Valamiért Gazdiapu úgy gondolja, hogy sötétben nem látok tökéletesen. Fogalmam sincs honnan veszi ezt a butaságot. Talán onnan, hogy a múltkor hosszasan inzultáltam a kerti játszótéren a libikóka fekete gumibakját, persze csak távolról, nehogy letámadjon. Így utólag is az a véleményem, hogy ilyen perspektívából teljesen fekete macskának látszott, amiről köztudott, hogy felettébb utálatosak egy vadászebnek.
Aztán volt még egy incidens, amikor a homokozó padkáján felejtett markológépet támadtam teljes odaadással, míg ki nem derült, hogy az sem az, aminek látszik. Ezért aztán esténként, a séta közben Gazdiapu szemináriumot tart nekem, arról, hogy ha nem látok, akkor bízvást gondolhatom, hogy este van. Ilyenkor bátran hagyatkozzam az orromra, hiszen fennen hirdetem magamról, hogy rettenthetetlen vadász vagyok.
Csak hogy ha az orrom odaér, akkor már bele is lehet harapni, tehát jobb az óvatosság! Gazdi ugyan kotorék kutyának gondol, de a kotorékba csak akkor megyek be, ha azt a Kisgazdi pokrócból alakítja ki az ágyon és biztosít arról, hogy sehol egy róka, borz vagy egyéb ellenséges egyed. Viszont állandóan újabb és újabb ellenségeket tudok kiszimatolni.
Figyelni nagyon tudok |
Viszont, mióta itt vagyok, sok mindent tanultam. Megtanultam, hogy nem alszunk Gazdianyu párnáján, megtanultam, hogy ha kajáért esedezek, akkor le kell ülni és az sem baj, ha mindjárt pacsival nyitok, tudom, hogy mikor kell ébreszteni a családot, jelzek, ha szól a telefon és számos más hasznos dolgot is tudok.
Csak azt nem tudom, hogy hogyan lehetnék bátor kutya. Lélekben nagyon erős vagyok és testileg se maradok le senki kutyája mögött, de fejben dőlnek el ezek a dolgok. Drága Gazdi! Hogyan kell fejre gyúrni? Hogy a bennem, magamról kialakított képnek meg tudjak felelni és ti is büszkék legyetek rám!
Gazdiapu, te azt szoktad mondani, hogy a korral megjön a bölcsesség is. De én türelmetlen vagyok!
Én már most szeretnék mindent tudni - csak most még hagyjál kicsit aludni!