Advent előtti gondolatok

Végignéztem az elmúlt bejegyzéseimet és feltűnt, hogy utoljára a tavaszi hóesésben jelentkeztem. Közben múlt az idő, de a kedvem nem jött meg az íráshoz. Ha nem lenne hülyeség azt mondanám, hogy alkotói válságba kerültem. Na de egy kutya?! Így egyszerűen beismerem, lusta vagyok, mint a föld terhe - ahogy gazdi szokta mondani.

Megyek Füredre!

Próbálok időrendben haladva beszámolni az elmúlt fél év eseményeiről. Hát volt miről! Ott volt ugye a húsvét. Na akkor éppen nem történt semmi, a szokásos sonkázáson kívül persze. Az idén nem loptam el a kaját, megvártam, míg szépen magától a számba vándorolt. Ugyanis az emberek hamar megunják, hogy állandóan ugyan azt egyék, legyen az bármilyen finom is. Így aztán egy-kettőre kezdtek leesegetni a falatok kaja közben. A Kiskisgazdi igyekezett úgy beállítani a dolgot, hogy ügyetlenségében ejtett el ezt-azt, de ezt még én se hittem el neki. Aztán túl lettünk a sonkakóron és jött az érettségi időszak. A Nagykisgazdival nem lehetett zöld ágra vergődni, mert ő tanult, készült, vizsgázott, majd dolgozott. Velem alig törődött, de ahogy elnéztem mással se igen. Állandóan pakolt, vásárolt, pakolt majd kezdte előröl. Az az érzésem, hogy el akar hagyni minket.

Ők a GAZDIK!

Aztán pont az érettségi előtt a Kiskisgazdi beteg lett. Megrepedt a tüdeje. Kórházba került, valami nagyon intenzív osztályra, ahol becsövezték. Gondoltam is, milyen rossz lehet neki! Még emlékszem, amikor én voltam csöves. Állandóan kódorogni, meg az utcán félni! Aztán Gazdi azt mondta, hogy már nem csöves, jöhet haza. Nagyon örültem, mikor újra teljes lett a család! Hiába, na! Én már így szoktam meg, hát maradjon is így!

Jaj! Az a sok víz...

Ezután még nagyobb baj lett. Gazdiapu ment el jó sokára tőlünk. Azt mondták, hogy a szívével van baj, de én azt nem hiszem, hiszen nála jobb szívű gazda nem létezik! Pedig tényleg, infarktusa volt. Nagy, szirénázó mentő vitte el és csak egy hét múlva láthattam újra. Aztán meg el kellett utaznia Balatonra, a szívkórházba. Képzeljétek! Gazdianyú és Kiskisgazdi levittek magukkal engem is Balatonra. Sajnos a Gazdival csak kevés időt tölthettem, de minden nap láthattam. Sétáltunk jó nagyokat. Csak azt sajnáltam, hogy nem lehetett fürdeni. Valami idióta megtiltotta, hogy bemehessek a vízbe. Csinálja ő végig a nyarat a vízparton úgy, hogy nem mehet fürdeni! De azért voltunk vitorlázni! Hát azt nagyon utáltam! A szél a pofámba fújt, akár merre forgattam a fejem. A víz közepén attól féltem, hogy beleesek a hajóról. Bár a vízzel semmi bajom, de valahogy olyan félelmetes volt. Gazdiék azonban nagyon élvezték, hát hagytam őket örülni. Sajnos a nyaralásunk így nem sikerült valami fényesre, de legalább együtt volt a család, és az én kutya szívem megnyugodhatott.  Gazdi nem sokára hazajött és azóta is velem van. Újra együtt sétálunk, megyünk a boltba és általában mindig együtt vagyunk. Remélem ez már így marad mindörökké!

Ennyire fújt a szél!

Mire jól megnyugodtam, megfogyatkozott a család. Nagykisgazdi elköltözött. Mindenki szomorú volt, őt leszámítva persze. Gazdi azt mondja, hogy Dániába ment tanulni. Nem tudom mi az a Dánia, de messzebb van mint a Balaton az tuti, ugyanis, még mindig nem jött haza! Eleinte nagyon hiányzott. Állandóan bementem a szobájába és szagolgattam az ágyát, de nem volt benne. Sőt új szagok sem képződtek. Most már megszoktam, hogy csak hárman vagyunk, velem együtt négyen. Gazdi szerint nem sokára nagy meglepetésben lesz részem, mert állítólag hazajön! Hogy mikor senki sem tudja, mert nem hajlandó elárulni, pedig még a repülőtérre is kimennék elé, csak minél előbb láthassam!

Most épp adventre készülünk. Én szokásomhoz híven az ágyon fekszem és mélyen alszom a nap nagy részében, de nem zavar, hogy a Gazdiék készülődnek. Ha nem akarnak itt hagyni, tőlem azt csinálnak, amit csak akarnak. Csak én is maradjak az életük része! Tőlem fát is vághatnak a hátamon, ha együtt maradunk!

Ez a kedvenc időtöltésem

Nem rég néztünk egy filmet, együtt négyen. A gazdik ott feküdtek az ágyon, én a két hímgazdi között úgy, hogy mindegyikhez hozzáérjek. Egy kutyás film volt, a Marley meg én című. Olyan szomorú volt, hogy mindenki pityorgott a végén. Még én is. Milyen jó, hogy van családom és hogy szerethetem őket!

Tél, tavasz, nyár...

Húsvét előtt néhány nappal

Hogy rohan az idő! Nagyon régen nem jegyeztem fel gondolataimat. Nem mintha nem lennének, csak valahogy mindig volt valami, ami fontosabbnak tűnt. Itt van mindjárt a tél. Sokszor megviccelt az idő. Reggelente, mikor Gazdiapu séta előtt kinyitja az összes ablakot és erkélyajtót, én kislisszolok a lába között és felmérem a terepet. Volt amikor már tavasz szaga csapta meg az orrom, de mire leértünk durva telet éreztem. Aztán jött a húsvét, ami ugye a sonka ünnepe, sok tojással és főleg csokival, de itt hasig érő hó volt. Agyon is csapta a zabálós kedvemet, pedig az nagy szó! Bár hazudnék, ha azt állítanám, hogy nem élveztem azt a rengeteg havat. Imádom belefúrni az orromat és mint egy hóeke rohangálok. Gazdik megszakadtak a nevetéstől, hogy milyen tüneményes vagyok ilyenkor. Persze máskor is, csak az nem mindig tűnik fel, mert jól álcázom magam, például alvást mímelve. Ilyenkor néha még horkolok is a nagyobb beleélés kedvéért. Vagy mikor senki sem számít rá, vakkantok egyet-kettőt. Ilyenkor gazdiék frászt kapnak, de ilyen ez a játék! Mondjuk a télben a legrosszabb az állandó láb szutykolás. Én azért kitaláltam, hogyan tegyem érdekessé! Jól összesarazom magam, ilyenkor valamelyik gazdi letörölgeti a lábaimat vagy akár meg is mossa, de a lényeg, hogy utána jár a nasi, meg a jó kislány voltál dögönyözés. Rájöttem, hogy ez esőben is működik, remélem, nem lesz aszályos nyarunk!

Elárasztott bennünket a fehér ibolya!

Végre azért kitavaszodott. Ahogy Gazdiapu mondta, idén épp szerdára esett a tavasz, mert azóta nyár van. Most voltam a déli sétán és nem állítanám, hogy nem volt melegem. Viszont most van okom egész nap dögleni a gazdi asztala alatt. Gazdi olvasta, hogy Bostonban vigasztaló kutyákat alkalmaznak a sérültek kezelésénél. Ezen elgondolkodtunk így kettesben. Azt állítja az gazdám, hogy én remekül beválnék kórházi ebnek, ugyanis elfeküdnék a napsütötte folyosón és minden beteg jöhetne vigasztalni. Hozhatna nekem csontokat, ebédmaradékot, téliszalámit, velőt, szóval a kórházi koszt maradékát. Amikor meg megunnám a munkát, csak bevonulnék a főorvos szobájába és a díványán szunyókálnék egy sort. Egy jó hosszú sort.

Van ám újabb gond! Most tudtam meg, hogy Levi gazdi elhagy bennünket nem sokára. Én ezt nem is tudom felfogni - mármint mi az hogy elhagy? Gazdi úgy magyarázza, hogy ez olyan lesz, mint mikor én utoljára láttam az anyukámat. Addig ő gondoskodott rólam, azután nekem kellett törődni az életben maradással. Ezzel csak egy bökkenő van, nekem nem volt anyukám! A Kisgazdi viszont hamarosan elköltözik egy másik országba, mert egyetemre megy. Nekem aztán magyarázhat a Gazdi! Mit tudom én, mi az hogy másik ország, meg egyetem! Azt megérteném, ha valami szuka lenne a dologban, annak van értelme, de így?! Ez is valami emberi zagyvaság. Nem is értem, hogy az emberek hogyan tudják így túl bonyolítani az életüket? Enni, inni és aludni kell, meg néha kakilni. Ez nem olyan bonyolult! Szerintem menne nekik is! Jó, persze tudom, egy kutya élete ennél sokkal bonyolultabb. Néha fodrászhoz kell menni, kullancs csöppeket meg injekciókat kell kapni. Igen, lássuk be az én életem sem fenékig tejfel!

Kalendárium

Na! Újra öregebbek lettünk egy évvel. Ezt Gazdiapu mondta tegnap éjjel, mikor legszebb álmomból ébresztett, hogy meglocsoljon egy kis forralt borral. Jól esett a törődés, főleg, hogy nem ömlött rám a cucc.

És tényleg. Már lassan két éve boldogítom családomat a jelenlétemmel. Mennyi minden történt is ez alatt az idő alatt! És még mindig nem utálnak! Sőt! Egyre inkább beleszólást kapok a családi történésekbe. Ott vagyok minden reggeli, déli és esti étkezésnél, ráadásul finom kajákat is kapok az asztal mellett. 

Tudom, sokan felhördülnek, hogy jújj, kutya az asztalnál! Igen! De azok nem ismernek engem. Fogalmuk sincs arról, milyen ellenállhatatlan tudok lenni, amint valamelyik gazdi ölébe fektetem a kis fejem és milyen átható pillantásokat tudok lövellni a malacsült irányába! Ráadásul úgy tudok kérni, hogy nincs az a beton szívű szörny, aki ellen tudna állni nekem, amint ültő helyemben a bal első mancsommal szalutálok.

Szilveszterre Gazdianyu vett egy új naptárat a konyha falára. Természetesen kutyásat! Ez két okból is érdekes. Egyrészt eddig naptárat csak márciusban szoktunk venni, mert addigra leértékelik, és mert karácsony tájékán annyi minden másra is kell a pénz. Másrészt viszont ez nem egy egyszerű kutyákat ábrázoló naptár, hanem az ember nevek mellett ott virítanak a kutya nevek is. Innen tudom, hogy az én névnapom január 5-én van. Azt nem tudom, hogy ez most jó vagy rossz, hogy miért is fontos a névnap, de olyan jó, hogy az én nevem is ki van nyomtatva. És ami a legfontosabb! Gazdiapuval ünnepelhetek együtt, aki két nappal később van feltüntetve ugyanott. És miután gazdi ajándékot szokott kapni ez okból, így joggal reménykedhetek, hogy én is kapok meglepcsit! Vagy nem? Én már ki is találtam mivel lepem meg őt! Félre tettem egy jó malaccsontot, majd azt dugom az ágyába. Vagy a cipőjébe? Majd még eldöntöm!

Drága mindenki!

Ezúton is szeretnék minden kutyának, gazdának, leendő gazdának, és mivel éppen nagyon ráérek minden egyéb állatnak boldog (nem bulldog) új évet, eledelben gazdag, egészséges és szeretet teljes környezetet kívánni. Akit pedig érdekel, hogy mikor van a nevenapja, hát írjon ide kommentet! Addig is BUÉK!