Mókusok, macskák, lepkék és rigók

Ilyenkor jön a: Ne füvezzé má!

Ezzel el is mondtam minden engem érdeklő dolgot, majdnem. Mert arra ennyi idő elteltével már rájöttem, hogy én mindent szeretek, aminek csörög a papírja, celofánja, alufóliája, egyszóval a göngyöleg. Ugyanis Gazdiék esténként adnak az egészségtelen életmódnak, szerencsére. Ilyenkor a TV mellett előkerül a kamrából mindenféle csörömpölő cucc, lett légyen az bármi, de én azt szeretem. Ilyenkor megeszem a szárított zöldséget, mazsolát, akármilyen aszalt cuccot, mogyorót, mandulát, tökmagot, szotyolát, csipszet, csokit. Lenyalom nagy örömmel a jégkrémet a pálcikájáról, meghalok a pukiért, és még sorolhatnám. Nincs az az egyébként kutya számára ehetetlen dolog, amit el ne kunyerálnék. És kunyizni azt aztán nagyon tudok! Nincs még egy olyan eb a világon, aki úgy tudna a Gazdiék előtt éhen halni, mint én! Nincs olyan dolog, amit be ne vetnék a cél érdekében! Tudok nézni esdeklőn, kihívón, tudok a füleimmel kommunikálni, ismerek minden parancsot, amit nap közben meg se hallok, vagy ha igen azonnali hatállyal ignorálom. De este! Szabályosan kivirulok! Ráadásul, mikor valamelyik Gazdi feláll és kimegy, azonnal lázas porszívózásba kezdek és ölni tudok, minden elhullajtott morzsáért.

Szerencsére elkezdődött a nyitott erkélyajtó időszaka. Bár most ez nem teljesen igaz, de amíg szép idő volt, kinn alhattam a teraszon. Egész éjjel bámulhattam a fények játékát, a mocorgó leveleket és ágakat, és nagyon ügyeltem a macskákra. Csak arra kellett vigyáznom, nehogy hangos elragadtatásomra felébredjen a család, mert én tudom, hogy a papucs az lábbeli, de azt is, hogy baromira tud repülni! Hajnalban pedig nincs szebb dolog, mint az ébredező, boldog madarak csicsergésére ébredni. Gazdianyu kell legelőször, azt mondja, neki kell kis idő, míg magához tér. Ilyenkor én a helyére fekszem, hogy melegen tartsam az ágyát, hátha mégis inkább visszafeküdne. Őt követi Gazdiapu, aki megcsinálja a család reggelijét. Őt már érdemes követni, mert mindig elejt valami finomságot közben. Nagyon ügyetlen. Hol egy szelet szalámi, hol egy kis sonka esik ki a kezéből. Lehet, hogy még álmos! De az is lehet, hogy csak kedveskedni akar nekem?! Amikor itt az idő, jönnek a fiúk is. Ilyenkor én diszkréten visszavonulok, mert erősen megnő a népsűrűség a konyhában és csak láb alatt lennék. Inkább visszafekszem Gazdiapu helyére. Őt nem zavarja én meg szeretem érezni a szagát.

Ez egy virág ám! Nem ehető!

Visszatérve a környék faunájára, a minap jól megviccelt egy macska. Amolyan ronda, girhes dög volt, olyan színekben pompázott, mint egy leharcolt papagáj. Volt azon minden pirostól a drappig, feketétől a sárgáig. Ritka ronda egy jószág volt, nekem elhihetitek! Na, amint megláttam, felborzoltam hátamon a szőrt, farkamat vigyáz állásba merevítettem, én magam meg felvettem a vadászó kutya pozitúrát. Jobb első mancsom felemelve, ahogy illik. Erre minden értelmes macska - már ha egyáltalán van ilyen - fogja magát és gyorsabban tűnik el, mint ahogy én megláttam. Én ilyenkor, csak hogy jelezzem ki az úr a háznál, még utánuk kiabálok, aztán hagyom, hagy remegjen a fa, kerítés vagy ki mit választ tetején. De ez a macskák szégyene nem szembe fordul velem? Hátát felpúpozza és a száján olyan hangokat ad elő, mint egy asztmás IFA. Karmait kieresztette és ott gübbeszt előttem, mint aki nekem akar jönni. Ezen úgy meglepődtem, hogy kérdőn néztem gazdira, hogy most mi legyen? Ő meg csak annyit mondott szokásos nyugodt hangján: hagyd! De nem addig ám! Elkezdtem tipródni, a tappancsaimat a földhöz csapkodtam, és erősen neki akartam menni. De gazdi nem engedte. Szégyen szemre meg kellett hátrálnom. Azt mondta Gazdiapu, hogy egy ilyen macska kikaparhatja a szemem. Nem igen hittem, de ha az a parancs, hogy "hagyd!", akkor hagyni kell!

A mókusokat viszont átkergettem a szomszéd erkélyére már a puszta létemmel is. Azóta, amikor sétálni megyünk mogyoró héjjal és makk kupaccsal dobálnak meg. De akkor is én vagyok a főnök! A kicsinyes bosszúnak meg nem dőlök be! Viszont a rigókat egyszer szeretném megszaglászni. Állandóan ott ugrálnak előttem, de amikor oda akarok menni elrepülnek. Ez nem igazságos! Hiába vagyok a gyorsabb, ők magasabbra tudnak jutni. Hát hogy a csudába ismerkedjen így egy jó érzésű eb? Ráadásul most még egy régi cimborámmal is összebalhéztam, a Benjivel. Nem tudom miért, de mostanában, ha meglát, el kezd ugatni rám. Talán azt vette rossz néven, hogy párszor megforgattam a sárban? Pedig olyan jó móka volt! Egy ilyen kis fehér spicc, állatira jól mutat fülig sárosan!

Anyák napja

Május első vasárnapja van, ami hagyományosan az anyák napja. E jeles alkalomból Gazdi reggelinél betolt az arcomba két szelet sonkát, mondván, én is nőből vagyok, tehát jár! Tőlem! Én ugyan sose leszek anya, asszem, de az igaz, hogy lány kutyus vagyok, úgy hogy akár jár is a kedvesség. Azt ugyan rendkívül diszkriminatívnak veszem, hogy ugyan ezen alkalomból Gazdianyu egy nagyobb tétel After Eight csokit kapott, de hát mindig a kicsivel szúrnak ki! Hát nem? 

A múlt héten Gazdiék jó időre egyedül hagytak, mert bementek a városba, valamilyen banzájra. Azt mondták, hogy ott én biztosan összecsinálnám magam a félelemtől. Nem értettem, miről is beszélnek, de azért magamban nyugtáztam, hogy ahhoz valóban nem kell nekem a belvárosba mennem, erre bármikor képes vagyok itthon is. Aztán, amikor hazaértek, bekapcsolták a tévét, rákapcsolták a videókamerát és lejátszották, amit láttak. Hát, tényleg kutyapelusra lett volna szükségem! Egy csomó autó meg motor iszonyatos sebességgel döngetett a belváros utcáin és mindenféle félelmetes manővert mutatott be, amitől még Levi gazdi is lesápadt. Aztán jött egy kis nyitott autó, valami gomb* vagy mi vezette (*Button - Gazdi megjegyzése), és borzalmas hangok közepette, 260 km-s sebességgel végig robogott a körúton. Na, ettől még Gazdianyu is összehúzta a szemöldökét és erősen Gazdiapuba csimpaszkodott. Hát, tényleg nem élveztem volna a dolgot! Gazdiék azonban jól érezték magukat, és családdá kovácsolódva tértek haza, ami viszont nekem nagyon jó érzés volt. 

Más! Állítólag valami internetadót akarnak bevezetni. Gazdi azt mondja, hogy ha ez tényleg igaz, akkor leveszi a képem a netről, mert képenként 3 forintot és hozzászólásonként 2 forintot kell majd fizetni. Kikérem magamnak! Ha a képemet emiatt kell levenni, akkor én az ombucmanhoz fordulok, mert ez nem más, mint az ebadó aljas kiterjesztése, ami alól sok szenvedés árán mentesültem (csip, ivartalanítás, örökbefogadás). Hát hol élünk!? Itt már nemhogy emberi jogok, de állati körülmények sincsenek! Hát már mindenért fizetni kell?! Igen, mindenért fizetni kell! Azt kapod, amit teszel! Én is, más is. Csak más valahogy mindig jobbat kap. A szemete az mindig nekünk jut. Azok is, akik ezt csinálják! Kutya világ van! Illetve dehogy! A kutyavilágban aranyos gazdik vannak, akik szeretnek bennünket, gondoskodnak rólunk, lesik minden kívánságunkat, etetnek és itatnak, sétálni visznek. Az is igaz, hogy a gazdikat nem mi, a kutyanép választjuk. Azok valahogy csak úgy vannak. Ha mi választanánk, sohasem választanánk olyan gazdit, amelyik elveszi az ennivalónkat, fizettet az innivalóért, a sétát külön feladatokhoz köti és a szeretet helyett folyton azt sulykolja belénk, hogy az előző gazdi milyen gonosz volt. Ha ilyen gazdink lenne, már rég elzavartuk volna, ráadásul kicsipkézett fenékkel kellene menekülnie, hiszen nem csak kiskutyák vannak, hanem olyanok is, amik jó nagyot tudnak harapni. Az emberi társadalom nem ilyen. Az csak maszatol, keni jobbra, keni balra a dolgokat. Aztán még jól bele is lép! Ezt nem szedi össze zacskóba és dobja az első dizájnos kukába! A világon mindenütt azzal foglalkoznak az okosok, hogy minél több ember jusson információhoz, lehetőleg ingyen, mert a tudás hatalom, és nem lehet társadalmi csoportoké ez a hatalom. Nálunk, ha tudni akarsz fizess! Fizess az iskoláért, a vizsgákért, az internetért, telefonért és mindenért, mert a mi gazdink nagyon éhes, és a világ minden pénze kevés, mert nem gondolkodik, hanem költekezik. Ráadásul csak magára és a szűkebb családra költ, nem ismeri az emberséget, a nagylelkűséget. Nem tudja, amit mi kutyák már ősidők óta fújunk, hogy adni jobb, mint kapni. Mi meghalunk a gazdiért, ha kell, gondolkodás és mérlegelés nélkül, és nem várunk cserébe semmit, hiszen ő a mi gazdink! A választott képviselőink ezzel szemben azt kívánják, hogy mi haljunk meg értük ugyan ilyen odaadással. Azt hiszik, hogy ők a mi gazdijaink. De nem! Mi vagyunk az ő gazdijuk! Nekik kéne értünk tevékenykedniük, nem fordítva! A gazdi választja a kutyát, nem a kutya a gazdit, tisztelt urak! Ezt ne tessék elfelejteni!

Nos! Mindenkitől elnézést kérek, hogy beletojtam az anyák napi megemlékezésbe, de ezt egyszer ki kellett írnom magamból. Mindazonáltal nagyon boldog anyák napját kívánok minden hölgy olvasómnak! Szeretlek és tisztellek Benneteket!