Let it snow...

Ilyen lett a fánk

Napok óta sokat vagyok egyedül. Gazdiapuék állandóan mászkálnak, titkolóznak és időnként bezárkóznak a szobába, ahol sutyorognak meg papírokkal zörögnek. A kisgazdik se nagyon fordulnak elő. Levi gazdi két napra is eltűnt, Krisi meg szomorkodik, mert állítólag megszűnik az iskolája. Nem tudom, miért van úgy oda, legalább többet lesz velem. Az az iskola úgy se olyan fontos! Én sose jártam, mégis mindent tudok, amire szükségem van.

Megint éreztem a vaddisznókat és láttam a nyomaikat. Szinte széttúrták az egész hegyoldalt. Viszont tegnap reggel elkezdett esni a hó. A déli séta már bokáig érő hóval fogadott. Jaj! Ezt úgy imádom! Gazdiapu majd szívbajt kapott, állandóan túrtam az orrommal a havat és mindenféle cuccot ástam elő. Szegény mindig attól fél, hogy megeszem valamit, amitől bajom lesz. Olyan mókás volt látni, ahogy fújolt a hóban. Olyan voltam mint egy rossz gyerek. Csak azért is bosszantottam. 

Aztán estére megváltozott a táj. Esett az ónos eső. Most Gazdi mulatott rajtam, ahogy a négy lábam szana-szerte csúszott. Mikor futni akartam a lábaim kipörögtek, a gazdi meg hahotázott. Azt mondta olyan vagyok, mint a Tom és Jerry, mikor kergetőznek. Végül a legrosszabb is bekövetkezett, ami csak lehetséges. Előkerült a porszívó. Az egyetlen dolog, amit nem tudok tolerálni a porszívó. Olyan rettenetes és félelmetes, hogy legszívesebben elbujdokolnék. És el is menekülök. Hol a konyhába a szék alá, hol a gyerekek szobájába, hol a fürdőszobába. De mindenhol utolér az az átkozott szerkezet. Végül azonban minden véget ért. Estére megnyugodhattam. Enni azért még nem tudtam az egész napos frászolástól, de rendben voltam. 

Amikor türelmetlen vagyok...

Ma a szoba sarkában egy fa nőtt. Kellemes illata van, emlékszem, tavaly is volt ilyesmi itthon. Ebéd előtt szép díszbe öltözött. Jó szagú csokik és cukrok kerültek rá és csillogó díszek, végül pici lámpácskák tették csillogóssá.

Este a család körbeállta és mindenki a másikat puszilgatta, végül meg mindenki engem. Ezt azért jobban bírtam. Ajándékokat bontogattak és én is kaptam finom rágicsálni valót. Alig bírtam kivárni, míg a Kisgazdi kibontogatja nekem. És végül, eljött a fénypont! A vacsoránál halat kaptam! Hát nem mondom, hogy ezért megérte a porszívót kibírni, de legalább kis kárpótlás jár nekem!

Remélem minden kutya barátomnak és embertársainak is hasonló menü jut és nem csak ma, hanem az év minden napján!

Kívánok mindenkinek békés, boldog, kiegyensúlyozott ünnepeket és nyugodt családi életet!

Téli rege

Ilyen volt amikor még sütött a nap

Rájöttem, nem szeretem az őszt. Nem tudom miért, de egész ősszel feszült és ingerlékeny voltam. A séták öröme elveszett, állandó rettegésben éltem. 

Kívántam én a levegőt, de mégis! Amikor kint voltam, azonnal magam alá kaptam a farkam, ami ugye nem üzemszerű állapotom. Kész kínszenvedés volt az életem. Gazdiapu nagyon toleráns volt velem, de néha azért elszakadt nála is a cérna. Ilyenkor dühösen figyelmeztetett, hogy kutya vagyok nem nyúl, de én inkább Malackának éreztem magam. Nem segített a depressziómon az sem, hogy az erkélyajtó állandóan csukva van, így nem tudtam ütre-főre kimászkálni.

Néha, mikor sütött a nap, azért elismertem, hogy remek helyen lakom. Annak ellenére, hogy állandó merengésemben meg-meg zavart egy-egy aljasul koppanó falevél, az erdő csodálatos hely.

Még mindig a szemetelő eső a kedvencem. Ilyenkor el tudok veszni a csodálatos illatokban. Órákig tudok szagolni egy fűszálat vagy egy lelógó faágat. Szegény Gazdi olykor gyökeret ereszt az erdőszélen várva, amíg gondosan végigszimatolom ezeket a tereptárgyakat.

Hahó!!! Itt a hó!!!

Aztán leesett az első hó! Húúú! Azt agyon szeretem! Bár elfed minden szagot, amit megszoktam, de egyáltalán nem zavar! Az orrom belenyomom a hóba, és usgyí! Gazdi meg is kérdezte párszor, hogy nem fagy-e le a nózim? Biztos mókás lehettem, mert nem egyszer hahotázott amikor rám nézett. 

Az egyik este aztán beigazolódni látszottak félelmeim. Amint az erdő felé vettük az irányt, furcsa, ám már ismert szag csapta meg az orrom. Az út szélén négy vaddisznó túrta az avart! Hát, én majdnem összecsináltam magam! Csak annyit tudtam tenni, hogy alaposan rájuk üvöltöttem. Ez azonban nem tűnt a legmegfelelőbb eljárásnak, mert az egyik elindult felénk, és nem tűnt barátságosnak! Én rábeszéltem Gazdit is, hogy húzzunk inkább az ellenkező irányba. Nem árulok el titkot - asszem  -, hogy mindketten farok behúzva menekültünk. Éreztem, szegény gazdin az adrenalin szagát. Nagyon berezeltem, és féltem, hogy megint lehord az üvöltözésem miatt, de ő is úgy meg volt ijedve, hogy meg sem álltunk a főútig. Szerencsére nem követtek a jószágok, de Gazdiapu szerint, ezért lehettem ideges az elmúlt időszakban, mert éreztem a jelenlétüket. Másnap reggel aztán megnéztük a nyomaikat a hóban, és rájöttünk, hogy ilyen túrásnyomokat már régebben is láttunk, csak akkor még nem sejtettük, hogy mi okozta.

Azóta óvatosabbak vagyunk az esti sétánál! Tegnap meg Nagykisgazdi találkozott egy rókával. Jesszusom! Lehet, hogy egy állatkertben kaptam szállást?