2016. május 24., kedd

Újra a topon!

Egy selfie, csak hogy tudd ki vagyok!
Most vettem csak észre, hogy már lassan két éve, hogy utoljára jelentkeztem. Hogy rohan az idő! Pedig én csak élem megszokott kis kutya létem. Na, most aztán van miről írnom! Az eltelt időben semmi huncut dolog nem történt, leszámítva a szokásos fürdés-nyírás-oltás kombót. 

A Duna mégis csak a Duna!
A nyár is eltelt, bár szakadjon meg, aki kitalálta,hogy kutya nem mehet vízbe! Ez okból a Balaton, a Velencei-tó zárva előttem, és miután gazdiék nélkülem csak a legritkább esetben mennek el, így előttük is. Talán majd idén! Viszont voltunk a Duna parton, sőt a folyóban is. Nagyon élveztem! Főleg, mert együtt volt a család.

Bár a Nagykisgazdi már külön életet él az ő gazdasszonyával - aki megtanította apportírozni, meg egyéb vezényszavakra, mint lábhoz, meg bevásárolni, meg hasonlók - lett egy új gazdim is, aki viszont Kisgazdit idomítja a szabad idejében. Illetve mindkettejük szabadidejében. Sajnos a Kisgazdit is csak ritkán látom, mert ha épp nem az egyetemen piheni ki magát valahol vidéken, akkor kiképzésre jár az ő Anikójával.

Na de! Képzeljétek! Nem rég - mintegy két hónapig - felújították gazdiék a kutyaólat, amiben ők is laknak, persze velem együtt. Huhúúúú! Az milyen egy móka volt! Kezdődött azzal, hogy az összes ajtó, ablak új lett. Ami bazi nagy kupival járt és jó sok idegeskedéssel. Jó, persze, a gazdiék is idegeskedtek, de mi az az én idegállapotomhoz képest? Állandóan máshol kellett lennem. Ha a hálóban dolgoztak, én a nagy szobában idegeskedtem, ha az előszobában, akkor is, de amikor mindenhol dolgoztak, akkor nekem csak a fürdő jutott. 
Gazdiapu azt mondta, hogy az én érdekemben, mert hogy kímélni akart, de én tudom ám, hogy a munkások testi épségét féltette tőlem. Nem értem miért?! Pedig csak egyszer-kétszer kergettem meg némelyiküket! Akkor is csak akkor, ha kiszabadultam a rejtekhelyemről! Ki érti az embereket? 
Aztán jött a festés. Az is mókás volt. Leszámítva a zajt és a büdöset, meg azt hogy állandóan beleragadtam mindenbe, egész kellemes volt. Volt itt aztán még asztalos, aki a konyhát szabta át. Most az új konyhában csak két dolognak nincs helye: nekem, meg a szemetesnek. Puff neki!

És a végén jött a fekete leves! Nem, nem a kávéra gondolok! A parkettásra! Nem tudom pontosan mit csinált, de olyan hangja volt. mint a porszívónak! Szerencsére csak két napig tartott. Azóta viszont remekül tudok driftelni a szobában. Mikor sétálni indulunk, a fenekem előbb ér ki a pórázhoz, mint a fejem. Baromira csúszik! Olyan, mint a rajzfilmeken, mikor a macska kergeti az egeret és kipörgő lábbal indulnak.
Végül, természetesen megint mivel zárult a tortúra, na mivel? Hát fürdetés, nyírás meg miegymás.

De azért történt jó dolog is! Kaptam új ágyikót is. Mindjárt többet is! Egyet a hálóban, ami kicsit magas,de ha Gazdianyu nasizik, félre teszem a tériszonyomat, bár lefelé szoktak inkább a gondok adódni. Aztán ott a másik a nagyszobában. Ó! Azt nagyon szeretem. Azzal csak az a baj, hogy a Kisgazdi is. Néha ott alszik, így kénytelen vagyok megosztani a kanapémat vele. De van sajátom is, az előszobában a fogas alatt. Na, az csak az enyém. Finom puha párnás cucc. Pont elférek rajta és nem kell osztozni mással! 

Azért kirándulgatunk is!
Na! Ebből is látható, hogy velem semmi sem történik soha. Megyek is a vackomra pihenni! Megerőltető nekem ez a sok írás.