Ebben az esetben csak egy, a falánkság bűne. Ebbe estem önhibámon kívül tegnap. Gazdiapu kacsasültet csinált ebédre.
Egy szép, nagy egész kacsát fűszerezett és sütött finomra. A madár eredetileg az általam ezidáig ismeretlen nagymamától repült hozzánk, szerencsére fagyott állapotban. Pihent kicsit majd úgy döntött, hogy a család vasárnapi asztalára költözik kissé felhevült állapotban. Gazdiapu ismerve a kacsák lélektanát, körítésnek csak finom citromos, olivás lollo salátát rittyentett hozzá jó sok paradicsommal és idei fokhagymával. Amíg a madár a sütőben fészkelődött, gyakori vendég voltam a konyhában. Mindannyiszor feltartott orral, büszkén kódorogtam a sütő levegőztető lyuka környezetében és szívtam tele tüdőmet az illatos kacsával.
Aztán, amikor Gazdi kiadta az ukázt, hogy asztalhoz, én voltam ám az első, aki szót fogadott. Kényelmesen helyet foglaltam Gazdiapu és Kiskisgazdi között. Tudom én, ott szoktak lepotyogni a véletlen falatok! Kiskisgazdi meg is kínált egy darabka finom illatos bőrrel. Ropogós volt, alatta a zsír fűszeres, és sajnos kicsi az egész. De nem baj! Nem adom fel! Nem olyan családból származom én! Körbe-körbe jártam az asztalt, hátha leesik egy újabb darabka. Gazdianyu a csontokkal bajmolódott, amibe szívesen besegítettem volna, ha hagyja, de inkább ő akart vele szenvedni. Aztán apránként jöttek a kisebb-nagyobb falatok. Csontok, pörcök, hájak, húsok. Végül olyan ütemben érkeztek, hogy épp csak annyi időm volt, hogy egyenként a szobába fuvarozzam őket.
Mikor az ebéd ezen része véget ért, bevonultam kincseimhez s szobába és hol eszegettem, hol dugdosgattam őket. Mire rendet csináltam magam körül, éreztem, hogy a hasam nagyon tele van. Gazdiapu hívott sétálni, én azonban inkább elnyúltam az erkélyajtó előtt és mozdulni sem bírtam. Az esti séta után még kaptam egy keveset a vacsorára aprított hús cafrangjaiból, meg egyéb maradványokból, de már annyi erőm se volt, hogy eldugdossam őket.
 |
| Nagyon szenvedek |
Éjjel aztán olyan rosszul lettem, hogy még! Fél egykor megmutattam Gazdianyunak, hogy mennyit tudok enni. Ennek nem annyira örült, mert már fél álomban hallotta, amint öklendezek. Azért szorgalmasan felkelt és tisztába rakott. Aztán három órakor Gazdiapunak is produkáltam magam. Szegény két szemetes lapátnyi cuccot vitt ki.
Azóta voltunk már sétálni, de a gyomrom nem igazán akar csitulni. Kiskisgazdi azt kérdezte, hogy lehet egy kutya ilyen kutyául? Hát így! Olyan gyomorrontásom van, hogy a közeljövőben nem hogy kacsát, de semmit se fogok enni. Kivonultam az előszobába szenvedni. Rátelepedtem a cipőkre és igyekszem elfelejteni a tegnapi napot!
Remélem estére jobban leszek, mert van ám még kacsa!
