden szagot, amit megszoktam, de egyáltalán nem zavar! Az orrom belenyomom a hóba, és usgyí! Gazdi meg is kérdezte párszor, hogy nem fagy-e le a nózim? Biztos mókás lehettem, mert nem egyszer hahotázott amikor rám nézett. 

Az egyik este aztán beigazolódni látszottak félelmeim. Amint az erdő felé vettük az irányt, furcsa, ám már ismert szag csapta meg az orrom. Az út szélén négy vaddisznó túrta az avart! Hát, én majdnem összecsináltam magam! Csak annyit tudtam tenni, hogy alaposan rájuk üvöltöttem. Ez azonban nem tűnt a legmegfelelőbb eljárásnak, mert az egyik elindult felénk, és nem tűnt barátságosnak! Én rábeszéltem Gazdit is, hogy húzzunk inkább az ellenkező irányba. Nem árulok el titkot - asszem  -, hogy mindketten farok behúzva menekültünk. Éreztem, szegény gazdin az adrenalin szagát. Nagyon berezeltem, és féltem, hogy megint lehord az üvöltözésem miatt, de ő is úgy meg volt ijedve, hogy meg sem álltunk a főútig. Szerencsére nem követtek a jószágok, de Gazdiapu szerint, ezért lehettem ideges az elmúlt időszakban, mert éreztem a jelenlétüket. Másnap reggel aztán megnéztük a nyomaikat a hóban, és rájöttünk, hogy ilyen túrásnyomokat már régebben is láttunk, csak akkor még nem sejtettük, hogy mi okozta.

Azóta óvatosabbak vagyunk az esti sétánál! Tegnap meg Nagykisgazdi találkozott egy rókával. Jesszusom! Lehet, hogy egy állatkertben kaptam szállást?