2020. december 4.

A nyuszi hozott,a télapó vitt...

És mi volt e két pillanat között? Kilenc és fél boldog év. 

Megéltem, hogy nekem is lehetett családom, Gazdianyu és Gazdiapu, Kisgazdi és Kiskisgazdi, sőt még Pindurigazdi is. Nem gondoltam volna az induláskor, hogy ekkora örömben lehet részem. Kivágtak, kóboroltam, befogadtak, majd megint. És végre eljutottam hozzájuk! Itt mindenem meg volt, amit kutya szem-száj kívánhat. Szerettek és szerettem.

Eleinte el sem hittem, hogy ez komoly, hogy létezhet ekkora boldogság. De hamar rájöttem, hogy a Családom sosem hagy cserben, legyek én bármilyen, jó, haszontalan, egészséges vagy beteg, rájuk mindig számíthattam. Sosem bántottak, mindig meg volt mindenem. Örültem nekik és örültek nekem, minden nap, minden percében. Maximális volt köztünk az összhang. 

Rövid időn belül Gazdiaput választottam falkavezérnek, bár mindketten tudtuk, hogy az én vagyok. Azt mondta mindig, hogy öntörvényű kutya vagyok, de soha nem tett ellene semmit. Elfogadta, hogy ilyen vagyok és így szeretett. Hogy mennyire, azt csak a végén tudtam meg, mikor utolsó leheletem is a karjaiból szállt el. Mindig azt mondta, hogy amíg élek velem lesz, és tartotta a szavát! Tudom távozásom hatalmas úrt okoz bennük, nem is akartam elmenni, de az a fránya kór! 

Az utóbbi napokban már nagyon rosszul éreztem magam, Szédültem, hánytam, bepisiltem, de soha egyetlen percre sem maradtam egyedül. Ha kellett ölbe vitt le az udvarra, az orvoshoz. Ölben vitt az ágyra és a kanapéra. Ha remegtem betakart, megnyugtatott, simogatott. Ha a nyálam folyt, letörölte, ha kellett többször is. Gazdianyu fecskendővel etetett, itatott, hátha erőre kapok még. 

Azért az utolsó napon még felszívtam magam, megmutattam, hogy egy stramm kutyának hogyan kell viselkednie, de sajnos nem volt már erőm, hogy kikeveredjek ebből a rettenetből. Tudom, Gazdiapu sokat sír miattam, ő képes volt bömbölni az Egy kutya négy életén is. Gazdianyu is ott tudott lenni, mikor búcsúznom kellett. És ezt nagyra értékeltem! Sok örömöt és boldogságot kaptam, és remélem adtam is! 

Amikor megvívtunk Gazdiapuval a kanapén elfoglalt helyért, mikor a sétához nem nagyon volt kedvem, mikor a Duna parton féltem a hullámoktól, mikor a félelmem legyőzve fürödtem velük a folyóban. Amikor összehánytam a kocsit, mert azt tényleg utáltam, de együtt voltunk. Amikor a vonaton felmásztam az ölükbe, amikor kitúrtam őket az ágyukból éjszaka. Amikor a csirkecsontot Gazdianyu párnája alá ástam.

És a fiúk! Mikor délutánonként tanultak és én befeküdtem közéjük, mikor már lányokat hoztak fel, én akkor is odabújtam, hogy érezzék támogatom őket.

Mikor a Pindurigazdit megmorogtam, mert túl közel jött a helyemhez és mikor együtt sétáltunk. Ott lehettem,mikor elkezdett járni, hagytam, hogy megsimogasson, sőt a kaját is kivettem a kezéből! 

Jó embereket ismertem meg, jó családba kerültem. Hiányozni fogtok nekem, és tudom én is nektek. Nekem csak ti voltatok fontosak, és remélem, hogy ha újjászületek ismét hozzátok kerülhetek! Tudom és hiszem, hogy találkozunk még, addig is ég veletek!